Oldalak

2019. február 11., hétfő

Az idén is építőtelepek lepik el Nagyváradot - Meddig bírják ezt a tempót a váradiak?

 
Több más reprezentatív épület mellett a görögkatolikus püspöki palota felújítása is folytatódik Fotó: Alexandru Nitescu

"Folytatódik az erőltetett menet: az idén is rengeteg infrastrukturális munkálatot kezdenek el, illetve folytatnak Váradon. A legnagyobb fennakadást a közlekedésben minden bizonnyal a Baross (Dacia) híd és a nagypiac közötti övezetben zajló munkálatok jelentik majd." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Meddig bírják ezt a tempót a váradiak?Teljes cikk :

"Ebben az évben is nagyon sok munkálat fog zajlani Nagyváradon, ami kihatással lesz mind a gyalogos, mind pedig a közúti forgalomra. A városközpontban tavasszal kezdődik meg a Bémer (Ferdinand) tér felújítása, melynek elkészülte után nőni fog a környéken a gyalogos övezet. Megkezdik továbbá a Nagysándor József (Aurel Lazar) utca gyalogos sétánnyá való átalakítását, a Sebes-Körös bal partja városközpontban lévő szakaszának a felújítását, nyáron pedig elkezdődik az Ezredévi emléktér (Libertatii), a Mészáros (Grigorescu) és a Iosif Vulcan utcák felújítása.

Baross híd, Gojdu tér
A legnagyobb fennakadást a közlekedésben minden bizonnyal a Baross (Dacia) hídon és környékén, valamint a híd és a nagypiac közötti övezetben zajló munkálatok jelentik majd. Már alá van írva a Baross (Dacia) híd hat sávosra bővítésére és a híd melletti közúti aluljáró építésére vonatkozó kivitelezési szerződés. Jelenleg a tervezési fázisban vagyunk, várhatóan májusban kezdődik el a nagyszabású munkálat, ami körülbelül egy évig tart majd. Mint azt Ilie Bolojan polgármester elmondta, első körben forgalom alatt zajlanak majd a munkálatok, de a nyári vakáció idején le fogják zárni a forgalom előtt az építkezés helyszínét. Ugyanitt a már meglévő gyalogos aluljárót is felújítják. Teljesen átalakul a nagyváradi nagypiac és a Baross (Dacia) híd közúti forgalom az elkövetkező években. Amennyiben nem lesz fennakadás az uniós finanszírozású projektekkel, akkor már tavasszal elkezdődhet az a komplex beruházás, melynek során hat aluljárót építenek a Gojdu téren és környékén azzal a céllal, hogy a Ghillányi út mind a hat sávján kiiktassák a kereszteződéseket. A másik, ehhez kapcsolódó projekt keretében átalakítják a Ghillányi és a Vámház (Sucevei) utcák kereszteződésének forgalmi rendszerét: két körforgalmat alakítanak majd ki, egy nagyobbat a Vámház, a Ghillányi és a Váradi Zsigmond (Kogalniceanu) utcák kereszteződésében, egy kisebbet pedig a Ghillányi és a Cicero utcák kereszteződésében, és ez utóbbi alatt egy aluljárót is építenek. Az ortodox katedrális és a Szakszervezetek Művelődési Háza közötti Gojdu téren, a megépítendő aluljáró fölött gyalogos övezetet alakítanak ki. Magának a nagypiacnak a területét is átépítik, itt víz- és csatornahálózat bővítés is lesz. Egyébiránt az egész Ghillányi (Cantemir) és Szőllősi (Nufarul) utat átalakítják. A beruházás keretében 2,6 kilométernyi közutat és ugyanennyi hosszúságú villamossínt újítanak fel. A villamossínek mentén kétsávos, egyenként másfél méter széles bicikliutat alakítanak ki, mint ahogy járdák is lesznek, amelyek ugyancsak legalább másfél méter szélesek lesznek. A villamossínek menti övezetben a Ghillányi és a Szőllősi úton felszámolják a parkolóhelyeket. Ezt a munkálatot idén nyáron tervezik elkezdeni.
Parkolóházak
A Gojdu téri munkálatok része egy ún. park & ride típusú parkolóház építése az ortodox katedrális körül. A mélygarázs egy vonalban lesz az ottani tömbházak legalsó szintjével, illetve a vársánc szintjével, felette, a katedrális járószintjét porfirkővel burkolják le és zöldövezeteket is kialakítanak. A mélygarázs a leendő aluljáró felőli oldalt leszámítva a három másik oldalán nyitott lesz. A most a Gojdu téren haladó hatsávos út a járószint alá kerül, és a katedrális előtt aluljáróban folytatódik, az aluljáró felett kialakítják a gyalogosövezetet egészen a villamossínekig. Ez a munkálat is tavasszal kezdődhet el. És ha már a parkolóházaknál tartunk: végre látványosan halad előre a Kossuth (Independentei) utcai mélygarázs építése, melyet még az idén felépítenek – ígérik a városvezetők. Ugyancsak idén tavasszal szeretné beindítani a város a volt Vointa sporttelep területére tervezett parkolóház építését, és szintén az idén kezdődik meg a Brasovului utcai parkolóház építése is.
Átrendezések
Ebben az évben kezdődik el a villamossínek lefektetése a város déli részén az Aradi úttól kiindulva a Pecén át, majd onnan tovább a bevásárlóközpontok és a Nagyváradi Egyetem irányába a Ghillányi úti villamosremízig. A munkálatokat az Aradi úton kezdik el, és egy új hidat is építenek a Pece fölött. Az Aradi úti munkálatok miatt átalakítják a környező kis utcákat. Az Aradi úton megszűnő parkolóhelyeket a tömbházak mögé telepítik át. Az Aradi út, a Vladeasa és a Fagurelui utcák által közrezárt 5852 négyzetméternyi területen három házat, az azokhoz tartozó négy melléképületet és további huszonegy garázst sajátít ki a város. Az Aradi út másik oldalán az Ibsen, a Lalelelor és Cornitelelor utcák által közrezárt területen összesen 886 négyzetméternyi területet, a rajtuk álló két házat, két melléképületet és egy kerítést sajátítanak ki, amelyeket lebontanak. Mindkét helyszínen parkolóhelyeket alakítanak ki. Átrendezik a volt velencei piac területét is az Eftimie Murgu utcán, ugyanakkor a rogériuszi Fagului utca környékén is zöldövezetet alakítanak ki többek között úgy, hogy a helyszínen lévő telkeket, ingatlanokat kisajátítják.
Reprezentatív épületek
Olyan reprezentatív épületek felújítása is folytatódik, illetve megkezdődik az idén, mint a városháza, Darvas-LaRoche ház, a szabadkőművesség múzeumának épülete, a volt Transilvania mozi, görögkatolikus püspöki palota. A városháza felújítását több etapban végzik el, a munkálatok ideje alatt nem fog szünetelni a tevékenység a hivatalban. A város partnerségben a magánszférával egy épületet épít a Széchenyi téren (Traian park) az igazságügyi palota és az ügyvédi kamara között oda, ahol a Demokrata Párt egykori székházának az épülete áll. Az építkezés során a telken lévő összes ingatlant lebontják, az új épület magassága pedig illeszkedni fog a két másik meghatározó épület, a bíróság és az ügyvédi kamara épületének a magasságához. Azt még nem tudni biztosan, hogy ez utóbbi beruházás még az idén elkezdődik-e.
Felüljárók
Gyalogos felüljáró épül a Vágóhíd (Traian Blajovici) utca és a Leroy Merlin barkácsáruház, valamint az új ócskapiac között. A gyalogosok és biciklisek által használható felüljáró a Vágóhíd utca végén lévő Pece-hídtól indul ki, a Leroy Merlin barkácsáruháznál két ágra válik el: az egyik ág az ócskapiacra, a másik az Era Parkba vezet majd. Mivel az Era felé haladó ág már a repülőgépek landolási sávjában van, ezért ennek megépítéséhez az Országos Légügyi Hatóság jóváhagyására van szükség. Ha a város nem kapja meg a jóváhagyást, akkor csak az egyik ágat építik meg. Ilie Bolojan korábban bejelentette azt is, hogy tavasszal kezdik el építeni a négysávos felüljárót a Rulikowski temető sarkánál lévő körforgalom fölött; ugyanitt gyalogos aluljárót is építenek. Előrehaladott állapotban van a nagyváradi intermodális terminál építésének az ügye, amelyre már meg is van a finanszírozás a Nagy Infrastrukturális Beruházások Operatív Programjából. A projekt keretében közúti felüljárót építenek a Borsi út, az Uzinelor és a Nicolae Filipescu utcák kereszteződésében a jelenlegi körforgalom fölé, továbbá egy, a Borsi úttal párhuzamos összekötő utat is építenek.

Új utak

Új utat épít közösen Nagyvárad és Hegyközpályi önkormányzata. A mintegy 2,4 kilométer hosszú utat Várad és Pályi önkormányzata közösen építi meg, ugyanis a leendő útnak mintegy negyven százaléka Várad, hatvan százaléka pedig Pályi területén lesz. Az új út a váradi Izvorului utcából fog kiindulni, a volt tüdőszanatórium mellett halad majd el, és kijut Hegyközszáldobágy térségében a 37. számú községi úthoz. Az építkezést tavasszal vagy nyáron kezdik meg, a munkálat kivitelezésére hét hónapot szánnak. Már a tavaly megkezdődött a gyorsforgalmi út meghosszabbításának a munkálata, mely a Bihorului utcától a Biharpüspöki Real bevásárlóközpontig fog haladni. Az építkezést Püspökiben kezdték meg, tavaly ősszel pedig elkezdődött a szintkülönbségeket áthidaló felüljáró építése is. A munkálatok várhatóan idén ősszel befejeződnek. Ezzel a munkálattal egy időben felújítják magát a Bihorului utcát és leaszfaltozzák a dombról a Bihorului utcába torkolló kisebb utcákat is. Ugyancsak tavaly ősszel kezdődött el a Nagyváradot Fugyivásárhellyel összekötő új út építése, amivel várhatóan nyárra elkészülnek. Mindezekhez a munkálatokhoz hozzá kell még venni az idei évre tervezett aszfaltozási, illetve különböző közüzemi munkálatokat is, melyek nagy valószínűséggel szintén fennakadásokat okoznak majd a közlekedésben."

Forrás : biharinaplo.ro

Meddig bírják ezt a tempót a váradiak?Nem tudom,de az biztos,hogy még néhány évig kell bírják, mert EU-s pénzforrásokból finanszírozzák a munkálatokat.A városvezetést dicsőítő propaganda annyira erős,hogy nem lehet más véleményt mondani és írni.Milyen lesz Várad 2019-ben?Egy nagy építőtelep.Milyen lesz "az igazság pillanata",amikor tisztán fogjuk látni a helyzetet?A váradiakat most nem érdekli."Fizetünk mit a pinty ".A váradiak többsége ezt mondja a polgármesteréről : "Omul ăsta a făcut ceva pentru Oradea".Hajrá ,még ha sok kellemetlenséggel is jár, a váradiak örömmel vállalják '

1 megjegyzés: