Egyváradi Blogja Nagyváradról: Ha előtoppan a régmúlt

Mihálka Nándor otthon érzi magát a várban (A szerző felvétele)

"MIHÁLKA NÁNDOR, a Nagyváradi Várostörténeti Múzeum régésze történelemtanárnak készült Kolozsváron, a pályamódosításáról viszont úgy érzi: jókor volt jó helyen. Munkahelyén, egyúttal második otthonában, a nagyváradi várban beszélgettünk a hivatásáról, a régmúltról és annak kutatásáról." - olvashatjuk a Biharországban.Az interjút lejegyezte Molnár Judit.

Az egyetemen a kötelező két hét nyári gyakorlatot Mihálka Nándor a Nagykároly melletti Bobáld régészeti lelőhelyén töltötte, ott tetszett meg neki a régészet, a következő évben pedig megkezdődött a nagyváradi várban az ásatás, és jelentkezett kisegítőnek Doru Marta, majd Lakatos Attila csapatába. 2006 őszén pedig elhatározta, hogy nem tanár lesz, hanem inkább régész.

– A mesében vannak ilyen egyszerű életutak. Valóban ennyire simán ment minden?

– A sors 2004-ben rákényszerített, hogy beiratkozzam ugyancsak Kolozsváron a régészeti fakultásra, és amikor Váradon elkezdődött a várásatás, jó ok volt arra, hogy ne menjek vissza. Dolgozni kezdtem, a katonaság sem lógott már nyomasztóan a fejem fölött, és itt, a várban nagyon megszerettem az archeológiát. A Műemlékvédő Alapítványnál kezdtem történészként, megalakulása után pedig a Várostörténeti Múzeumban folytattam, immár hivatásos régészként. Tény, hogy a vár második otthonom lett, amikor belépek, érzem, hogy hazajövök. Túlzás nélkül mondhatom, minden tégláról és kőről tudom, melyik régészeti szelvényből való. Évekig dolgoztunk azért, hogy a mostani felújítás megvalósuljon, de még nagyon sok a tennivaló. Ha viszont megmarad ez a ritmus és érdeklődés, túlzás nélkül mondhatom, hogy a látogatók mellett a középkorász társadalom paradicsomává is válhat a nagyváradi vár. Tulajdonképpen a huszonötödik órában láttunk neki a felújításoknak, ugyanis már nagyon leromlott a létesítmény egészének az állaga. A szó szoros értelmében falrészek omlottak le, s bár a látogató csoportoknak nagyon tetszett ez a romantikus helyszín, nekünk viszont, ásatás közben, mindig felfelé is figyelnünk kellett, nem akar-e egy-egy tégla ránk esni. 2010 és 2015 között volt a legküzdelmesebb időszakunk, stratégiai helyszíneket kellett az ásatásra kiválasztanunk, melyeknek elsődleges jelentőségük volt. Az épülettöredékeket, a bástyákat, a fejedelmi palotát, a székesegyház nyugati homlokzatát igyekeztünk legelőbb megkutatni, feltérképezni. Pafka Ernő és Emődi Tamás műépítészek lobbizták ki, hogy a palotán belül feltárt alapokat bemutathassuk a látogatóknak, ezek lettek a vármúzeum leglátogatottabb részei, a turistákat most is leginkább a romok és a kőtár érdekli.

– Honnan jönnek leginkább a várra kíváncsi látogatók?

– Annak ellenére, hogy elenyésző a vár és látnivalóinak marketingje, a látogatottságunk teljesen nemzetközi: voltak már angol, kínai, japán csoportjaink, de a legtöbb külföldi látogató Magyarországról jön. Turistaszemszögből nézve áldott helyen van ez a mi várunk, hiszen útba esik, ha a határ felől Kolozsvár felé megy valaki.

– A reklámhiányt említette. Mi lehet az oka?

– A tudományos kutatáshoz, de egy ekkora létesítmény fenntartásához is ugyanaz a három dolog szükséges, mint a háborúhoz: pénz, pénz és pénz. Vannak agyonreklámozott váraink, mint például a gyulafehérvári és a suceavai, s ha mi nem fogunk több látogatót bevonzani, nem működik majd a várprojekt. 2015 óta turistaszám növelése a célunk, de emellett a felújítások is folytatódnak, következik az igen elhanyagolt állapotban levő bástyák felújítása. Kevesen vagyunk régészek, a munkához régészeti felügyelet, ásatás szükséges. Emellett a városbeli folyamatos felújítások, építkezések során is bármikor új lelőhelyek, maradványok bukkanhatnak fel; több szakembert kívánna ez a beavatkozás. Részben ezért is hozták létre a Várostörténeti Múzeumot, ezt folyamatosan építgetjük, szépítgetjük. Egy felújított, üres épületet kaptunk, s a XXI. századi múzeumi követelmények szintjére kell emelnünk. A legfontosabbról pedig még nem is szóltam: a sok feltárás után meg kellene kezdeni a leletanyag feldolgozását, hogy a régészet igazi öröme, a feltárt néhai valóság kikerüljön a nagyközönség elé. Rengeteg érdekességet találtunk, hiszen Várad körülbelül hétszáz éven át a legjelentősebb székhelyek egyike volt: püspöki, fejedelmi, majd pedig pasasági székhely. Az itteni tárgyaknak és berendezéseknek tehát a legmagasabb színvonalat kellett képviselniük.

– Előfordult-e, hogy az ásatások során olyasmire bukkantak, amin a régész szakember is elámul, meglepődik?

– Hát hogyne. Az én szakterületem a középkor, úgyhogy elsőként egy sírkövet említenék, amely nem is tudom, hogy maradt meg eredeti állapotában, hogyan úszta meg a sírok gyakori kirablását. Budai Konrádusz és felesége, Anna nyugszanak a sírkő alatt, semmi mást nem lehet tudni róluk, de feltehetőleg nagy vagyonuk volt, ha a székesegyházban temették el őket. Ez egyébként a középkorban divatos volt, hogy a nagyon gazdagok tetemes összeget ajánlottak fel a templom céljaira, mintegy előre kifizetve az odatemetésük költségeit. Budaiékat az 1300-as évek végén temették el, sírjuk ugyanott van most is, látogatható. Azt még nem tudjuk, hogy a sírkő alatt mit fogunk találni, ha majd felemeltük, mert egyelőre még nem volna biztonságos a fedlap levétele. És bármennyire is izgalmas szakmailag egy ilyen lelet, azért a régész is gondol a saját testi épségére. A várbeli székesegyház egyébként a korabeli királyság második legnagyobb temploma volt az esztergomi után. Az 1600-as évek elején Szamosközy István történetíró körülbelül 60 méter hosszúnak és 25 méter szélesnek mérte fel, a kor szokása szerint lépésekkel, viszont az utóbbi évek kutatásai bebizonyították, hogy jóval méretesebb volt. A munka közben ért másik reveláció 2006-ban történt, amikor a Csonka-bástyában három régészeti szelvény ásatása közben döbbentünk rá, hogy a középkori város benyúlik a mostani vár alá. Pontosabban, amikor bővíteni kezdték a fejedelmek a várat, ráépítettek a városra. Itt találtunk egy olyan erjesztőt – felszámolása után szemetesgödörként hasznosították –, amely tele volt XIV–XV. századi leletanyaggal. Ládákkal szedtük ki a rengeteg hétköznapi használati tárgyat, ruhadaraboktól kezdve mécsesig, evőalkalmatosságokig, játékokig és sorolhatnám még. Ez volt annak a feltárásnak a csúcsa, úgy is mondhatnám, elénk bukkant a történelem, mi meg betekinthettünk a sok évszázaddal ezelőtti váradiak életébe. Itt találtunk három lakóházat is, mivel a XVI. század második felében, a vár bővítésekor ráépítettek a városrész romjaira. Emiatt volna nagy régészeti lehetőség a bástyák részleges régészeti kutatása, de a szomszédos Nagypiac tér is, hiszen ott volt a régi városmag, a Péntekhelynek nevezett kerület. További régészeti élményeink közé tartozik a 2015-ös székesegyházi ásatási projekt, ennek során talán a legközelebb voltunk Szent László sírjához. A székesegyház északkeleti tornya alatt pedig találtunk egy sírt, amit Rómer Flórisék talán már feltártak, és amely feltehetőleg egy püspöki sír lehetett. Esetleg az Ivánka püspöké, akiről tudni lehet, hogy oltárt alapított, és a székesegyház sekrestyéjébe temetkezett 1329-ben. De nem tudtuk feltárni, mert újfent a testi épségünk foroghatott volna kockán.

– A közelebbi vagy távolabbi jövőre vannak-e konkrét kutatási terveik, vagy a szerencsére bízzák magukat, hátha véletlenül ismét előtoppan a régmúlt?

– A XVI. század első harmadában, Fráter György idején felépített sokszög-záródású bástya alatt lehetett a lakótorony, ez kutatásra szorul. Én hiszek a lakótorony meglétében, többek közt azért is, mert az 1598-as ostrom alatt egy olasz építőmérnök emlegeti Szent László lakótornyát, amit lebontottak, és abból építették a bástyát. Természetesen vannak terveink, hisz végeredményben csak a vár 35-40 százaléka van feltárva, márpedig a helyszín kötelez, hisz az ásatás közben rám köszönő történelem nem akármilyen időket elevenít fel. Jó lenne már átadni a történettudománynak mindent, amit a váradi vár még rejteget, de ez hosszú és bürokratikus folyamat. A mi munkánk tele van meglepetésekkel, nincs két egyforma nap, azt is hiába tervezzük el, hogy nyáron munka a szabadban, télen az irodában, mert lehet, hogy épp fordítva alakul. Ezenkívül pedig folyamatosan oda kell figyelnünk mindenre, hisz emberekkel dolgozunk, jó pedagógusnak is kell lennünk a szelvényben és a turistacsoportok vezetésekor, különösen a gyermekek esetében, hiszen fontos a jövő nemzedéket megfogni a történelem, a kultúra számára. Röviden tehát, érdekes, nemes foglalkozás a miénk, de a legfontosabb, hogy minden szempontból fel tudjunk nőni a legkülönbözőbb feladatokhoz.

Forrás : biharmegye.ro

Galéria