Kísérletek az őselemekkel

 

A galéria természetes fénnyel teli terme, a márványlapokkal burkolt és kavicsokkal övezett aljzat és a hozzá közeli, alacsony, fehér posztamensek a rájuk rakott és így felülnézetből látható kerámiák természetes környezetének tűnnek, vagy legalábbis a galériatér/galériaművészet és a természet/művészet sajátos ötvözetének látszik a helyszín és a kiállítás. A szabadban járva szoktunk meg egy minden irányra nyitott nézési módot, mely nem csupán szembenézet. A természetet járó ember tekintetének nyitottsága más szempontból is jelentős: a távlat miatt, melyet érzékelni képes, még akkor is, ha monumentális hegyek állnak az útjában. A természetben elgondolható a végtelenség, és megfogalmazhatók a jelenségek összefüggései. Jakobovits Márta kiállításának installálása csak egyetlen, de galériatérben szokatlan szemlélést kíván, mely a természeti, például a földközeli tárgyak/lények megpillantásához hasonlítható, azzal a figyelemmel társulva, aminek eredményeként – ahogy odakint is – lehajolunk, megérintünk, kézbe vennénk ezt-azt. A kiállítás így óhatatlanul a természetművészet új keletű fogalmát hívja elő, melynek története egyidejű Jakobovits Márta életművével - írja Keserű Katalin.

A két, látszólag ellentétes fogalmat tartalmazó „természetművészet” kifejezésbe – szélesebb értelemben véve – minden olyan alkotás beletartozik, melynek helye a természetben van, mely médiumként a természet anyagait, tárgyait és lényeit, elemeit használja, és ezekről hűen szól. A művészettörténet kezdeteinek szinte az egészére alkalmazhatjuk a fogalmat, hiszen miből és hová is készültek volna az első kerámiaszobrok, képi ábrázolások, „díszek” és használati tárgyak, ha nem a természet anyagaiból (például: agyagból), természetes helyekre (például: barlangokba) vagy „hordozókra” (az emberi testre)? Bizonyára – egyebek mellett – a civilizáció kifejezetten műalkotások számára fenntartott (vagy azoknak is teret adó) helyeinek elkülönülése a természettől, az alkotó és „befogadó” ember természeti lényből társadalmi lénnyé válása, az alkotás funkcióiban bekövetkező hangsúlyeltolódások (például a mágikus funkcióról az esztétikaira), sok évezred után a (természetes anyagokból ötvözött) műanyagok megjelenése stb. okozhatták az őskultúrák „természetművészetének” átalakulását „csupán” művészetté. Az antik mítoszok – például Pygmalioné – arra is utalnak, hogy az egyik legdöntőbb változást a természetben folyamatosan alakuló anyagok életébe való beavatkozás jelentette: más formákká alakításuk valamely technikával, és e formák koncentrálódása az emberfigurára.

 

Mindazonáltal régóta léteznek olyan, állandónak mondható művészetek, melyek a természetművészethez is tartoznak. Ilyen a természet műv(ész)i változatát, a kertet megteremtő tevékenység is, Szemirámisz ókori, ma is legendás függőkertjeitől a szerzetesek (különösen a bencések) középkori kertjein, az uralkodói és főúri kastélyok előbb francia, majd angolkertjein, az utóbbiak sokféle kultúrát bemutató, romantikus pavilonépítészetén keresztül a 19–20. század fordulójának már illusztrált lapokon keresztül is terjedő, polgári kertkultuszáig, amit kiegészítettek a paraszti kultúra névtelen alkotóinak kertjei, melyek vidékenként – talán etnikumonként is – különböztek. A természetbe való ilyen beavatkozás: változatosságának gyarapítása, újabb és újabb élőlénytársulásainak kimunkálása a természet ismeretén és esztétikai érzéken nyugodott. Hasonló művészettípusnak nevezhetjük a kerámiát: a szabadon formálható agyag mesterséggé (fazekasság), művességgé válása (szobrászat) és a művészi kerámia története a természeti kultúrákból a természettől egyre jobban elszigetelődő, mesterséges világba vezetett, noha a kerámia, díszítményeivel, olykor alkímiai kutatásokkal vetekedő anyagkísérleteivel s formáival is majd mindvégig a természetet idézte zárt vagy városi tereinkbe. Emellett az emberek (mesterek és művészek) évezredek óta szőnek-fonnak, rajzolnak-festenek természetes anyagokkal, tanulmányozzák és ábrázolják a természetet. Valaha mindenütt művészet volt? Vagy olyan gyakorlatok/készségek/igények alakultak ki, melyek – még mindig a természet mindenütt való létéhez igazodva – hozzátartoztak az ember fogalmához?

 

Teljes cikk : varad.ro