Oldalak

2017. december 8., péntek

Premfoto Nemzetközi Szalon

Valójában két tárlatot nyitottak meg tegnap, ünnepélyes keretek között: az egyik a Premfoto Nemzetközi Szalon elfogadott és díjazott alkotásaiból, a másik az el nem fogadott munkákból állt 
Valójában két tárlatot nyitottak meg tegnap, ünnepélyes keretek között: az egyik a Premfoto Nemzetközi Szalon elfogadott és díjazott alkotásaiból, a másik az el nem fogadott munkákból állt 

"Valójában két tárlatot nyitottak meg tegnap, ünnepélyes keretek között: az egyik a Premfoto Nemzetközi Szalon elfogadott és díjazott alkotásaiból, a másik az el nem fogadott munkákból állt." - írja Neumann Andrea a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 


A nagyváradi vármúzeum kiállítótermében megszervezett tegnapi tárlatnyitón a zenei momentumokat ezúttal Nicolae Moranciu szolgáltatta, aki kolindák és dicsőítő énekek mellett a publikum kérésére latin dalokat is előadott gitárjával. Angela Lupşea, a vármúzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz, hangsúlyozva, hogy történelmi momentum a nemzetközi szalon megnyitója a várban. Felhívta egyúttal a figyelmet egy jelenségre: a világon nagyon sok nemzetközi fotószalon szerveződik, ez arra készteti a fotóművészeket, hogy sokat dolgozzanak, ami jó, viszont gond az, hogy gyenge minőségű fotók is népszerűséget szereznek.

„Érzésük szerint”
A fiatal művészek tanácstalanok, nem tudják, mi jelenti az igazi művészetet a fotózásban, hiszen a zsűritagok a „saját, személyes érzésük szerint” díjazzák a fotókat, s rendszerint rengeteg díjat osztanak ki; ezzel szemben a 23 éves múltra visszatekintő Premfoto Nemzetközi Szalon igyekezett csak a legjobbakat díjazni. Száz elismert nemzetközi fotóművészt hívtak meg, közülük hatvan-hetven válaszolt, s összesen körülbelül kétszáz fotót küldtek be. Viszont egy hiba is történt: mivel a zsűri arra volt felkészülve, hogy a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége (FIAP) fémjelzi a rendezvényt, a szövetség stílusa szerint válogatták a fotókat és sok jó munkát elutasítottak. Ennek nyomán az elfogadott, illetve nyertes munkákat bemutató tárlat mellett megszervezték az elutasított fotók tárlatát is, ennek a neve Premfoto Bis és a vármúzeum másik két termében található. Itt kiemelkedő alkotások is megtekinthetők.

„Ütniük” kell
A későbbiekben Ramona Novicov műkritikus méltatta a munkákat, majd Tóth István felolvasta a díjazottak névsorát. A fekete-fehér képek kategóriájában a Szathmári Pap Károly aranymedált Choi Lewis Ka-Yin (Kína) nyerte el, az ezüstmedált Szabó Béla (Magyarország) és a bronzmedált szintén Choi Lewis Ka-Yin kapta meg. A színes képek kategóriájában A Szathmári Pap Károly aranymedált Massimo Tommi (Olaszország) kapta meg, az ezüstmedált a hazai Magdó István, a bronzmedált pedig Metzakis Manolis (Görögország) vihette haza.
Eifert János magyarországi fotóművész felszólalása során kitért arra: a nemzetközi fotószalonok zsűritagjainak rendszerint hat-hétezer képet kell értékelniük, s egy idő után elfáradnak – így gyakorta azok a fotók, amelyek az első négy másodperc során nem „ütnek”, eltűnnek. Egyúttal, – ahogy az ő munkáival is gyakorta megesett – nem ritka, hogy többszörösen díjazott képek egy másik verseny során kiesnek a rostán…
Miután megnyílt a hetvenkét fotóból álló kiállítás, a jelenlévők átvonultak egy másik terembe, ahol az elutasított képekből készült válogatást lehetett megtekinteni. Itt Teodor Pantea fotóművész szólt az egybegyűltekhez – mint mondta, ez elkövetkezendőkben meg kell fogalmazniuk, hogy a fotószalonokra nem a szokásos portrékat, tájképeket várják, hanem a konceptuális, ideatikus, avantgárd képeket."
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése