Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. július 6., szombat

Bodola Gyula

Bodola Gyula, beceneve Dudus, (Brassó, 1912. február 12.  – Budapest, 1992. szeptember 9. [4]) román és magyar válogatott labdarúgó, edző. Belsőcsatár és balösszekötő poszton szerepelt. 2008. november óta az ő nevét viseli a nagyváradi városi stadion. Fia Bodola György grafikus, karikaturista.
1926-ban szülővárosában lett először igazolt labdarúgó. 1930-ban a Nagyváradi AC szerződtette a tehetséges játékost. Hét idény után Jánossy Béla, edző hívta a bukaresti Venus csapatához, ahol kétszer bajnokok lettek, egyszer kupagyőztesek. 1940-ben, miután Észak-Erdély ismét Magyarország része lett, több játékostársával visszatért Nagyváradra. Először az Erdélyi Bajnokságot nyerték meg olyan fölénnyel, hogy osztályozó nélkül a magyar első osztályba kerültek. Az 1941–42-es idényben ötödik lettek, a következőben már másodikak. Az 1943–44-es idényben a Ferencváros előtt 13 pont előnnyel megnyerték a bajnokságot, először vidéki csapatként.
1944-ben rövid ideig a Vasas, majd 1945-ban a Kolozsvári Vasas (Ferrar Cluj) játékosa volt. 1946-ban végleg Magyarországon telepedett le. 1950-ig az MTK csapatában játszott. 1948–49-ben másodikak, 1949–50-ben harmadikak lettek a bajnokságban.
Pályafutása alatt 329 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 182 gólt szerzett.
1931 és 1939 között 48 alkalommal szerepelt a román válogatottban és 30 gólt szerzett. Tagja volt az 1934-es olaszországi és az 1938-as franciaországi világbajnokságon résztvevő román csapatnak. 30 gólos rekordját csak Gheorghe Hagi tudta megdönteni.
1940-től a magyar válogatott tagja lett, és 1948-ig 13 alkalommal játszott a csapatban, ahol 3 gólt szerzett.
További információk hu.wikipedia.org 

 Bodola Gyula adatlapja a www.romaniansoccer.ro oldalon

Bodola György legbüszkébb természetesen édesapjára, „Dudus”-ra volt, a Nagyváradi AC mai napig legendás játékosára, akiről 2008. novemberében nevezték el a Nagyváradi városi stadiont. Bodola Gyula összesen 334 mérkőzésen játszott a román és a magyar első ligában, 48-szoros román és 13-szoros magyar válogatott volt. Két futball világbajnokságon vett részt csatárként. 58 évig volt Románia gólkirálya. Játszott a CAO Oradea, Venus Bukarest, IAR Brassó, Ferar Cluj, és a Nagyváradi AC csapatában. 1945-től 1949.-ig az MTK játékosa volt. Aktív pályafutása után edzőként dolgozott Szombathelyen, Pécsett, Diósgyőrön, és Ormosbányán.
           A nagyváradi Bodola Gyula Stadion              
                        
Néhány idézet Dudusról, a korabeli sajtóból:

„Az 1941-es őszi első hazai mérkőzésen több száz román ajkú szurkoló kiabálta kórusban: Nindzsala Bodola ! vagyis labdát Bodolának! A Nagyváradi AC 1944 tavaszán 13 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. A második helyezett Ferencvárost viharos szélben, az Üllői úton, Bodola világklasszis játékával 4:1 -re verte meg a NAC. Az 1944. szeptember 6.-i angol légitámadás szőnyegbombázása felszántotta a NAC pályát. Könnyes szemmel mentünk át a Törekvés pályára, ahol elcsukló hangon énekeltük a NAC indulót: Tizenegyen megszálljuk a pályát, Kitűzzük a zöld – fehér kokárdát, Aki nem tud kapura suttolni, Ki fogjuk a csapatunkból zárni.”
     Bodola Gyula NAC mezben 
„A magyar, a székely szív mindig hevesen dobogott bennem. A kínok kínját éltük át, amikor 1936. majd 1939. októberében Bukarestben a román válogatott mezében kellett játszani a magyar fiúk ellen. Képzeljen el egy olyan csapatot, amelyikből a magyar himnusz akkordjai alatt, heten, ott a pálya közepén hangosan sírtak. Úgy hívtuk egymást, - székelyesen - hogy lelkecskéim. Ha valami baj volt, összebújtunk a pályán, mint télen a kismadarak. Lelkecskéim, legyetek legkedvesebb játékunk, örök szerelmünk Csaba királyfiai!”
Bodola és Barátky
                                                               
„Bodola univerzális tehetség volt. Óriási munkabírással rendelkezett. Kitűnően lőtt jobbal, ballal, futtában és kapásból. Bodola 20 – 30 méteres keresztlabdái éppúgy, mint fejes góljai élményszámba mentek. Bodola olyan tiszteletnek és csodálatnak örvendett Váradon, amely senkinek sem jutott ki osztályrészéül. Bodoláról még ma is – negyven év távlatából – regéket mesélnek. Az idősebb korosztály előtt neve úgy cseng, mint az irodalom terén Adyé vagy Juhász Gyuláé.”
    A NAC 1938-ban                 
„Ha ma Maradonát kiáltják ki a világ legjobbjának, ugyanazt Bodola mindkét lábával megcsinálta.” (Berkesi Elemér, Barcelona, 1984)
„A Bosnyák téri vendéglőjében az esti órákban Dudus mérte a sört a vendégeknek. Amikor kilencet mutatott az óra, s történetesen a kezében még csak félig telt meg a söröspohár, - Bodola elzárta a csapot. A poharat átadta a feleségének és bevonult a söntés mögötti lakásba.”
      Dudus
„1989. december 31.-én, déli harangszóra kezdődik a Budapest – Vidék labdarúgó mérkőzés az MTK pályán a szabad Romániáért. A kezdőrúgást az a Bodola Gyula végzi majd el, aki 48-szor a román és 13-szor a magyar válogatott mezét is felhúzhatta.”
„Bodola Gyula neve mostantól nem csak a sportlexikonokban fedezhető fel, hanem ott van egy erdélyi temető egyik friss fejfáján is. Született 1912-ben, meghalt 1992.-ben.” 



 Venus Bucureşti csapatban .Bodola a körrel van jelezve Forrás : frontpress.ro
Bodola a román válogatottban Anglia ellen 1939-ben-Forrás : frontpress.ro

 
Bodola Bölöni Lászlóval Forrás :farablaturi.ofsaid.ro 


Jenei Imre

Jenei Imre (Arad, 1937. március 28. – ) labdarúgó, fedezet, edző. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Felesége Gyulai Ilona tőrvívó olimpikon.
 A Flamura Roșie Arad csapatában kezdte a labdarúgó pályafutását és itt mutatkozott be a román élvonalban. Az aradi csapattal két bajnoki címet szerzett. 1957-ben, 20 évesen a bukaresti Steauához igazolt, ahol további három bajnokságot nyert. 1969-ben a török Kayserispor csapatához szerződött és itt fejezte be az aktív labdarúgást 1971-ben.
További információk hu.wikipedia.org 

Jenei Imre (Bélegregy, 1937. március 22. – )

Játékos pályafutása:

1953 – 1957 Flamura Roşie Arad
1957 – 1969 Steaua Bucureşti
1969 – 1971 Kayserispor

Eredményei játékosként:
4-szeres román bajnok (Arad: 1954; Steaua Bucureşti: 1959/60, 1960/61, 1967/68)

12-szeres román válogatott (1959-1964)
olimpiai 5. helyezett (Románia 1964)

Edzői pályafutása:

1975 – 1978: Steaua Bucureşti
1978 – 1979: FC Bihor Oradea
1981 – 1982: CS Târgovişte
1983 – 1986: Steaua Bucureşti
1986 – 1990: Románia (szövetségi kapitány)
1990 – 1991: Steaua Bucureşti
1992 – 1993: Magyarország (szövetségi kapitány)
1993: Parmalat FC Fehérvár
1993 – 1994: Steaua Bucureşti
1995 – 1996: Panionios FC
1996: Universitatea Craiova
1998 – 2000: Steaua Bucureşti
2000: Románia (szövetségi kapiány)

Eredményei edzőként:

BEK-győztes (Steaua Bucureşti: 1986)
5-szörös román bajnok (Steaua Bucureşti: 1975/76, 1977/78, 1984/85, 1985/86, 1993/94)
3-szoros román kupagyőztes (Steaua Bucureşti 1975/76, 1984/85, 1998/99)
VB 12. (Románia 1990)
EB negyeddöntős (Románia 2000)
1992.03.25. – 1993.03.31. között magyar szövetségi kapitány

 Forrás : mcsapat.hu 

975-ben ő lett vezetőedző és 1976-ban elnyerte az első bajnokságát. Romániai tevékenysége során, még többször visszatért a Steauához, volt több kisebb csapat trénere és kétszer a román válogatott szövetségi kapitánya. Karrierjének csúcsa az 1986-os BEK döntő megnyerése volt, az esélyesebb FC Barcelonával szemben. Kijutatta az 1990-es VB-re a román válogatottat és ott tovább is jutatta a csoportkörből a csapatát. 1992-ben az első nem magyar állampolgárságú szövetségi kapitány a magyar válogatott kispadján. Egyéves magyarországi pályafutása nem mondható különösebben sikeresnek, csodát Ő sem tudott tenni. 2000-ben visszavonult az edzőségtől, ezután volt az FC Bihor elnöke valamint dolgozott a román szövetségnek.
Forrás : magyarfutball.hu

Jenei Imnre a origo.hu-n



Forrás :google.hu

2013. július 5., péntek

Világvége szerelem - debreceni előadás

A Szigligeti Nyári Esték sorozat keretében mutatja be Nagyváradon a debreceni Csokonai Színház társulata és a PG Csoport a Világvége szerelem című produkciót július 19-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Színházban.
Új „musical” vagy inkább „zenés kortárs keserédes” született Debrecen legendás rock-együttesének, a PG Csoportnak a dalaiból Vidnyánszky Attila rendezésében, mely egy debreceni lány és egy fiú szerelmének történetén és mára slágerré vált zeneszámokon keresztül vall a városról. Ez a Világvége szerelem.

A zenekar 1986-ban alakult. A debreceni egyetemi légkörben Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba testvér- és alkotópáros maga köré gyűjtött több kreatív, nem csak zenében gondolkodó ifjú művészt, akikkel a zenés performance-ként induló csapat kezdeti klubsikereit is elérte. Az akkori hatóságok figyelmét is felkeltő koncertjeik híressé váltak Magyarország keleti régiójában. Többszöri tagcserék után kialakult a zenekart ma is jellemző, szövegcentrikus, rockos zenei irány. Sajátos dallamvilágukat az „alföldi zene” műfaji meghatározással illetik, a zenekar első lemezének (1990) címét idézve.
„Előadásunkban nincs konkrét sztori, történetfoszlányokat, felismerhető élethelyzeteket mutatunk meg, és ebből kerekedik ki gondolataink színpadi verziója. (…) A mindenkori lázadásból indulunk, és egy megtisztuláson keresztül valamiféle rezignált nyugalomig, bölcs, szeretetből táplálkozó hitig jutunk el. Azt az utat járjuk be, amit a szerző, akinek első dalai még nagyon lázadóak, de ahogyan érik, egyre inkább az elfogadás szólal meg soraiból, épp így az előadásunk is fokozatosan szelídül. Elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen, azzal hogy azért teszünk-veszünk, próbáljuk a saját energiáinkat világunk jobbítása felé terelni, de már tudjuk, hogy egész életünk kevés arra, hogy lényegeset fordítsunk a dolgok menetén” – mondta az előadásról Vidnyánszky Attila rendező.
Az előadás szereplői: Bakos-Kiss Gábor, Bakota Árpád, Edelényi Vivien, Katkó Ferenc, Kristán Attila, Oláh Zsuzsa, Szanyi Sarolta, Szűcs Nelli, Tóth László, Trill Zsolt. A zenekar tagjai: Jantyik Zsolt – ének, Jantyik Csaba – gitár, Fazekas László – basszusgitár, Kiss Attila – dob. Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter.
További részletek reggeliujsag.ro

Könyvbemutató a vár fejedelmi palotájában

A Partiumi Keresztény Egyetem és a Partium Kiadó rendhagyó könyvbemutatóra várja az érdeklődőket július 5-én, pénteken 18 órától a nagyváradi vár fejedelmi palotájába. A bemutatásra kerülő, „Várad Várának az Pogány Török által megh szállásárul…”. Szalárdi János emlékirata Várad 1660. évi veszedelméről című kötet Balla Tünde és Lakatos Attila szerkesztésében, az Országos Széchényi Könyvtár és a Partium Kiadó közös gondozásában jelent meg és Szalárdi János, Várad híres 17. századi krónikása egy kevéssé ismert kéziratos szövegének hasonmás kiadását tartalmazza. A vár feladásának másodnapján megfogalmazott, majd az 1662. évi pozsonyi országgyűlésen röpirattá átszerkesztett, rajzos, autográf dokumentum a vár 1660-as török ostromának és a középkori város pusztulásának első kézből származó, élményszerű, mégis hiteles, pontos és megrendítő ismertetése a szemtanú tollából. A szöveget a mai olvasó számára készített átírás, valamint egy átfogó történelmi bevezető kíséri.
A kötetet Emődi Tamás művészettörténész mutatja be. Köszöntőt mond Boka László docens, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója. Szalárdi János szövegeiből Hunyadi István színművész, a Szigligeti Társulat tagja olvas fel. Históriás és korabeli vitézi énekekkel közreműködik Zsikó Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendéke.
A bemutató után levetítésre kerül a váradi vár történetét és egykori kincseit bemutató Felix Terra. A nagyváradi vár története című dokumentumfilm.
konyvbemutato 
Forrás : reggeliujsag.ro

E-szemétgyűjtés szombaton

A nagyváradi önkormányzat havonta megrendezett akciója keretében július 6-án, szombaton ismét gyűjtik az elektromos és elektronikus hulladékot. Ekkor mindenki ingyen és legálisan szabadulhat meg erodálódott, használaton kívüli, rossz háztartási cikkeitől. Váradon öt helyen lehet leadni a veszélyes hulladékot: Rogériuszon a volt gyermekkórház, a dr. Gavril Curteanu Városi Klinika előtt és az Apáca (Sovata) utcán a 109-es hőközpont mellett, Őssiben a Gaál Mózes (Oneştilor) utcán a Penny Áruház parkolójában, Szőllősön a villamos végállomásánál, Velencén pedig a Kolozsvári úton a szülészeti klinika előtt. A konténerek szombaton 8–18 óra között lesznek nyitva.
Akinek nincs lehetősége a közterületen kihelyezett konténerig elszállítani az e-szemetet, az tárcsázza a 0259/406-276-os, a 0731/372-103-as telefonszámot, ugyanis a Bene International Kft. ingyen elviszi nagy és nehéz tárgyakat.
Forrás : reggeliujsag.ro

2013. július 2., kedd

A városháza nem vette át a Sas-palotát

Az átvevő bizottságot Mihai Mălan alpolgármester vezette, aki a helyszínen, vagyis a Sas-passzázsban sorolta fel kifogásait az elvégzett munkálattal kapcsolatban: a lefektetett mozaikövek színe nem egységes, szintkülönbségek tapasztalhatók, a díszítőelemek vonalai nem elég jól láthatók. Mircea Malan kifogásolta azt is, hogy a víz nem folyik le rendesen, hanem tócsákká áll össze, illetve azt, hogy a mozaikkő nincs rendesen hozzárögzítve az alapozáshoz. Ez utóbbira már korábban felhívta a kivitelező Marconst cég képviselőinek, illetve Jakabffy László építészeti felügyelőnek a figyelmét, azonban a kivitelező által talált megoldás szintén nem megfelelő. Az ügyben megkerestük Jakabffy Lászlót, akitől megtudtuk azt, hogy a munkálat során több kisebb probléma akadt, amelyek azonban könnyen kijavíthatók, van azonban egy komoly fejtörést okozó probléma is: a szürke cementből bedolgozott beton kontrakciója (összehúzódása) más, mint az erre kerülő fehér cementnek az összehúzódása, ezért a fenti burkolóréteg elvált az alaprétegtől, ami miatt sok helyen kopog a mozaik, ráadásul több helyen meg is repedezett a díszburkolat. Jakabffy elárulta, hogy már a kivitelesés során észrevették ezt a problémát, ezért újraöntötték a cementet, de az nem olyan színű lett, mint a korábban már leöntött réteg. Megpróbálkoztak azzal is, hogy a burkolatot kifúrták, és kötőanyagot fecskendeztek a két réteg közé, ezzel azonban az volt a gond, hogy bár a kötőanyag le is fogta a rétegeket, azonban a felületen nagy foltok jelentek meg, ezért „most úgy néz ki a burkolat, mint valami ótvaros gyerek” – fogalmazott Jakabffy. Az építészeti felügyelő elárulta, hogy a kivitelező Olaszországból rendelt kötőanyagot az elvált kőelemek összeragasztásához, de ha ez sem válik be, akkor más megoldást kell találni erre a problémára. Jakabffy hozzátette, hogy mindezek a javítási munkálatok már a kivitelező saját költségén történnek. Végezetül Jakabffy László elárulta, hogy neki is szemrehányást tettek amiatt, hogy nem állíttatta le a munkálatokat a hibák felfedezésekor, ő azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a cementtel kapcsolatos hibák nem azonnal vevődtek észre, hanem csak hetekkel a leöntés után tűntek elő.
Forrás : erdon.ro 

Mi az oka ? Az eBihoreanul megmutatja :





 

Családnap volt Alma-koncerttel

Második alkalommal szervezett Gyermek- és családi fesztivált a dél-rogériuszi RMDSZ-körzet és a Diákokért Egyesület, a Bihar Megyei Tanács és annak RMDSZ-frakciójának támogatásával. Rengeteg színes, érdekes és változatos program várta a családosokat a szombati nap folyamán a váradi vársáncban. Amellett, hogy néhány kisebb szünettől eltekintve a színpadon szinte állandóan történt valami, számtalan alternatív program közül lehetett válogatni.
Alma koncert
A legnagyobb érdeklődés talán az arcfestés és a tombolavásárlás iránt mutatkozott- a fődíjat képező táblagépet Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke ajánlotta fel-, a fellépők közül pedig kétségkívül a legnagyobb sikert a magyarországi Alma együttes aratta. A frontember Buda Gábor énekes remek hangulatot teremtett, ha kellett táncolt, mozgott, grimaszolt, mimikázott és poénkodott, és mindenbe bevonta a közönségét is. Úgy kezelte a gyermekeket, ahogy ezen sorok szerzője szerint kell- nem nézte őket ostobáknak, de koravén felnőtteknek sem-, s közben a szülőkhöz is kikacsintott néha egy-két jól időzített beszólással. Remek volt tehát a hangulat, s természetesen a végén a legnagyobb és legismertebb Alma-sláger, a Ma van a szülinapOM című szerzemény eléneklése se maradhatott el. Médiatámogató a Bihari Napló volt.
Forrás : erdon.ro

I. nagyváradi Szent László Napok

 I. nagyváradi Szent László Napok eseményei az erdon.ro-n
Nem mindennapi módon, a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar zenés toborzójával indult útjának a városunkban első alkalommal megszervezett Szent László Napok június 28-án délután. Tovább
A Szent László Napok keretében június 29-én a Partiumi Keresztény Egyetemen Hang-színek címmel egy komolyzenei válogatást hallgathattak meg az érdeklődők több nagyváradi zeneszerző alkotásából. Tovább

A Szent László Napok keretében június 29-én nem mindennapi zenés születésnapi köszöntőre került sor a Szigligeti Színház emeleti páholyelőcsarnokában. Tovább
Pócs Péter tervezőgrafikus plakátkiállítását nyitották meg június 28-án a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárban a Szent László Napok keretében. Tovább
A Szent László Napok keretében június 29-én délelőtt szervezték meg a Nagyváradról elszármazottak találkozóját a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Tovább
A Szent László Napok zárónapján ökumenikus istentiszteletet tartottak a Nagyvárad-olaszi református templomban. Az ünnepi alkalmon jelen volt Exc. ft. Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök. Tovább
Dr. Szilágyi Ferenc Közigazgatás a Partiumban című kötetét mutatták be szombaton délután a Szent László Napok keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). Tovább
Pénteken este Rúzsa Magdi lépett fel, szombaton pedig egy szórakoztató Shakespeare-összeállítást, valamint operettgálát látott-hallott a közönség a nagyváradi Rhédey-kertben. Tovább
Tartalmas gyermekprogramokkal készültek az I. Szent László Napok szervezői. A Rhédey-kert erre kijelölt része szombaton egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol lehetett nemezelni, szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. Tovább
Jeles közéleti személyiségek jelenlétében nyitották meg pénteken a Szent László Napokat a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében. „Mi most azért vagyunk itt, mert hiszünk az erőnkben, és hiszünk az erős közösségekben” – hangzott el többek között.Tovább
Tizenkét csapat vett részt szombaton az I. nagyváradi Szent László Napok keretében megrendezett rendhagyó főzőversenyen a Rhédey-kertben. – Nagyon változatos ételekkel készültek a csapatok – elsősorban ezt emelte ki Kis-Budai Tibor zsűrielnök méltatásában.  Tovább


  Az első alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök tartott előadást a lovagkirályról a rendezvény zárónapján. Tovább
A Sydney-i (2000), az athéni (2004) és a pekingi (2008) Nyári Olimpián aranyérmet szerzett magyar férfivízilabda válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Magyar Vízilabda-szövetség jelenlegi elnöke, dr. Kemény Dénes volt tegnap a Szent László Napok, illetve Nagyvárad egyik díszvendége. Tovább
Néptánc- és kórustalálkozónak adott helyet a váradi Rhédey-kert június 30-án délután a Szent László Napok keretében. Nagy volt az érdeklődés. Tovább 

A románajkú közönség érdeklődése hiányában Gheorghe Gorun professzor magyarul tartotta meg eredetileg román nyelven meghirdetett, Szent Lászlóról szóló előadását.Tovább
A huszonöt éves Csík zenekar és barátai zárták a most született nagyváradi Szent László Napok fesztivált.Tovább
Forrás : erdon.ro








 

Hármas születésnapi köszöntő Metropol Groupnak

Rengeteg érdeklődő körében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás nagyváradi bemutatójának negyvenedik évfordulóját, az előadás rendezőjének Szabó József Ódzsának 85. születésnapját, valamint a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját. Az ünnepelteket és a jelenlevőket Zatykó Gyula, a rendezvény főszervezője köszöntötte. Majd Szabó József Ódzsa vette át a szót, mesélve a negyven éves darab történetéről, a rendezői folyamatról, a színészekről, a Metropol együttes közreműködéséről, valamint az újszerű darab fogadtatásáról. „Mindannyian lelkesedtünk az újért, bár az improvizációs módszer nagyobb figyelmet és fegyelmet igényelt a színészektől, mégis vállalták, mert a szokatlan munkamódszer személyiségük mélyebb, rejtettebb titkait tárta fel. Nem szerepet kellett játszani, hanem azonosulni önmagukkal, saját személyiségükkel. Olyan őszintén és természetesen kellett megszólalni, mint ahogy a Metropol Group dalolta el Werther örömeit és szenvedéseit” – mondta el a 85 éves rendező. A nosztalgikus visszaemlékezést élő zene követte: Trifán László és Kinda Péter Az ifjú W. újabb szenvedéseiből adtak elő dalokat, majd Szabó K. István a Szigligati Színház művészeti vezetője, valamint Tőkés László EP-képviselő ajándékozta meg az ünnepeltet.
Teljes cikk erdon.ro

Szépszámú érdeklődő gyűlt össze szombaton délután a váradi színház emeleti páholyelőcsarnokában, hogy együtt ünnepeljen és nosztalgiázzon a Metropol Group együttes jelenlévő tagjaival és vendégeikkel, barátaikkal.

Volt is bőven ok az ünneplésre. Ősszel lesz 40 esztendeje annak, hogy Az ifjú W. szenvedései című beat-oratóriumot bemutatták a váradi színházban. A premier 1973. november 23-án volt. A produkciónak, amelynek feledhetetlen, csudajó zenéjét a legendás hírű Metropol Group rockegyüttes alkotta meg, óriási sikere volt. Az előadást nem más rendezte, mint Szabó József (Ódzsa), aki éveken át meghatározó egyénisége volt az itteni színházi életnek, főrendezője volt a nagyváradi teátrum magyar társulatának, s aki a mostani jeles jubileum előtt néhány nappal töltötte be 85. esztendejét. Ráadásul az idén 45 éve annak, hogy megalakult a Metropol Group.
Teljes cikk reggeliujsag.ro

Szent László városának újrafelfedezése

 A Szent László díjak kiosztásának egyik pillanata
Péntek délután a nagyváradi református püspöki palota dísztermében került sor az első alkalommal megrendezett Szent László Napok hivatalos, ünnepi megnyitójára. A jeles eseményen nagyon sok váradi és nem váradi magyar vett részt, a több száz fős közönség soraiban több magyar politikus is feltűnt, így például Füzes Oszkár nagykövet, Magdó János kolozsvári főkonzul, Csomós Miklós Budapest főpolgármester-helyettese, Pákozdi Csaba, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetője. Az anyaországi politikusokon kívül természetesen sok helyi magyar politikai szereplő is ott volt a megnyitón, az Erdélyi Magyar Néppártból is számos vezetőségi tag jött el, sőt RMDSZ-szes politikus is részt vett az eseményen Szabó Ödön parlamenti képviselő személyében, aki magánemberként vett részt az eseményen.

Ünnepi köszöntőt mondott Zatykó Gyula, a rendezvénysorozat főszervezője, aki örvendetesnek vélte, hogy a városalapító nagy király kultuszának égisze alatt sikerült megmozgatni a helyi magyar közösséget. Tőkés László EP-képviselő is felszólalt, találóan rámutatva arra, hogy az elmúlt években a váradi magyarság közös ünnepeit, kiemelten a Festum Varadinumot RMDSZ-es párteseménnyé próbálták torzítani, s ez majdnem sikerült is nekik teljes egészében, kivéve a római katolikus püspökség szervezte, kizárólag egyházi jelegű zarándoklatot. Márpedig Nagyvárad és az itteni magyarok ennél többet érdemelnek, jelentette ki Tőkés, aki reményét fejezte ki, hogy a Szent László Napok hagyománnyá válása egy olyan jóvátétel lehet, amely valós, a magyarságot, a keresztény hitet erősítő feltöltődés lehet valamennyi résztvevőnek.
Az ünnepi köszöntések után került sor a Szent László díjak kiosztására is, ezt ebben az élvben nagyváradi nagycsaládosok kapták, így a Kristófi és a Tóbiás család. Az ünnepi megnyitó hangulatát a nagyváradi Szent László kórus közreműködése emelte.
Forrás : reggeliujsag.ro

Petíció : Mondj NEMet arra, hogy a Polgármesteri Hivatal közvita és a hivatalos közbeszerzési procedúra nélkül újítsa fel Nagyvárad főterét.

Mondj NEMet arra, hogy a Polgármesteri Hivatal közvita és a hivatalos közbeszerzési procedúra nélkül újítsa fel Nagyvárad főterét.
A városháza a szemétbe dobta a 2010-ben közbeszerzés által engedélyezett felujítási tervét a főtérnek, amelyre már 70.000 eurot kifizetett.
Mircea Mălan alpolgármester kedden (2013.06.18) mutatta be először a főtér felújításának legújabb tervét, amely teljesen különbözik a régitől, habár azt allította, hogy csak egy átjavított verzió. Az új terv 15.000 euroért közbeszerzési procedúra nélkül lett odaitélve egy tervező cégnek. Az alpolgármester időhiányra hivatkozva nem vetette közvitára a tervet, “mert az első már meg volt vitatva”.
CSAK az első volt közvitára bocsájtva és ellenőrízve...az új kedden (2013.06.18) “jelent meg” és két nap alatt meg is szavazta a városi tanács.
Egy ilyen fontosságu tervet tilos közvetlenül a hivatalos eljárás nélkül egy kiválasztott cégnek odaitélni. Az Európai Parlament 2004/18/EK irányelve kimondja, hogy abban az esetben, ha egy építési beruházás nagy mértékben változtat egy közterületen, a közbeszerzési szerződés odaitélése egyértelmüen müépitészeti versenypályázaton keresztül történjen.

Egy ekkora horderejü tervet NEM szabad közvita nélkül odaitélni. Egy ilyen befektetés a közösség tulajdona és NEM a helyi képviselőké.

Ez a petíció politikailag független. A köz akaratát képviseli egy élhetőbb Nagyváradért.

A közterület mindenki tulajdona!!!
Petíció : petitieonline.com 


A látványterv











Forrás : ebihoreanul.ro