Bajor Andor levele a nagyváradi Ady Endre irodalmi körhöz

Kedves Kinde Annamária, Sall László és Szűcs László!

Pillanatnyilag nem mi bolondozunk, hanem velünk bolondoznak, félnivaló, hogy nem csak április elsején.

Csak ez a bolondozás kedélytelen, humortalan és bárgyú, legfennebb utólag fognak röhögni rajta. De akkor aztán sokan, talán világsikerre lehet számítani.

A nálam lévő kötet erősen kollektív jellegű, még olyan szöveget is találtam benne, amelyet feltételezhetően Palocsay Zsiga írt. Egy olyan folyamatnak lennék-e a tanúja, mint a kora középkori irodalom kibontakozása, amikor a szerző személye mellékessé vált a kegyes tartalmak, a hit és a szent tanulságokat hordozó legendák igazsága mellett? Itt kegyes káromkodásokra is bukkantam, amelyek istenességéhez szó fér, bár a tények és anatómiai összefüggések ártatlan őszinteséggel jelentkeznek.

Föl kell azonban hívnom a figyelmet, hogy ez az irányzat nem egészen új. A váradi Imre doktor fiának latin magánórákat adtam, a gyerek jegyzett és röhögött, bár az Aeneis II. énekének első húsz sora ezt a viselkedést nem egészen indokolta. Amikor megnéztem, hogy mit jegyzett föl, hát az egy tucat szó volt, mégpedig azonos szavak, szegény Tomi még szinonimákat sem keresett. A fiú Dido királynő mivoltát rendkívül egyoldalúan leegyszerűsítette, megfosztotta személyiségétől, lelki tulajdonságaitól, és olyan részre redukálta, amelyet csak ő tartott ifjúi elragadtatásában egyedül és kizárólag fontosnak. Igyekeztem megmagyarázni neki, hogy ez a pars pro toto ugyan létező stiláris eszköz, de klasszikus költők ismereteim szerint nem használják, legalábbis eposzban. Tomi avval védekezett, hogy a kifejezést több ízben látta, valóban nem eposzban, hanem a falon. Tehát: a szöveg már nála is utánérzés volt.

Szerintem őrizkednünk kell az efféle utánérzésektől. De ha valaki minden áron ragaszkodik hozzá, annak nem a falat ajánlom figyelmébe, hanem Verlaine Les Femmes c. kötetét, ahol a képzelet gazdagsága enyhíti a kifejezés nyers őszinteségét. Hivatkozhatnék ugyan Weöres Psyché* c. kötetére is, bár – őszintén szólva – az esztétikai értékében megzavar a szadizmusa, amely a maga nemében a világirodalomban egyedülálló. Vannak részei, ahol olvasás közben elpirulok, holott mint lektor már mindenhez hozzászoktam.

Bár az áprilisi tréfa a kiadóktól, azok ügyvezetésétől sem idegen műfaj, ígéretfélét kaptam, hogy ha elfogadható véleményezéssel továbbítok a Kriterionhoz egy verskötetet, akkor esetleg a tervbe iktatják.

Ezt most tudomásukra hozom: természetesen ehhez szükség van ill. lesz egy elfogadható kötetre. Mégpedig sürgősen, mert nagy a termés, kevés az arató és a kiadó terve egyre kevesebb.

Végül, hogy a kérésüknek részben eleget tegyek, de a prezumtív szamizdat irodalmat se szaporítsam, elküldöm az egyik paródiámat: ez 1950-ben megjelent, de időszerűségét nem vesztette el minden vonatkozásban.

Szeretettel

Bajor Andor

Kolozsvár, 1988. márc. 29.
* Lehet, hogy a nevet pontatlanul írom, ugyanis a szabályt – görög nevek átírását – többször megváltoztatták.

Forrás : epa.oszk.hu