Péter I. Zoltán : Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége.

Az album olvasmányos formában tárja elénk kilenc évszázad eseményeit, bő teret szánva a ma is látható épített örökségnek és a jelentős, de már elpusztult épületeknek. A kötetet 175 illusztráció - századfordulós képeslapok, archív és jelenkori felvételek, valamint Nagyvárad 1890-ben és 1990-ben készült térképe - gazdagítja.

Információ,megvásárolható :  bookline.hu 

Péter I. Zoltán könyvéből sokan idéznek '

Péter I. Zoltán : Mesélő képeslapok. Nagyvárad 1885-1915

A Noran könyvkiadó gondozásában, a napokban jelent meg Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok -- Nagyvárad 1885-1915 című könyve. A november 28-i budapesti bemutatónak a Műcsarnok adott helyet, viszont a múlt héten a váradi közönség is megismerkedhetett a kötettel.

A kiadó honlapján értesültem arról, hogy csütörtökön Pesten is bemutatják a könyvet. Sosem voltam még dupla bemutatón. Váradon, mindig a megszokott arcokat látni az effajta eseményeken, itt pedig, ahogy arra számítani lehetett, megjelentek az elszármazott váradiak is. Olyan volt az egész, akár egy nagy osztálytalálkozó: a világ minden tájáról, néhány száz B/4-es lap miatt egybegyűlt ex-nagyváradiak.

"Kedves emigráns váradiak és az őket befogadók!" -- köszöntötte stílszerűen Kőrössi P. József, a Noran vezetõje a szépszámú érdeklõdõt, akik között persze jelen voltak az otthon maradtak képviselõi is. Majd F. Bathó Ida és Csoma Judit színmûvésznõk kezdték el felidézni verssel azt a "Peceparti Párizst", amit már csak a régi képeslapokon kémlelhetünk, és amelyeket szerencsére összegyűjtött és elrendezett Péter I. Zoltán. Az épületmérnökit végzett helytörténész-újságíró, aki a Bihari Naplóból sokak számára ismert Múltidézõ fényképek, és a címadó Mesélõ képeslapok sorozatokat szerkesztette. 

 A szerzõ harminc év eseményeit sűríti egy látványos kötetbe, és a pályaudvartól elindulva városnézõ sétára hívja az olvasót. Útjuk során megismerkednek a város szinte valamennyi épületének történetével, miközben betekintést nyernek a századforduló egyik legdinamikusabban fejlődő magyar városának mindennapjaiba. Ez az az időszak, amikor többek között a Rimanócziak és a Vágó testvérek, Ady, Krúdy Gyula, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Nagy Endre hosszabb-rövidebb ideig dolgozik a városban, Rippl-Rónai, Gulácsy állít ki, megjelenik a Holnap antológia, építészetében, kulturális életében, életmódjában és persze a kávéházak sokaságában a város egyenesen a fővárossal rivalizál. 

Forrás : figyelo.transindex.ro 

 
Városnézésre invitál ez a könyv, amelynek során a szerző megeleveníti a száz évvel ezelőtti Nagyváradot, a századforduló századelő egyik leglátványosabban fejlődő városát. A városnézés a vasútállomásnál kezdődik. Innen járja be a szerző képzeletben az egész várost. Irodalmi alkotásokból idéz, neves nagyváradiakkal kapcsolatos anekdotákat elevenít fel, visszaemlékezésekben, újságcikkekben és egyéb kordokumentumokban kutakodik, jeles személyiségeket szólaltat meg, s eközben az olvasó előtt feltárul az egykori Nagyvárad pezsgő élete. Harminc év eseményeit sűríti a szerző egyetlen városnéző sétába, utcáról utcára haladva idézi fel Nagyvárad társadalmi, gazdasági, kulturális életét.

Forrás,megvásárolható : bookline.hu

Fráter György

Fráter György, azaz György barát, (atyja családi nevén Utješenović (Utyeszenovics) vagy Utješenić (Utyeszenics), anyja családi nevéről Martinuzzi); (Kamičić, Horvátország, 1482. június 18. – Alvinc, 1551. december 17.), a „fehér barát”, horvát kisnemesi származású pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, esztergomi érsek és bíboros.
Az Erdélyi Fejedelemség megszervezője. A 16. század második felében alakult ki az Erdélyi Fejedelemség. Megszervezése Fráter György nevéhez fűződik. 1541 előtt Erdély nem volt önálló ország. Területéhez a leválasztott részek tartoztak (Partium). A lakosság vallási téren is megosztott volt. A magyar vármegyék, a székely és a szász székek alkották a három nemzetet. Rendi szervezetük elütött egymástól. Az új állam vezetője névlegesen János Zsigmond fejedelem volt, de a legfontosabb döntéseket Fráter György hozta. Külpolitikailag Erdély nem volt független, hűbérura a szultán volt, akinek adót fizetett. Fráter György 1551-ben lemondatta János Zsigmondot a trónról és Erdélybe Habsburg-katonaságot hívott, erre a török támadásba lendült. Ezért I. Ferdinánd király meggyilkoltatta.

 Fráter György

 1528-ban az I. Ferdinánd hadai elől Lengyelországba szorult Szapolyai János király szolgálatába fogadta, és főleg diplomáciai feladatokkal bízta meg. Rövidesen ő lett János király legbizalmasabb tanácsosa. 1534-től váradi püspök. A két részre szakadt ország egyesítésére törekedett. Nagy része volt az 1538-i váradi béke megkötésében. 1540-ben János halála után a csecsemő János Zsigmond gyámjaként az ország kormányzója lett.
Forrás : hu.wikipedia.org 

Fráter György (1485?-1551) Latinosan Frater Georgiusnak, magyarosan György barátnak, olaszosan Martinuzzinak szokták nevezni, csak rendes nevén nem, az ugyanis horvát, és így hangzik: Utyeszenics. Ismert horvát nemesi család sarja volt, fiatalon Corvin János, majd Szapolyai János anyjának udvarában szolgált, de visszavonult szerzetesnek egy pálos kolostorba. Azután hirtelen - negyvennyolc éves korában, akkoriban szinte már öregen - a keleti országrész teljhatalmú urává emelkedik, az ország sorsának meghatározójává. Hogy lehet ez? 1527-ben - mint a család egykori familiárisa - csatlakozik az országból menekülő János királyhoz. Mikor János király visszaszerzi Budát, kormányzója, a velencei származású Gritti felfigyel a jó eszű szerzetesre, és 1532-ben a budai vár bírájává teszi. 

Teljes cikk : tudasbazis.sulinet.hu 

 A magyar történelem Mohács utáni időszakának nem volt nála nagyobb vitákat kiváltó politikusa. Kortársai és az utókor is igen szélsőséges véleményeket alkottak személyiségéről, legfőbb vétkeként Buda 1541. évi elestét rótták föl neki, hosszú évszázadokon keresztül. Ma már tudjuk, nem egy ember hibájából került török fennhatóság alá az ország fővárosa, ahogyan azt ő maga is megfogalmazta:
"Cselekedeteimben idáig nem hibáztam, hacsak nem Buda török kézre adásában, de annak nem egyedül én voltam oka."

  

 Teljes cikk : web.axelero.hu

Fráter György I-II.

 

Fráter György (1482-1551) horvát származású erdélyi államférfi, bíboros. Szapolyai János katonája volt, majd pálos szerzetes lett; 1527-től a királlyá választott Szapolyai legbizalmasabb tanácsadója. A mohácsi vész utáni zűrzavaros időszakban Fráter György a szétszakadt ország egyesítésére törekedett. A magyar nemzeti királyság megteremtéséért kénytelen volt hitegető, kétszínű politikát folytatni, fondorkodni, hol a törökkel, hol a némettel szemben. Ebben a minden politikai és vallásos izgalmak általános káoszában kellett Fráter Györgynek keresni az utat a maga nemzete számára. Az igazságosan ítélő történetbúvár előtt Fráter György nemcsak korának, de nemzete történetének legnagyobb diplomatájaként fejlődik elő, írja róla Jókai. Az erdélyi fejedelmek nemhiába tekintették politikai mesterüknek Frátert, a török és német között ők is csak diplomáciai fogásokkal és ügyességgel tudták fenntartani Erdélyt további másfél századon át.
Forrás : port.hu

Janus Pannonius

Janus Pannonius (Csezmiczei János vagy Cesinge János, neve magyar fordításban Janus - János / Pannonius - Magyarországi) (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.) pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista, aki egyes feltevések szerint: Csezmiczei János (Ivan Česmički) néven született. Mátyás király korában élt, latin nyelven írt. Habár Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol anyjának Vitéz Borbálának testvére Vitéz János volt a püspök, aki nagybátyja és védnöke volt, Mátyás nevelője, a magyar humanizmus megteremtője, aki nemcsak az egyház első embere volt, hanem az egész magyarországi politika irányítója is.
Janus Pannonius nevét Európa-szerte ismerték. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az olasz humanizmus talajából nőtt ki. Verseinek világképe a humanizmus szellemében alakult ki. Költészetében a vallásos eszmék helyett megjelenik Magyarországon, s azonnal európai színvonalon a reneszánsz gondolkodás és életérzés. Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.
 1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult. 1454-1455 telét Magyarországon töltötte, amikor váradi őrkanonok volt, és ekkor születtek meg első pannóniai tárgyú elégiái.

A Búcsú Váradtól (Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini; 1458) című vers egy elégiko-óda, Pannonius egyik legnagyobb műve.

„	…Nehéz romok sem roppantottak össze, Mikor vad lángok perzselték a várat s a füstfelhőtől elborult az égbolt, Fel hát az útra, társaim, siessünk! S te is, lovas király, rőt vértezetben, Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen, Kinek márványövezte síri szobrát Kiverte egykor gyöngyöző verejték, Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk: Fel hát az útra, társaim, siessünk!	”
– Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (részlet,Berczeli Anzelm Károly fordítása)

A humanista világszemléletű ember értékrendjét fejezi ki azzal, hogy mitől fáj a legjobban elszakadnia: „válogatott könyvek szépségein elgyönyörödni”, „csacsogó csermely partján heverészni”, „kéklő égbolt”, „kristálypatakok, zöldbe borult ligetek”. Jól érezhető a reneszánsz ember életigenlése – a földi létet már nem siralomvölgyként jeleníti meg. A vers indulásában Janus szomorú, hogy el kell hagynia Váradot, de boldog is egyben, hiszen új vidék várja, és új ismereteket szerezhet. Ezek az ambivalens érzések. Az első versszakkal csak a refrén áll szemben, a depressziósság után egy kényszeredett felkiáltás; dinamikus igék jellemzik, alliteráció („viam voremus”) teszik monotonná. Majd megismerhetjük a Várad környéki téli tájat, csodálatosan ötvözve a reneszánsz elemeket az ember hétköznapi érzéseivel. A refrén később a fokozás szerepét is betölti. A vers hangulata átcsap nosztalgiázásba, azaz az előbbi jövő időből a múltba csöppenünk. Érzelmi keretet épít fel a félelemre és a szorongásra. Mivel tüdőbeteg, rossz lesz neki itt hagyni a jó kis fürdőket, hiszen az út igencsak megviseli az ember tüdejét télidején. Mivel igazán reneszánsz, itáliai műveltségű ember, rossz lesz itt hagyni a könyvtárakat. Továbbá már nem Istenhez imádkozik, hanem (ahogy a reneszánsz ember teszi) egy személyiséghez: Szent Lászlóhoz. Ezek tehát mind szimbólumok: fürdő = az egészség alapérték, könyvtár = poeta doctus, aranyba vont királyok = művészet, lovag király = egyéniség. Majd az utolsó versszak, beleképzelve magunkat a költő helyzetébe az indulás, ahogy megindul a szekér, és egyre távolodik Várad…
Forrás : hu.wikipedia.org


BÚCSÚ VÁRADTÓL
A végtelen mezőket hó takarja
S a zöld berekre is, hol lomb virított,
Most téli zuzmarás lepel borul rá.
A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,
Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Folyón, mocsáron át gyerünk előre,
A mély tavak fölött is jég feszül már,
S hol imbolygó ladikján félt a gazda,
Most bátran jár-kel, hetvenkedve vágtat
S rugdossa tán a holt hullámok élét;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
A szél se hajtja úgy a fürge sajkát
(Csapkodhat hozzá még a gyors lapát is),
Ha bíboros vizén a lusta tónak
Zefir szaladgál s fölborzolja bőrét,
Mint kis szánkóm, ha jó lovak röpítik;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom én, ti lanyhán buggyanó, dús
Források is; nem terjeng kénszagú köd
Fölöttetek. Be jó is volt szemünkre
A timsós víz, mely csöndesen patakzik
S még orrunkat se bántja tiszta gőze;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Isten veled, te híres ritka könyvtár,
Hol ráakadtam annyi régi műre,
Itt szállt meg Főbusz is, hűtlen honához,
S innét a szűzi múzsák sem sietnek
Kasztáliának erdejébe vissza,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
Nehéz romok sem roppantottak össze,
Mikor vad lángok perzselték a várat
S a füstfelhőtől elborult az égbolt,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
S te is lovas király, rőt vértezetben,
Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen,
Kinek márványövezte síri szobrát
Kiverte egykor gyönyörű verejték,
Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Forrás : mek.oszk.hu

Janus Pannonius összes munkái : mek.oszk.hu

Búcsú Váradtól

Janus 1451-ben írta, mikor Magyarországról visszautazott Itáliába. Ez az első, magyar földön született humanista remekmű. Könnyed és természetes, hiszen valódi élmény áll mögötte. Az egész verset áthatják az ellentétes érzések:

-         az öröm, hogy utazhat Janus és a  fájdalom, hogy ott kell hagyni a hazai tájat;

-         a bizakodás ( a szán repülése reményt kelt ) és a szorongás, a félelem a téli úttól;

-         a zárt kompozíció egységes, nyugodt érzése és a lírai én zaklatott, türelmetlen lelkiállapota.

Forrás : dunakanyar.net 

Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol Vitéz János püspök volt. Nagyvárad már Vitéz János idejében is kulturális központ, ott tanulnak a Hunyadi fiak - László és Mátyás - is. A diák Jánosban már ez időben gyanítható a tudós költő. S merthogy a Hunyadiaknak szükségük van jól képzett értelmiségre, nem lehetetlenség Nagyváradról egyenest Itáliába jutni, hogy a tehetséges ifjú Hunyadi költségen tovább tanuljon. Így indul el a már költőnek bizonyult ifjú ember a Kőröspartról a Duna felé úgy, hogy egyenest továbbmenjen a nagy hírű itáliai iskolákba.

Forrás : mek.iif.hu

 A-digitália földjén 

Ez a honlap annak a Janusnak állít emléket, akinek életműve mindmáig közvetíti az általa teremtett (és inspirált) értékeket, aki emberként esendő, diákként életvidám, minden szellemi és világias örömre nyitott volt, és aki költőként máig érvényes értékekről, gondolatokról beszélt.

Forrás : januspannonius.hu 

 A Pécsett, 2009. június 5-én bemutatott, Kustár Ágnes által készített arcrekonstrukció

Forrás : januspannonius.hu 

Talán hazatérése időszakához, 1458-hoz, talán egy korábbi, 1455-ös hazalátogatásához köthető a Búcsú Váradtól. Ez a vers, amely jellemző módon csak az új kritikai kiadásban került vissza az epigrammák közé, sokféleképpen olvasható. Úgy is tekinthetünk rá, mint a könyvtár, a kultúra biztonságából a tél világába készülő ember dilemmájára – ekkor a modern elégia egyik előfutáraként értékelhetjük. Úgy is érthetjük – s talán ekkor járunk közelebb az eredeti szándékhoz –, hogy a költő ebben a versben az antik hagyományt mindenestől kiforgatja azzal, hogy az északi tájat nem mint a borzalmak honát mutatja be, hanem olyan tájként dicsőíti, amely nem nélkülözi a Múzsák és Apollón pártfogását, s amelyben még a tél is izgalmas, útra csábító lehetőséget jelent.

Forrás : januspannonius.hu 

 

Rogerius mester

Forrás : users3.ml.mindenkilapja.hu 

 Rogerius mester (? – Spalato, 1266. április 14.) apuliai származású krónikairó, váradi kanonok.

Élete

1223-ban már járt Magyarországon Toletanus János választott paesti püspök és apostoli követ káplánjaként. Róma és Esztergom közt több diplomáciai küldetést teljesített, ezért IX. Gergely pápa 1233-ban megdicsérte és váradi kanonokká tette.
1241-ben Nagyvárad püspöke, Benedek a tatárok ellen vonult, Rogerius azonban a városban maradt. A csatában legyőzött püspök csakhamar Váradra menekült, majd újabb csapatokat gyűjtve a Dunán túl keresett biztonságot. Rogerius egymásután értesült a magyarok csatavesztéseiről és Várad alatt saját szemeivel is láthatta a tatárokat. Végigszenvedve a tatárjárást, mindaddig bujdosott, amíg IV. Béla seregével vissza nem tért az országba. Váradon nemsokára főesperes lett, majd 1243-ban IV. Ince pápa soproni főesperessé nevezte ki. 1249-ben a pápa Ugrin spalatói érsek utódává nevezte ki, ezt a tisztséget 1251-től haláláig viselte.

Műve

Sopronban írta meg a magyarországi tatárjárásnak, különösen pedig saját bujdosásának történetét Carmen miserabile (Siralmas ének) címen, amelyet régi pártfogójának, Toletanus János paesti püspöknek ajánlott. Művét először Pruisz János váradi püspök nyomatta ki Thuróczi János krónikája 1488. évi brünni kiadása függelékéül, de még azon évben megjelent a Thuróczinak augsburgi kiadásában is.
Magyar fordítását Szabó Károly adta ki Rogerius mester váradi kanonok siralmas éneke címmel (Pest 1861).
Rogerius mester nevét Nagyváradon egy lakótelepi negyed viseli.
Forrás : hu.wikipedia.org 

1241-ben a tatárok megostromolták, és nagy harc után április 15-én elfoglalták. A tatárdúlást Rogerius spalatói püspök, váradi főesperes Carmen Miserabile (Siralmas ének) című munkájában írja le. (Rogériusz nevét ma városrész viseli.)
Forrás : hu.metapedia.org

Rogerius mester, nagyváradi kanonok, e kor történetének megírója, a káptalanbeliekkel Nagyváradon maradt, a vár erődítéseit kijavította és ellenálláshoz készült. Kajdán vezér a megerősített várost hirtelen megrohanta, bevette s az el nem menekült lakosokat leölette vagy rabszíjra fűzette.

A vár erősen tartotta magát, Rogerius mester számos vitézzel védte; 184ezt látván Kajdán, elhúzódott a városból, mire az elmenekült s a várban levő lakosok visszatértek lakaikba.

A tatárok azonban erősítést vontak magukhoz és ostrom-szereikkel is elkészülvén, hirtelen a városra törtek, a lakosokat leölték, azután a várat vették ostrom alá s azt éjjel-nappal törték mindaddig, míg a védők el nem hullottak. A megmaradottak a székesegyház falai között vonták meg magukat, ennek is a tornyába menekültek, míg végre az ostromlók tüzet vetettek a székesegyházra s az oda menekültek mind oda égtek. Várad teljesen elpusztult.

IV. Béla király visszatérvén elpusztult országába, új erővel kezdett feltámasztásához s benépesíté Nagyváradot is. 

Forrás : Nagyvárad története - Írta Dús László Borovszky : Magyarország vármegyéi és városai mek.oszk.hu

Rogerius mester leírása szerint: „Aratás ideje volt, behordták a gabonát, a szénát és a szalmát és berakták a csűrbe. Ott állott mellettünk a kún és a tatár és mulatott azon, hogy az apa leánya, a férj neje, a testvér szép huga árán váltja meg életét. A nőket életben hagyták és különös gyönyörűséget találtak abban, hogy az apa vagy férj jelenlétében kéjelegjenek a leánnyal vagy feleséggel. Kenézeket, vagyis ispánokat is rendeltek, hogy igazságot szolgáltassanak és őket lóval, marhával, fegyverrel, szállással és ruházattal ellássák. Az én tiszttartóm is ilyen úr volt és talán 1000 falunak parancsolt. Volt talán száz ilyen kenézük. Béke volt, vásárt tartottak, gondoskodtak pártatlan igazságszolgáltatásról. Aki szép leányokat hozott nekik, azt birkával, ökörrel vagy lóval ajándékozták meg.”

Forrás : nagyvarad-oradea.blogspot.ro

Részlet Vekker András: Rogériusz Magyarországa szeminárium dolgozatból

„Ebben az évben Magyarországot, amely háromszázötven éven át fennállott, a tatárok hada elpusztította.” –írta az 1241-es évhez Hermann apát a niederaltaichi évkönyvekbe. Szerencsére nem volt igaza. Ebben s a rákövetkező évben tatárnak is nevezett mongolok törtek be a Kárpát-medencébe iszonyatos emberi és anyagi veszteséget okozva ezzel Magyarországnak. De az ország túlélte, még külpolitikai súlyából sem veszített sokat. Ha összetartó lett volna a magyar nemzet, talán kevesebb veszteség érte volna hazánkat. Vajon mi volt annak az oka, hogy a magyarok nem tudtak összefogni a tatárok ellen? És valóban olyan nagy veszteségeket okozott a betörés az országnak, hogy a kortársak szemében úgy tűnt, hogy a Magyar Királyság végképp eltűnt a föld színéről? Erre a két kérdésre próbálom bemutatni a választ a Siralmas ének (Carmen miserabile) segítségével, melyet Rogerius bíborosi káplán, váradi főesperes írt felettesének. Ebben igen szemléletesen és a szemtanú hitelességével írja le a korabeli közhangulatot és a tatárjárás borzalmait. Milyennek látta Rogerius Magyarországot? Erre is keresem a választ írásomban.

Rogerius élete és jelleme

Rogerius Itáliában, a szicíliai királysághoz tartozó Apuliában született, 1201 és 1205 között. Kezdetben Pecoari Jakab praenestei (palestrinai) bíboros káplánja volt. Jakab volt az apostoli követ Magyarországon 1232 júniusa óta, Rogerius is vele tartott. Közben Rogerius váradi főesperes lett, a tatár támadás itt éri 1241.ben. Váradról az erdőn át Tamáshidára, majd a Körös egy megerősített szigetére menekült. Onnan Csanádra ment, de azt elpusztították addigra a tatárok. Visszament tehát a szigetre. Mikor közelítettek a tatárok, onnan is elmenekült az erdőbe. A tatárok IV. Béla nevében hamis leveleket írtak, melyekben visszatérésre szólították fel a bujdosókat. Innentől kezdve Rogerius is a tatárok között élt, poggyászőrzőként csatlakozott a tatár sereghez. A visszavonuláskor megszökött a seregtől, és hosszú bolyongás után egy hegyfokra ért, ahol összegyűltek a környék lakosai a tatár elől. Innen csak akkor ment el, amikor a király visszatért az országba. 1243-ban a pápai udvarban tartózkodott, majd november 13-án soproni főesperessé nevezték ki. 1244-ben, Pecoari Jakab halála után az angol Toletanus János bíboros káplánja lett. 1249. április 30-án spalatói érseké nevezték ki. A XIII. században ugyanis szokásba jött az, hogy a pápa Magyarországon is adott külföldieknek egyházi javadalmakat. Béla király ezt nem nézte jó szemmel. Pompaszerető ember volt, új épületeket is emelt. Ezek miatt sok adósságot halmozott fel. A spalatói 

polgárok nem nagyon szerették, nem hallgattak rá. Utolsó éveiben köszvényben szenvedett. Tizenhat esztendei érseki működés után, 1266. április 14-én halt meg.

Rogerius a teológiában és a világi tudományokban, filozófiában is jártas volt. Jó latinsággal írt, stílusa gyakorlott íróra vall. Szókincse nagy volt, számtalan szinonimát használt. Ismerte a római klasszikus irodalmat is, de nem a klasszikus latint használta, hanem a középkorit. Gondolkodó, okokat kereső jellem volt. Hangneme diplomatikus, senkit sem akar megsérteni, vádolni. Élelmes volt, mindig megérezte a veszélyt, és így még idejekorán el tudott menekülni a tatárok elől. Tatár fogsága alatt is megmutatkozik eme tulajdonsága: eljárt gazdájával a kánok gyűléseire, és az ott hallottak alapján tervezte meg szökését. Ravaszság és lelki erő is jellemezte: Minden helyzetet meg tudott oldani, és a legnagyobb kétségbeesésben is képes volt újra felállni. A maga papi módján bátor volt. Ezt a pozitív jellemét beárnyékolja önzősége: Észlelte vagy megérezte a veszélyt, és ezért mindig megmenekült; azonban mások sorsa nem érdekelte őt, nem figyelmeztette őket a veszélyre. Összességében azonban Rogerius pozitív személyiség volt.

Leírja Várad ostromát is: ez városból s azon belül egy várból állott. A tatárok a várost könnyen elfoglalták, azt felgyújtották, kirabolták, és válogatás nélkül mindenkit lemészároltak, akit ott találtak. Ezután elvonulást színleltek, ezért a várba menekültek egy része visszaköltözött a város épen maradt házaiba. Ekkor visszatértek a tatárok, és megölték őket is. Ezután ostrommal elfoglalták a várat. A székesegyházba menekültekre rágyújtották az épületet, „a polgárokat, nemeseket, katonákat, kanonokokat a városon kívül, a mezőn irgalmatlanul lenyakazták”. De ez sem volt elég nekik: amikor a környékbeli erdőkben

elbujdosott emberek eleséget keresni visszamentek a város romjai közé, a tatárok őket is megölték, és „csak akkor takarodtak el végképpen, mikor már nem volt kit öldösniük”.

Leírja azt is, hogy több környékbeli falu lakói egy mocsaras helyen lévő szigetet megerősítettek és ott kerestek menedéket. Ám a tatárok ezt is elfoglalták, és mindenkit megöltek. Váradhoz hasonlóan itt is leöldösték az élelemért visszaszállingózókat is.

A tatárok mégsem tudták teljesen kiirtani a népet, és ezért cselt vetettek. Valószínűleg hamis oklevelekkel, melyeket a muhi csata után zsákmányolt királyi pecséttel hitelesítettek, visszahívták a még élő embereket falvaikba azzal a feltétellel, hogy meghódolnak nekik. Ám az aratás után „… kifosztva, megmeztelenítve őket rettenetes módon legyilkolták” ezeket az embereket.

 Olvasható : google.hu-n 

 Váradi történetek - Istorii oradene címmel jelent meg egy figyelemre méltó kétnyelvű kiadvány. A könyv - az Erdélyi Riport szerint - olyan helytörténeti jellegű szöveggyűjteményt tartalmaz, amely 900 éves távlatban mutatja be a várost. Implon Irén, Mózes Teréz, Nagy Andor, Ady Endre, Nagy Endre, Juhász Gyula, Tabéry Géza, Kosztolányi Dezső, Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona, Konrád György, József Jolán, Simon Magda, Ruffy Péter, Jungel Zoltán, Eörsi István és Rogériusz mester Nagyváraddal kapcsolatos szövegei olvashatók a könyvben magyarul és román nyelven is, Molnár Judit és Traian Stef fordításában. Forrás : archiv.magyarszo.com

---

---

Információ ,megrendelhető : antikvarium.hu

Információ,megrendelhető : bookline.hu 

Információ,megrendelhető : antikva.hu

 

Rogériusz negyed Nagyváradon - Forrás: erdely.ma