Oldalak

2016. március 28., hétfő

Juhász Gyula : A nagyváradi nyitány

A több kenyeret és a több földet követelők alaposan összeverekedtek Nagyváradon. Nem tartjuk véletlennek, sőt bizonyos szimbolikus igazságot látunk abban, hogy éppen Nagyváradon. Mert ez a papos, katonás és zsidós, modern és régi magyar város szinte elektromos feszültséggel egyesíti, tömöríti a nagy magyar ellentéteket.
A körösparti Párizs csodálatosan kiváló kísérleti médiummal szolgálhat a mi társadalmi és egyéb törekvéseink kémiai vizsgálatára. Most a hazai szociális mozgalmak két legjellemzőbb típusa került egymás mellé, sőt egymás alá Nagyvárad piacán, amelyről már Arany János megmondotta, hogy "Várad kövecses piacán lovak acél körme csattog".
Valóban, vasárnap rendőrlovak patáinak kellett radikális módon megoldaniuk azt az égető szociális problémát, hogy ki legyen a legény a talpán Nagyváradon: a forradalmi szociáldemokrata párt-e, vagy pedig a csabai parasztpárt? És ez valóban olyan sajátságos, különös, annyira a magyar ugarból fölburjánzott kérdés, hogy ezt normálisan, békésen, okosan, kongresszussal nem lehet megoldani. Ide rendőrattak kellett. A több kenyeret és a több földet követelők nem tudnak megárulni egy gyékényen. Az egyik párt nem tudja megértem, hogy lehet egy olyan párt, amelyik csak azt akarja mindenáron, hogy a munkabér emelkedjék, egész a Marseillaise legmagasabb oktávája magaslatáig emelkedjék, a másik párt pedig azt nem akarja fölfogni semmi áron, hogy mi van éppen azon sírnivaló, hogy a csabai parasztnak rosszabb minőségű és valamivel kisebb földje van, mint az uradalomnak?
A kérges kezű munkás és a kérges kezű paraszt szeme és lelke villant össze ellenséges villanással Nagyvárad kövecses piacán vasárnap, és ettől a villanástól egy percre tisztábban látható lett a magyar szociális perspektívák piszkos, sötétes horizontja.
Két éhes, kenyérre és földre éhes érdek nézett farkasszemet egymással, és elfeledkezve a közösnek vallott és hirdetett ellenségről, a pöröly és a sarló összetűzött a vásár piacán. A magyar pöröly, amely nemzetközinek érzi magát és a magyar sarló, amely a csabai tótok kezében suhog a legharagosabban.
Ez a parázs verekedés, amelynek úgy látszik, valahol és valahogy folytatásai következnek, ha elejét nem veszik a bajnak, ez a parázs kis verekedés mindenekelőtt alaposan megmutatta, mennyire autokrata, mennyire monopóliumos és individuális jellegű mozgalom a magyar szociáldemokrácia, amely most csinálódik. A nagyváradi szocialista párt úgy érezte, hogy a csabai parasztkirály egy darab gyékényt kivesz alóluk a mozgalmával. A nagyváradi szocialista párt látta, hogy a pártadó csökkenni fog, ha Achirnék propagandája gyökeret hajt a nagyváradi kövecses talajban.
A magyar szocialisták pedig amúgy is elég vereséget szenvedtek mostanában. Egyre-másra letört sztrájkokról, sztrájktörésekről és belső villongásokról olvashatnak a szorgalmas olvasók, Budapesten és vidéken egyaránt. Nagyváradon a múltkor alig pár elvtárs hallgatta meg Bokányi Dezsőt, az egykor ezrek és ezrek előtt beszélő szónokot. És most íme, mások, vidékiek, csabaiak, konkurrenciát akarnak csinálni a nagyváradi szociáldemokrata pártnak. Ez már sok. Ettől már csordultig megtelt a szociáldemokrata pohár. A gyári, ipari, kereskedelmi Nagyváradon hadat üzen a munkáspolitikának a parasztpolitika. A kalapácsnak a kasza. És szimpátiák fogadják az új alakulást, az új embereket, az új elveket, a hadüzenetet. Persze polgári, egyéni, esetleg művészeti szimpátiák. Mondjuk ki: emberi szimpátiák. Ami nem is csoda, sőt igen természetes.
A csabai parasztkirály, Achim L. András, emberi egyénisége és mozgalmának színezete egyaránt rokonszenvre hangolják a dologhoz értő, az ügy iránt érdeklődő embereket. Mikor a nagyváradi esküdtszék fölmentette Achim L. Andrást a többrendbeli izgatás vádja alól, ujjongó népsereg kísérte végig Várad utcáin. Annyira megnyerte, lekenyerezte a közönséget a vádlott erkölcsi és szellemi kiválósága.
Ahogy Achim L. András, a magyarruhás parasztkirály rámutatott az alföldi parasztság kiáltó szociális bajaira és az úgynevezett alföldi intelligencia politikai és társadalmi bűneire, az az igazság, a tiszta magyar meggyőződés elemi erejével hatott.
Nagyvárad Achim L. András mellé állott, és elítélte az Achim ellen támadó Csabát. És most a nagyváradi munkásság összetűzött, ökölre ment a csabai parasztvezér pártjával.
Tömör, markáns, szomorú és végtelenül jellemző korkép, sőt kórkép ez, amely meggyőző erővel szimbolizálja egész szociális nyomorúságunkat, minden önzésünket, visszavonásunkat, az érdekek egész egészségtelenül kifejlődött marakodását.
Pártok, osztályok és érdekek, amelyek egy cél felé törnek, egy igazságot akarnak, nem értik, nem akarják és nem tudják megérteni egymást, sőt ellenkezőleg. Mert minálunk nem elvi alapokon indulnak harcba pártok és egyének, mert minálunk még a haladás jegyében dolgozó vagy verekedő pártok is többet törődnek a pártadó emelésével és a párttagok növekedésével, mint az emberi haladással és egyéb ilyen szép, idegen álmokkal. Mindenesetre nagyon érdekes távlatokba enged bepillantani a nagyváradi vasárnapi verekedés. Az általános választójogért induló nagy elvi harcok küszöbén, a szociális és politikai erőmérkőzések előtt íme, két radikális párt emberei megmutatják, hogy szívesen megfeledkeznek ők a rókáról, ha a sajt, a többi sajt forog veszedelemben. És sajnos, nekik is igazuk van.
A nagyváradi kavarodás nem holmi izolált, véletlen esemény.
A nagyváradi eset mintegy nyitánya annak a jövendő harcnak, amely nagy erupciókat tartogat a magyar szociális haladás számára, és amelyben a Föld meg a Város állanak szemben és néznek farkasszemet. Az a Föld és az a Város, amelyről az új magyar poéta, a nagyváradi Dutka Ákos dalol. A gyárak népe és a mezők népe sehogy sem akar szolidaritást érezni egymással. Más világnézet forrong és erőlködik kitörni a füstös gyárban, a zajos műhelyben, mint a napégette, daltermő rónaságon. A kékzubbonyos munkásember nem érti a gatyás parasztembert és viszont. Nem tudom, mit szólnak a hazai szociológusok, a haza új bölcsei a nagyváradi esethez. Mit szólnak hozzá azok, akik durch und durch áttanulmányozták és áttapasztalták Durkheimot, de a magyar ugaron, a magyar föld meg a magyar város körül édeskeveset tanulmányoztak és tapasztaltak. Pedig íme, itt a példa, olvassátok. Minden vasbértörvényen és dedukción keresztül diadalmas erővel száguld át az élet logikája vagy logikátlansága.
Szeged és Vidéke, 1908. augusztus 19.

Forrás : mek.oszk.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése