"A vers: ünnep. A nemes és szép emberi érzésekre vágyó lélek ünnepe. Az irodalom
számára is piros betűs nap. A szó, a gondolat ilyenkor levetkőzi hétköznapi,
szürke gúnyáját és vasárnapi öltözéket vesz magára.
A költő versével tárulkozik legőszintébben a világ elé. Az én ilyenkor a legszabadabb,
az enyémet ilyenkor nem lehet elvenni. A vers igazsága szubjektív valóság. Határai
lélek től végtelenig terjeszkednek, honfoglalásának tere maga az élet egésze.
A verssel védekezni is lehet. Elutasítani a rideg és kegyetlen objektív valóságot,
a minket bántó, bosszantó világot. És gyógyító ereje van. A kibeszéléssel belső
feszültségeket oldun k fel, kérdezéseinkkel utat keresünk, kétkedéseinkkel utat
taposunk.
A vers öntörvényű én-világ. Megfér benne a harmónia és a diszharmónia. Szövetében
csend és háborgás él egymásmellettiségben. Ritmusát érzelem-értelem dobolja.
Formáját a mondanivaló hogya nja és mikéntje alakítja. Ahogyan nincs két egyforma
ember, egyéniség a költemény is, a sajátos és az egyedi jegyeivel vértezetten
maga a megismételhetetlen." - írja Indig Ottó.
Teljes cikk : epa.oszk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése