Oldalak

2016. április 1., péntek

Folyosók Várad alatt ?

Izgalmas bejegyzést olvashatunk a Mesenincs Blogban Nagyváradról. Március 15-e ünnepségek alkalmával a nagyváradi Barátok Temploma kriptában koszorúztak.A blog írója beszámol az élményeiről,sőt készített fotó albumot is.A bejegyzésben olvashatunk arról ,hogy számtalan folyosók vannak Várad alatt,melyek titkokat rejthetnek.Mi történt?Ezt olvashatjuk : "A lényeg, hogy bár e templom alatt húzódó, izgalmasan kanyargós, folyosós kriptába már az 1700-as évektől temetkeztek, több száz újabb "lakója" csak a kommunista diktatúra idején, és rögtön a rendszerváltás után, a ’90-es években lett. Ide menekítette ugyanis az akkori püspök sokak földi maradványait, például az Olaszi temetőből. Ez a temető már a ’80-as és a ’90-es években is arról volt híres, hogy a felszínen, szanaszét hevertek ott az emberi csontok. Bár körbenőtte a város, így viszonylag központi helyen terült el, hagyták veszni a jellemzően magyar nyughelyeket".

Számomra izgalmas az alábbi bejegyzés :  "Szóval innen is, de máshonnan is menekítettek le a Barátok Templomának kriptájába emberi maradványokat. Több száz éves a legtöbb, ami ott van. Jellemzően olyanokét mentették ide, akik tettek valamit a városért, akik ismertebbek voltak. A maradványok üregekben vannak, befalazva."Gyerekkoromban hallottam több történetet titkos folyosókról,barlangokról,stb.Megmaradt bennem a titokzatos Várad képe.Volt olyan magyarázat,mely szerint a törökök ellen építették ki ezeket a titkos folyósokat,hogy a lakosságot elmenekítsék,majd egyre több hasonló folyosókat készítettek,hogy a templomok a föld alatt legyenek összekötve,megvédve az értékeiket.Az 1980-as években a Városháza mellett szakadt be egy nagy daru,melyet nehezen tudtak a felszínre hozni.Hivatalos indok az volt,hogy a Körös kimosta az üreget. Több váradinak más volt a véleménye.

Miért nem tettek az íre pontot?Ezt olvashatjuk :
"Na, de az még érdekesebb, hogy már 27 év telt el a rendszerváltás óta, de még most sem bontották ki onnan az állítólag ott lévő tárgyakat, iratokat. Szavahihetőnek tűnő embertől hallottam, hogy ő érdeklődött, és azt mondták neki, hogy "még most sem jött el az ideje". Hm. Azt is tudjuk, ugye, hogy hasonló még van Váradon." Sajnos
"a templomi és egyházi illetékesek, hogy nem foglalkoznak vele, úgymond nem háborgatják." Ezt azt jelenti,hogy sok idő fog eltelni,amikor is nyilvánosságra hozzák a titkok egy részét.Nem biztos,hogy a generációm megéli,hacsak nem élünk 100 ,vagy több évig. Addig is megmarad a Várad alatti titokzatos folyosóinak a legendája.
Cikk : mesenincs.blog.hu

A bejegyzés írója közzé tett néhány fotót '

Teljes album : Egy Váradi Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése