"A diófa levelei megkönnyebbülten várakoztak. Várták a tisztító
szellőt, hogy ellibbentse róluk a halvány fűrészport. A magas férfi kezével
tisztogatta ruhájáról. Mellette nagy kupac vágott fa várakozott. Az apró szoba
ajtajában sötét ruhás asszony állt összekulcsolt kézzel, és fakó hangon ismételgette:
Köszönöm. Köszönöm szépen. A magas férfi összerendezte a fűrész alkatrészeit.
Aztán hátára vette, és elindult a kapu felé.
A diáklány így ismerte meg Tabéry Gézát. Mert a sötét ruhás
asszony a favágásos két óra után odament a szomszéd család ajtajához, és mesélni
kezdett. „Géza jó barátja a testvérem férjének, Rozsnyai Kálmánnak. Rozsnyai
jelentette meg Tabéry első könyvét, még 1911-ben. Most is sokszor találkoznak
Szeghalmon. Szeghalmon volt az otthona Rozsnyainak, meg a testvéremnek, a feleségének,
Dapsy Gizellának – írói neve Nil. Sajnos néhány éve Nil meghalt. Géza
baráti jóságát bizonyítja ez a mai szolgálata is. De az igazsághoz tartozik,
hogy Géza ebből él most. Favágásra kényszerül. Akik ilyen favágó szerszámmal
terhelten látják Várad utcáin, nem sokan tudják, hogy több évtizedes írói múlt
áll mögötte. S akik tudják, tehetnek valamit érte? Idők változásával változnak
a lehetőségek. Az idők változásával cserélődnek az emberek. Változnak a városok,
a tudatok, az emlékek, a szándékok, valós és vélt bűnök.”
Így beszélt arról a délceg favágó férfiról a nyugdíjas tanítónő,
Vojsza Irén, ott a felfűrészelt hasábok előtt." - írja Implon Irén.
Teljes cikk : epa.oszk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése