Oldalak

2017. december 16., szombat

Előzetesben marad a gyilkos

elozetesben 
"A Bihar Megyei Törvényszék harminc nappal meghosszabbította annak a férfinak, a 27 éves váradi illetőségű Sorin Rogiának az előzetes letartóztatását, aki különös kegyetlenséggel meggyilkolta egyik barátját."- írja a Reggeli Újság.Teljes cikk : 

"A vádlott november kilencedikén ölte meg a szintén 27 éves Radu Bogdant, akinek a holttestét egy, a Pece-parton levő tömbház mellett akarta elrejteni. Miután a gyilkosság nyilvánvalóvá vált és a nyomozóhatóságok nemzetközi körözést adtak ki a gyanúsított ellen, az napokig Temesváron bujkált, végül ott, a vasútállomáson fogták el. Letartóztatását követően a fiatalember beismerő vallomást tett, ezt követően elmeorvosi szakvizsgálatot is elrendeltek esetében. Az orvosi szakjelentés eredményéről egyelőre nem hoztak semmit nyilvánosságra, így nem tudni (hogy az alkohol és drogproblémákkal is küzdő) Rogiát beszámíthatónak fogják-e minősíteni. Az előzetes fogvatartásra vonatkozó határozat nem jogerős, fellebbezni lehet ellene a Nagyváradi Ítélőtáblánál, azonban információink szerint mindeddig a vádlott nem élt ezzel a jogával."  
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése