Schöflin Aladár : Ady Endre nagyváradi évei

 

Ady Endre középen. Forrás : cultura.hu

A döntő levegőváltozást Adyra Nagyvárad jelenti. Itt szakadt el kora ifjúságától, még külső vonatkozásaiban is: itt dőlt el végkép, hogy nem fog rálépni arra a polgári pályára, melyet szülei s a társadalmi szokás szántak neki, nem végzi el a jogot és nem lesz sem szolgabíró, sem másféle hivatali ember, hanem benne ragad az ujságírásban. Az irodalom mint életpálya nyilt meg előtte. De ennél is fontosabb az az elhatározó ösztönzés, amit magától a várostól, Nagyváradtól kapott.
Nagyvárad a mult század vége tájától kezdve külön helyen áll a magyar vidéki városok között. Terjedelemre, lakosság számára középnagyságú város, társadalmi és kulturális életre a nagyváros allürjeivel díszíti magát. A társadalmi élet két hangadó eleme közül a gentry, a Tiszák bihari népe visszavonult a vármegyeház falai mögé, beérte a politikai hatalommal, a városi életet nagyobbrészt átengedte a felszaporodó és gazdagodó zsidó polgárságnak. Meglehetősen talajtalan, de friss, mozgalmas élet keletkezett itt, hamar eljutott a városba minden ujdonság, akár divat, akár könyv, akár politikai gondolat, az érintkezés Budapesttel folytonos volt, ami ujdonságot Budapest felkapott, azt Nagyvárad még jobban felkapta. A modern élet szabad és szabados formái meglephették a Zilahról és Debrecenből jött fiatal fiút, aki ilyet még soha sem látott, de tetszhettek is felszabadulásra törekvő szellemének. Itt láthatott először csapatostul a korzón, a kávéházban legújabb párisi divat szerint öltözött nőket, akikről csiklandós pletykákat tudott az egész város, anélkül, hogy ezek ártottak volna nekik, furcsa házasságokat és még furcsább viszonyokat. Itt érezhette a pénz mámorát, mikor nagy üzletekről beszélt a város, melyeket zárt ajtók mögött kötöttek bankárok, vállalkozók, gabona- és állatüzérek, vagy titkos panamákról, melyek mögött a politika árnyképei tünedeztek fel. A város, élettempójához képest, nagyon is kicsi volt, minden hamar köztudomásra jutott, ha őnagysága új bundában jelent meg az utcán, vagy új udvarlóval, mindenki tudta, milyen üzlet eredményéből vétetett a bunda és hogy ment végbe az udvarlócsere. Ez a nyilvánosság izgalommal töltötte el a levegőt, minden napra jutott valami, amiről hangosan, vagy suttogva, de mindig izgatottan és gyors tempóban lehetett beszélni.

Nemcsak a könyvesboltok kirakataiban, hanem az emberek kezében is ott lehetett látni az akkor elég lassú sodrú budapesti irodalom legújabb termékei mellett a német és francia új könyveket, hallomásból is alig ismert külföldi nevek ismerősként csengettek a kávéházakban. Beaudelaire, Paul Verlaine, Liliencron, Dehmel, Ibsen, Hauptmann. A bécsi írókról úgy beszéltek, majdnem mint személyes ismerősökről. De hangzottak más asszociációkat keltő nevek is, köztük Marx és Engels neve, akkor jött divatba a szociológia és kezdett divatba jönni a szocializmus is. Mindebben volt jókora adag sznobizmus, de a Debrecenből jött fiatalember elbámulhatott: mennyi minden új dolgot hallott napról-napra, mi mindenről, ami van a világban, nem tudott eddig semmit, milyen váratlan horizontok tárulnak fel előtte! A tehetség nem mindig a legjobb mesterektől tanul és Ady fogékony tanítványa volt a váradi sznoboknak. Megtanult tőlük kíváncsi városi embernek lenni, érdeklődni mindenféle dolgok iránt, melyek tulajdonképpen nem tartoznak rá, és mégis érdekesek, gondolkozásának nemcsak köre tágult ki, hanem a tempója is meggyorsult. Mindannyian, akik az időtájt vidéken töltöttük kora ifjúságunkat, emlékszünk még rá, mi mindenről nem tudtunk, ami a világot foglalkoztatja, mennyire el voltunk maradva a kor eszméitől, milyen fallal zárt el iskola és család az aktuális európai áramlatoktól. Az irodalomban Arany és Jókai varázskörében éltünk, a politikában a 48 és 67 súrlódásában s az ebből folyó apró pártzsörtölődésekben, a szociális kérdés létezéséről alig volt sejtelmünk, olyan nevek mint Schopenhauer, Nietzsche, Zola, Tolsztoj, Marx, csak nevek voltak legtöbbünknek, minden hozzájuk fűződő tartalom nélkül. Ady is nyilván így volt. Eleinte nyomasztotta is ez a nagyváradi műveltség, készületlennek is érezhette benne magát. Komolyan megismerkedni vele nem volt sem türelme, sem nyelvtudása, ő később is alig tanult könyvekből, leginkább csak beszélgetésekből és ujságokból. De rendkívül fogékony intelligencia volt, csodálatos hamar felfogott mindent, ami érdekelte és hamar feljutott a nagyváradi műveltség színvonalára. Később kissé felülről is nézett rá, mikor észrevette felületességét és jelszó-kultuszát s meglátta, hogy az egész csak beszédmód, jargon. Mindegy: mégis csak ezzel jutott bele a városi élet és a modern műveltség sodrába.

Voltak azonban jobb mesterei is. Nagyváradon aránylag fejlett volt a sajtóélet, vidéki fogalmak szerint virágzó napilapok jelentek meg s a szerkesztőségek fiataljai közt akadtak tehetséges és ambiciózus fiúk. Nagyvárad olyan átszálló város volt ujságírók és írók számára, - innen került, aki arravaló volt, Budapestre. Néhány valóban tehetséges fiatalemberrel került kapcsolatba, lassankint melegebb barátságba. Nagy dolog az, kezdő fiatal írónak, mikor először ismerkedik meg tehetséges társakkal. Debrecenben ezzel az élménnyel sem találkozott. A vidéki íróember arccal Budapest felé fordulva él, amit csinál, az mind ugródeszka neki, hogy Budapestre juthasson. A nagyváradi ifjak is ilyen ugródeszkán éltek s előre igyekeztek olyanok lenni, mint a budapestiek, hogy mindig készek legyenek, ha alkalmuk nyílik Budapestre kerülni. Igy lehetett Ady is, aki már ekkor érezhette tehetségét, de aligha érezte még nagyságát. Ami ujságíró-munkát Nagyváradon végzett, az mind olyan volt, mintha meg akarta volna mutatni, hogy ő is tud úgy, mint a pestiek. A fővárosi lapok rovatain próbálta magát végig s csakugyan, amit akkor váradi lapokba írt, az bízvást megjelenhetett volna Budapesten, sőt egy tekintetben többet is ért: gyökeresebb, ízesebb, szentenciózusabb magyarsággal volt írva. Prózai stílje már ebben a nagyváradi időben nagyjából kifejlődött.

Teljes cikk : epa.oszk.hu