Harcokat énekelek... De elmúlt harcokat,
melyek ma már a történelemhez tartoznak, a magyar költészet egyik
leggazdagabb korának történetéhez, hiszen Ady Endréről van szó és élete
egyik legérdekesebb fejezetéről, amelyről eddig kevés, és különösen
kevés elfogulatlan és méltányos szó esett: A Holnap születéséről, küzdelmeiről, győzelmeiről és elmúlásáról. Ady életének egy része, költői pályájának egy állomása A Holnap, és én, aki A Holnap
bölcsőjét rengettem, a harcokat álltam és végig kitartottam: talán nem
vagyok alkalmatlan és méltatlan arra, hogy most a történetét megírjam.
Lehetőség szerint Adyról beszélek és Ady viszonyáról A Holnaphoz,
hiszen ez a fő és ez az érdekes, lehetőség szerint tárgyilagos maradok,
amennyire ez a lírikustól telik, és lehetőség szerint csak azt írom
meg, amit mások így, vagy ennyire nem mondottak még el. Inkább krónika
ez, mint história, hiszen emlékeimről írok és szeretteimről, akik közül
egy már halhatatlan és néhányan még élnek.
A Holnap úgy kezdődött, hogy 1908 tavaszán néhány új magyar költő és író találkozott Nagyváradon, és elhatározták, hogy közösen könyvet adnak ki. Dutka Ákos már Adyval együtt volt újságíró Váradon, a fiatal Ernőd Tamás akkor rázta le az iskola porát, én pedig az év elején kerültem világi helyettes tanárnak a premontrei főgimnáziumhoz. Ebben az időben sokszor szó esett a vidéki sajtóban a magyar irodalom decentralizációjáról, és a körösparti Párizs - ahogy akkor Váradot elnevezték - mindenképpen a legalkalmasabbnak látszott erre a feladatra. A vér városa - ahogy Ady hívta - a modern kultúra legszínesebb és leghangosabb fészke volt ekkor a vidéken, hiszen Ady Endre, Krúdy Gyula, Bíró Lajos és Nagy Endre is innen repültek Budapestre. Így történt, hogy a kávéházi beszélgetések során elhatároztuk egy antológia kiadását. Kik szerepeljenek a kötetben? Természetesen, elsősorban váradi költők. (Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka.) És természetesen Ady Endre, aki itt írta első igazi verseit, aki itt ismerte meg Lédát, aki innen indult el a dicsőség útján és aki második szülővárosának tekintette és mindig örömmel kereste föl Váradot. Én voltam az, aki Babits Mihályt és Balázs Bélát ajánlottam, akik még az egyetemről és Szegedről barátaim, és akik eddig szinte egészen ismeretlenek voltak az irodalom és az olvasó előtt. Babits akkor Fogarason tanárkodott, és verseinek első olvasója én voltam ebben az időben. A két új költőt a legnagyobb örömmel fogadta A Holnap kis gárdája, és Ady Endre is készséggel állott közénk. A váradi Antal Sándort bíztuk meg az antológia szerkesztésével és ő írt előszót is a kötet és a költők elé. A címben is hamarosan megállapodtunk. Kezdetben Hétmagyarok vagy Göncölszekér lett volna, mert hét költőről volt szó, de végre is megmaradtunk A Holnap-nál, amely eléggé ígéretes és hangzatos volt. Közben Ady is lejött hozzánk Váradra, a jelenlétében nagy haditanács volt dr. Dénes Sándor lakásán, (A Holnap cím legendája, amelyről Ady Lajos is ír könyve egyik jegyzetében, szintén ekkor született), és mindnyájan fiatalos hittel és reménységgel néztünk az új költői vállalkozás elé. (Jó ómennek tekintettük, hogy a cím is hét betűből áll: A Holnap!) Ady Endrén kívül, akinek a neve már harci jelszó volt, és akinek már Vér és arany-a is megjelent, mi többiek - az ismeretlen Babitson és Balázson kívül az elismerés kezdetén állottunk. Azonban váratlan baleset történt. Antal Sándor, aki gyilkos szatírájáról már több könyvében tett tanúságot, olyan kegyetlen dolgokat írt a költők egynémelyikéről az egyes bevezetésekben, hogy így nem akarták a könyvet nyilvánosság elé vinni. A Holnap botránya címen az egyik helyi lapban nagy leleplező cikk jött és a kötet megjelenése néhány hónapig késett. Közben Antal Sándor Stockholmba utazott és A Holnap, sok huzavona és hercehurca után, 1908 szeptemberében végre mégiscsak napvilágot láthatott.
A testes kötet a költők Honti Nándortól rajzolt
arcképeivel az irodalom eseménye lett. (Babits arckép nélkül, mint a
leeresztett sisakrostélyos lovagok a középkori tornán.) A Holnap-ot
Vajda János emlékének ajánlottuk, Antal Sándor szerint Balassi, Csokonai
és Petőfi folytatása A Holnap lírája, kivált Adyé. A hatás, amelyet ez a
vidéki verseskönyv kiváltott, valóban rendkívüli és igen különböző
volt. Heves támadások és lelkes magasztalások hosszú sora következett,
mindenesetre nagyon is észrevették, olvasták és beszéltek róla
országszerte. A verset divatba hozta Magyarországon, és ez már magában
véve is nagy siker és szép eredmény. Rákosi Jenő tizennégylábas tárcát
"szentelt" A Holnap-nak, Herczeg Ferenc Horkayné átlátszó maszkjában
pellengérezte ki, Kenedi Géza vele szemben emlegette először a
destrukciót, Beöthy Zsolt és a hivatalos irodalom és politika más
nagyságai éles hangon ítélték el a költői forradalmat. A modern fővárosi
kritika sem tudott szolidaritást vállalni a vidéki irodalmi
mozgalommal. A Nyugat kritikusa (Kemény Simon) meglehetősen tartózkodó
hangon írt az új könyvről, és Osvát Ernőnek csillag alatt kellett
megjegyeznie, hogy "a Babits Mihály nagy tehetsége csodálatos jeleinek
felmutatása oly érdeme A Holnap-nak, mely említetlenül nem hagyható". Az
elismerő kritikák közül kiemelkedett Hatvany Lajos szokatlanul meleg
méltatása a Pesti Napló tárcájában, amely a váradi antológia
irodalomtörténeti jelentőségét emlegette és Schöpflin Aladáré a
Vasárnapi Újságban, amely pontosan igyekezett lemérni a hét költő súlyát
és értékét. Természetes, hogy azok közül a költők közül, akik
kimaradtak a könyvből, kivált a vidékiek, többen megirigyelték A Holnap
harcos dicsőségét. Én az akkor már elismert Kosztolányi Dezsőt és Oláh
Gábort szerettem volna elsősorban bevenni a gyűjteménybe, de az elsőt a
többiek nem tekintették vidékinek és váradinak, a másik pedig addig
szabódott, amíg kimaradt. Oláh Gábor nemsokára emlékezetes nyílt levelét
írta Rákosi Jenőnek, amelyben a "Rákosi-korszak" után bejelentette az
elkövetkező "Oláh-korszakot". Az "öregek" is sorra nyilatkoztak, a
legbölcsebb volt köztük Mikszáth, a nagy palóc, aki a sokat emlegetett
giliszta-aforizmával intézte el a fiatal irodalom problémáját.
De ekkor újra váratlan baleset történt, a Duk-duk-affér.
Ady Endrének használt is A Holnap kétségtelen nagy sikere, meg nem is.
Új híveket szerzett költészetének, a körülötte megindult irodalmi harc
ismét lángra lobbant, de viszont a többi új költő minden hibája,
gyengesége, modorossága is az ő számlájára íródott. Minden Ady-utánzat,
minden rossz modern vers miatt őt vonták felelősségre, őt állították
pellengérre. Ez bántotta és méltán bánthatta őt, aki magányos tűzokádó
gyanánt egyszerre bukkant ki a korabeli magyar líra kiszáradt tengeréből
és aki magát siratta akkor is, mikor a fajtáját siratta. A pesti
irodalom gyanúsan nézte ezt a vidéki kalandot (ahogy a legtöbben
gondolták), Ady ez időben különben is szinte kereset nélkül állott, az
Új Idők részéről biztatások jöttek és ilyen körülmények között -
életének egy szomorú fokán - írta meg Ady a híres Duk-duk-affért.
Tiltakozás akart ez lenni minden irányban, a nagy magányos oroszlán
elbődülése, aki le akarja rázni magáról barátai és ellenségei koloncát
egyaránt. Ady Endrének joga volt erre, de nekünk is, akik költő és
harcos barátai és bajtársai voltunk, okunk volt a neheztelésre. Mi úgy
éreztük, hogy árulás történt, hogy a vezér harc közben pártolt át az
ellenséghez és támadott hátba bennünket. Mi úgy véltük, hogy Ady
elsősorban a miénk, hiszen a nevével födözte ezt az önzetlen, lelkes,
kissé hangos és kissé tarka vidéki mozgalmat, amikor megkezdődött. Magam
keserű hangú nyílt levelet írtam hozzá a Független Magyarországban,
amelyre ő még keserűbb és nyílt hangon válaszolt. Nekem nem volt igazam
abban, hogy Ady Endrét A Holnap számára igényeltem, neki nem volt igaza
abban, hogy bennünket mindenféle álmodernnel egy füst alatt akart
elintézni. De igaza volt abban, hogy neki joga van úgy élni és írni és
veszni, ahogy küldetése és végzetes zsenije parancsolja, és hogy ő
vállalja végzetét és állja is halálig. Nekem kevés írás volt hasznosabb
és becsesebb, mint ez a kegyetlenül szókimondó támadás, amelyet ellenem
intézett Ady Endre. De az ellenségek ármánya nem sikerült: néhány hónap
után szent volt a béke Ady és A Holnap között, és a haragnak A Holnap
részéről megmaradt költői emléke Emőd Tamás egyik kuruc verse, Jávorka
nótájá-ról, amely A Holnap második kötetében is megjelent és az én azóta
napvilágra került Ady-versem!
A második kötet is elkészült közben. Azok, akik
olvasták és szerették a verseket, nagy érdeklődéssel, a kritikusok mohó
kíváncsisággal várták az újabb megnyilatkozást. Közben Babits Mihály,
akinek írásaiért hozzám Nagyváradra személyesen jött le Osvát Ernő,
egyre jobban magára vonta az irodalmi érdeklődés figyelmét a Nyugat-ban
és Balázs Béla is új jeleit adta erős tehetségének. A Független
Magyarország hivatalos orgánuma lett A Holnap-nak, vasárnapi tárcája
rendesen a hét költő verseit hozta és hasábjain állandó propaganda
folyt, néha kissé reklámos lármával, de ez is a modernséghez tartozott
és a vicclapok és kabarék is hálás és hatásos céltáblának tekintették A
Holnap-ot. A második kötet 1909 húsvétjára jelent meg és a terjedelmes, a
modern líra szociális gyökereit és hatását fejtegető előszót ezúttal
Kollányi Boldizsár írta, addig elég ismeretlen név az irodalomban.
Kollányi Ady legjobb barátai közé tartozott. A magyar szociológia egyik
úttörője, radikális politikus, természetfilozófus, aki később a
világháborúban, amelytől végső eredményben a magyar demokrácia diadalát
várta, a legelszántabb és legvakmerőbb katonák egyike lett és - költő
is. Valóságos magyar Cyrano és mondhatom, Ady jobban szerette és többre
tartotta, mint legtöbb költőtársát. Kollányi Ady szerelmi ügyeinek is
benső titkos tanácsosa volt, és Adynak, akiben tudvalevőleg sok feminin
vonás volt (hiszen azért volt a legnagyobb lírikus), leginkább barátja
ösztönös és nyers, szókimondó és vakmerő férfiassága tetszett. Ady ebben
az időben nem sokszor és nem sokáig időzött Váradon, de minden évben
lerándult kétszer-háromszor, néhány napra. A Holnap alakulására
egyenesen Párizsból jött, és ha érmindszenti családi magányába tért vagy
onnan Budapestre készült, mindig szétnézett Váradon, ahová kezdő
írósága legszebb emlékei, első nagy szerelme és a szívéhez közelebb álló
barátok és tisztelők vonzották.
Ilyenkor az állomás közelében levő rozoga Európa hotelbe szállott, amely mellett állt Lédáék háza,
és este leginkább kurta kocsmákban, kávéházakban, a színház melletti
bodegákban és végül a vasúti vendéglőkben iddogált, füstölt és
beszélgetett. Különös vonzalommal volt egy kis csapat váradi tanár
iránt, akik első igazi megértői és megbecsülői közé tartoztak, kivált a
konzervatív elvek alapján álló és őt mégis igen nagyratartó Vucskics
Jenő és Horvát Henrik, a kiváló műfordító-költő, aki neki is első
érdemes német tolmácsa volt. Főképpen Petőfi és Arany elsőségéről
folytak hosszú viták, és Ady ebben az időben még erősen hangoztatta,
hogy Arany nem volt lángész. (De később, a Buda halála megtérítette őt
is.) Ady váradi tisztelői közül igen kedvelte Manojlovics Theodort, a
fiatal szerb költőt, aki szintén német fordítója volt, és aki a
világháború előestéjén egy magyar lapban eleve tiltakozását jelentette
be a két szomszédnép egymásra uszítása ellen. Ady Endre részt vett A
Holnap ünnepélyes bemutatkozásán is, amely a váradi városháza
dísztermében történt és megragadó erejű beszédet mondott, amelyben Vajda Jánost vallotta a modern magyar Ura apjának és hirdette, hogy ha Európában élni és győzni akarunk, akkor ázsiai magyarokból "jó európaiakká"
kell lennünk. Ez a beszéd program volt és hitvallás, nem csupán Adyé,
de A Holnap-é is. Mert Ady ugyanebben a beszédében a fővárosi irodalom
színtelenségével szemben rámutatott a vidék, a magyar ugar kiaknázatlan
kincseire, elrejtett és elkallódó értékeire is.
A Holnap két kötete között lázas tervek és nagy
készülődések, állandó izgalom és mozgalom volt a vér városának irodalmi
és művészi berkeiben, redakciókban, színházban, kávéházban. A Holnap-nak
eredeti bemutatói voltak a Szigligeti Színházban, számos matinét
rendezett és egy nagy folyóirat terve is fölmerült, amelynek Kollányi
lett volna a szerkesztője, és amelyet A Holnap mecénásai: Dénes Sándor
és Wertheimstein Viktor finanszíroztak volna. Közben a két fronton egyre
újabb és elkeseredettebb csapásokat intéztek A Holnap-ra és kezdetben
az volt a terv, hogy Anatole France-szal iratunk előszót a második kötethez.
Ez a merész gondolat Adynak is tetszett, de ehhez le kellett volna
fordítani a verseket franciára, ami ekkor szinte lehetetlen föladatnak
látszott, és így az egész csak merész ötlet maradt.
A második kötettől döntő sikert vártunk, de itt
megint baleset történt, a legtöbb kritikus ügyes taktikával Kollányi
előszavába kötött bele, Kollányi megállapításaival polemizáltak,
Kollányit ütötték, és majdnem kivégezték A Holnap-ot. Mégis: A Holnap
elérte célját és ezzel be is fejezte pályáját. Mi volt A Holnap érdeme
és jelentősége? Először is Ady Endrét először foglalta az új magyar líra
keretébe, és ez a foglalat csak még jobban mutatta és emelte a
legnagyobb magyar lírikus abszolút értékeit. De ezenkívül A Holnap adta
költészetünknek Babits Mihályt és ez maga is irodalomtörténeti
fontosságot adna e két kötetnek. A Holnap új olvasókat és híveket
szerzett az új verseknek: divatba hozta a versolvasást. A magyar vidék
megmutatta oroszlánkörmeit, és Várad az irodalom decentralizálása körül
több érdemet szerzett A Holnap révén, mint az összes többi magyar
városok. Ez a vetés érik most Erdélyben.
A legelső érdemleges méltatás A Holnap-ról Váradon
jelent meg, a Nagyváradi Napló tárcájában - Várady Zsigmond írta. Ez a
tragikus végű, nemes egyéniségű magyar politikus az irodalomban és
művészetben konzervatív hajlandóságú volt, az angolok neveltje, de
politikájában a radikalizmus elveinek hirdetője. Ez a tragikus
kettősség, amely ebben az időben más és más változatban a magyar élet és
végzet egyik jellemző jelensége volt, Várady Zsigmond bírálatában is
igen érdekesen mutatkozik. Ő azokat a költőket emeli ki, akikben
politikai gondolatai kifejezőit látja. Az én akkori keresztény
miszticizmusom és l'art pour l'art lírám volt talán a legtávolabb
érdeklődésétől. Adyt persze ő is szerette és magasztalta, hiszen Ady
többek között radikális volt. De Várady Zsigmond egyúttal Tisza István
barátja és tisztelője is volt, és így - fájdalmas szimbólum - az ő finom
és erős lelkében a magyarság egyszerre ölelte magához két ellenséges és
végletes, sorsát hirdető és betöltő fiát: Tiszát és Adyt!
Ady-Múzeum. 1. kötet. 1924.
Forrás : mek.oszk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése