Várad felségárulásért halálra ítélt főpásztora

Folytatjuk Biharország jeles személyiségeit bemutató sorozatunkat. Ez alkalommal a magyar katolikusság, az 1848–49-es szabadságharc egyik emblematikus alakjának, báró BÉMER LÁSZLÓ püspöknek az életét idézzük fel - olvassuk Szilágyi Aladár cikkében.

Egy hónappal újratemetése után, a Vasárnapi Újság 1863. január 25-i számában terjedelmes méltatás jelent meg a tragikus sorsú főpap pályafutásáról a Nagyváradon született újkígyósi, majd gyulai plébános, Göndöcs Benedek tollából. Az alábbiakban részletet közlünk – korabeli helyesírással – a magát Bémer László tanítványának valló esperes írásából:

„A jeles egyháznagy és buzgó hazafi, kinek arczképével és biztos kútfőkből meritett életirásával kedveskedünk olvasóinknak, Bezdódi és Kis-bákai báró Bémer László, a boldog emlékezetű nagy-váradi püspök. Ritka azon férfiu, ki az élet zajló hullámai között annyit hányatott s kedélyhangulatát annyira megtartotta, mint ő. Törékeny testét elgyöngiték a mostoha körülmények, a nélkülözés: de lelkét erőssé tette az élö hitből meritett bizalom abban, ki az emberek sorsát megmérhetetlen bölcsesége szerint vezérli.

Élete a fokozatos emelkedés s a gyászos hanyatlás erős vonalaival van átszőve; de minden forduló ponton felismerhetők a nemes jellemvonások, melyek öt elöttünk tiszteletreméltóvá, emlékét feledhetetlenné teszik.

Született 1784-ik év ápr. 8-án Szabolcsmegye Kis-Báka helységében, báró Bémer Antal és báró Döry Krisztina főrendi szüléktől. Első neveltetését a családi körben nyeré. Késöbb a nagyreményü ifju gondos felügyelet alatt nyilvános tanintézetekbe, Egerbe s Ungvárra küldeték, hol a hat nyelvtani osztályt dicséretes előmenetellel végzé.

Az egyházi pályára korán kifejlett hajlamát követve, mint bölcselöt, már az akkor ujonnan felállitott szatmári papnöveldében találjuk; – honnan szorgalma s szép tehetségei tekintetéből, a pesti központi növeldébe küldeték a hittani folyamra, s innét mint másodévi hittan-hallgató, az egri főmegye növendékei közé vétetett át. (…) Alig nyolcz havi segédlelkészkedése után kunszentmártoni plébános és kunságkerületi iskolaigazgató, később fényeslitkei esperes lett. Fokonkénti előléptetésben dulcinai választott püspök, bátmonostori apát, egri kanonok és kisprépost, azután a hétszemélyes tábla ülnöke, végül 1843-ban nagyváradi megyei és püspöki méltóságra emeltetett.”

A cikk megjelenésekor, négy évvel a kiegyezés előtt még szigorúan cenzúrázták a lapokat, emiatt a szerző kénytelen volt elhallgatni Bémer Lászlónak a szabadságharc alatt vállalt szerepét, sorsának drámai fordulatait, azt, hogy a Világos utáni megtorlások áldozata lett. Emiatt Göndöcs Benedek egyetlen – az olvasók számára mégis sokatmondó – fordulattal „intézi el” Bémer püspök tragikus éveit: „Most életleirásunk egy sötét, jelenleg olvashatlan lapja következik, melyre szivbeli fájdalommal csak e nagy jelentőségü számokat irjuk: 1848–1850.”

Mi van az „olvashatlan lap” mögött?

Az 1848–49-es szabadságharc utáni rémuralom sok mártírt adott a magyar katolikus egyháznak. Legalább háromszázra lehet tenni a bebörtönzött vagy meghurcolt papok számát, a megtorlás nem tett kivételt a püspökökkel sem. Öt főpap került börtönbe, közülük a legszomorúbb sors Bémer Lászlóra, a nagyváradi püspökre várt.

Bémer László, mint arisztokrata és főpap, tagja volt az Országgyűlés főrendi házának, így vett részt az utolsó rendi országgyűlésen, majd az 1848-as pesti országgyűlésen is. 1849. január 5-én, amikor az osztrák hadsereg Windischgrätz vezetésével bevonult Pestre, a magyar katolikus püspöki karból csak ketten – Horváth Mihály csanádi és Bémer László váradi püspök – követték a Debrecenbe vonuló Országgyűlést és politikai vezetést. Bémer László első jelentős szereplése Debrecenben 1849. március 15-én volt, amikor március idusának évfordulóját ünnepelte a város. Ekkor a Szent Anna-templomban szentmisét tartottak, amelyet a püspök celebrált. A misén részt vett az akkori politikai és katonai vezetés, a városban tartózkodó képviselők, hivatalnokok és a nép, reformátusok és katolikusok egyaránt. Innen indultak a Református Nagytemplomba, a főutcán a Debrecenben tartózkodó katonai alakulatok álltak díszőrséget a nagytemplom felé tartó tömegnek. A református templomban Könyves Tóth Mihály helyi református lelkész és Szoboszlai Papp István szuperintendens tartott beszédet, istentiszteletet. 1848–49 így hozta össze a vallásokat, kovácsolta össze a nemzetet.

Bémer püspök a szabadságharc alatt végig a nemzeti oldalon állt. A honvéd csapatokat pénzzel és élelmiszerrel látta el, és 1849 áprilisában egy Várad környéki erdőt is átengedett a kormánynak lőszergyártás céljaira. Részt vett a trónfosztó országgyűlésen, és ő maga is a szószékből hirdette ki a trónfosztást és az ország függetlenségét, körlevélben parancsba adta az egyházmegyéje papjainak, hogy ők is hirdessék ki azt. Amikor az oroszok betörtek Magyarországra, elrendelte, hogy tartsanak körmeneteket, és Istenhez könyörögjenek az ország védelméért.

A detronizáció kihirdetése, a hálaadó istentiszteletek tartása és az erősen politikai tartalmú könyörgés elimádkozása sok pap számára keserves megpróbáltatást hozott a szabadságharc leverése után. Az alsópapság tagjai közül öt lelkészt kivégeztetett az osztrák vérbíróság. További tizenhatot halálra ítéltek, és miközben a siralomházban készültek a halálra, hetek múlva kegyelmeztek meg nekik. A megtorlás során azokat a papokat, akikről megtudták, hogy honvédként harcoltak a szabadságharcban, besorozták a császári hadseregbe, és távoli tartományokba vezérelték őket.

A „katolikus” Habsburg udvar haragja elől a püspöki kar sem menekülhetett. Görgey Világosnál még le sem tette a fegyvert, Ferenc József már a forradalom pártjára állt püspökök elmozdítását vette fontolóra. 1849. július 3-án jelentette be Alexander Bach belügyminiszter, hogy a magyar egyházat meg kell tisztítani minden olyan elemtől, amely veszedelmes az államra és az egyházra egyaránt.

Haynau báró legkegyetlenebbül Bémer Lászlóval bánt el. 1849 decemberében fogták el, és a haditörvényszék felségsértés miatt kötél általi halálra ítélte, majd ítéletét „kegyelemből” húszévi várfogságra változtatta. Bémer meghurcoltatása a közvéleményben óriási felháborodást keltett. Ennek is tulajdonítható, hogy a várfogságból hamarosan megszabadult, püspöki székét azonban nem foglalhatta el. Különböző ausztriai kolostorokban töltötte a száműzetés éveit. A számkivetettség idején írta meg elmélkedéseit és imádságait tartalmazó Lelki Vezér című könyvét, melyet névtelen tisztelői adattak ki Bécsben 1851-ben. 1859-ben, rendkívül megromlott egészségi állapotban, teljesen megvakulva engedték haza Magyarországra. Ungváron halt meg 1862-ben.

A nagyváradi újratemetés

Hadd adjuk át ismét Göndöcs Benedeknek a szót: „Siratva s áldatva azoktól, kik ismerék, roppant számu közönség kisérete s részvéte mellett, fényes egyházi szertartással helyezteték el a dicsöült tetemei mult év nov. 7-én az ungvári római kath. templom sírboltjába. Szaniszló Ferencz, nagyváradi püspök ö nagyméltósága azonban, nemes szive sugallatát követve, valamint az aggastyán sorsát, midőn hazájába visszatért, a legkíméletesebb gyengédséggel párosult testvéri szeretettel enyhité, ugy most sem engedheté, hogy egykori kortársának s elődjének földi maradványai más egyház-megyében nyugodjanak. Kieszközlé a Helytartó-tanácsnál a holttest átszállítására szükségelt engedélyt, s az a püspök ö excja költségén Ungvárról Nagyváradra hozatván, mult évi dec. 15-én délelőtti 9 órakor az indóháztól püspök ő excja által teljes segédlet mellett, a káptalan, összes klérus s nagy sokaság jelenlétében a székesegyházba kisértetett. A zsufolásig tömött templomban jelen volt közönség résztvevő vallásos érzülete könnyekben áradt ki, midőn a szentélybe emelt ravatalra helyezett test az engesztelö áldozat végeztével négy apát és püspök ő excja által teljesitett absolutiók után a sirboltba letétetett.”

Forrás : biharmegye.ro