Zudor János (Nagyvárad, 1954. április 27. –) költő.
Zudor János.Forrás : reggeliujsag.ro
Zudor János 1954. április 27-én született Nagyváradon. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet (1983). Közben 1981–82-ben Nagyszalontán, 1982–83-ban Nagyváradon tanított; az egyetem elvégzése után a kágyai Mezőgazdasági Líceum tanára, 1987-től a Sinteza Vegyigyár alkalmazottja. 1990–91-ben a Bihari Naplónál, majd 1993-ig az Erdélyi Naplónál újságíró.
Teljes cikk : hu.wikipedia.orgZudor János versei : zudorversei.blogspot.ro
Sz.
1954, Nagyvárad. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a
Babes-Bolyai egyetemen szerzett magyar-francia szakos diplomát. Tanár, könyvtáros,
szakképzetlen munkás. 1990 után szerkesztő. 1989-ben debütált kötettel, azóta
több könyve jelent meg.
Bővebben : mek.oszk.hu
Belehull a Körösbe egy falevél,
éjjeli csendélet,
felszisszen egy vizisikló, elmerül.
Felesleges gondolkodni rajta,
és ezer ráncba fut a szél,
éjjeli sikoly... egyetlen menedék!
A kacsalábon forgó éjszaka
tárt kapukkal beoson.
Megtöri a csendes folyót, megtöri
az éjszakát, a folyamatos kavicsok zaját,
a sodrát, kövér kövét, a moszatos kocsonyát,
a kitekintést, valaki egyedül
átmászik a hídon, az idegszálon,
az első kakasszón... Egy idegen!
Ó, hajnali Körösöm! Emitt a hotel,
foltja a nincs, hajnala kincs,
vörös göröngye felnyerít...
Forrás : irodalmijelen.hu
Összefogás Zudor János költőért
Az életveszélyes sérülésekkel kórházban fekvő Zudor János költő
megsegítésére szervez gyűjtést a Nagyváradi Ady Társaság (NAT): a beteg
mellé ápolót szeretnének fogadni. A skizofréniában szenvedő költő
januárban szenvedett balesetet, azóta kétszer műtötték a Bihar megyei
kórház agysebészeti osztályán.
Teljes cikk : kronika.ro
Zudor János születésnapja
Zudor János április 27-én, vasárnap töltötte be életének 60. esztendejét. Ebből az alkalomból meghitt hangulatú születésnapi összejövetel volt vasárnap délután a Posticum napsütötte teraszán, abban a kulturális központban, amelyben egy jó ideje menedéket lelt a poéta. Néhány jóbarát köszöntötte föl Zudor Jánost: jó szóval, pezsgővel, virággal és nem utolsósorban a Várad folyóirat ez alkalomból megjelent tematikus számával, amelyben pályatársak, barátok köszöntői, méltatásai olvashatók a Zudor-versek mellett. Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője ekként fogalmazott a Zudor, aki ugyanaz című, születésnapost köszöntő cikkében: „Hatvanéves a jelenkor egyik legsajátosabb költői világát és nyelvét teremtő alkotónk, Zudor János, akinek életműve egyszerre ismeretlen és áttekinthetetlen gazdagságú. Pezsgő és láthatatlan, oly zavarba ejtően egyedi, mint ő maga. Aki senkit nem hagy közömbösen, érdekes, provokáló, némelykor derűs. Mint a Zudor-jelenség, aminek a titka talán az, hogy – miközben a világ körülöttünk annyit változott egy negyedszázad alatt, hogy néha beleszédülünk – ő pontosan olyan, mint, mondjuk, nyolcvannégyben, amikor a rettenetes észak-őssi paneldzsungel mélyén először olvastam a verseit. Ugyanazok a gesztusok, ugyanazok a röhögések, ugyanazok a betűk a kopott írógépen, ugyanaz a cigarettakérés.”
Zudor János mosolyogva fogadta a köszöntéseket a bensőséges ünnepségen. Amolyan „zudorosan” tett megjegyzéseket, és mondott verset is egyebek mellett arról, hogy: „Kéne már egy olyan ellenzék, mely nemcsak jellemes, de szép…” És amikor az egyik érkező épp föl akarta köszönteni, kacarászva megelőzte őt: „Boldog születésnapot nekem!”
Forrás : reggeliujsag.ro
Zudor Jánosról több cikk és interjú jelent meg.Az egyik legfontosabb helyi magyar havilap a Várad folyóirat méltatta Zudor Jánost.Találó a lapszám címe : Zudor 60
Szőcs Géza köszönti a 60 éves Zudor Jánost a Zudor is 60? versében '
Szűcs László : Zudor,aki ugyanaz
Zudor János.Forrás : varad.ro
Hatvanéves
a jelenkor egyik legsajátosabb költői világát és nyelvét teremtő
alkotónk, Zudor János, akinek életműve egyszerre ismeretlen és
áttekinthetetlen gazdagságú. Pezsgő és láthatatlan, oly zavarba ejtően
egyedi, mint ő maga. Aki senkit nem hagy közömbösen, érdekes, provokáló,
némelykor derűs. Mint a Zudor-jelenség, aminek a titka talán az, hogy –
miközben a világ körülöttünk annyit változott egy negyedszázad alatt,
hogy néha beleszédülünk – ő pontosan olyan, mint mondjuk
nyolcvannégyben, amikor a rettenetes észak-ősi paneldzsungel mélyén
először olvastam a verseit. Ugyanazok a gesztusok, ugyanazok a
röhögések, ugyanazok a betűk a kopott írógépen, ugyanaz a
cigarettakérés. S ugyanazok az idegesítő, kótogó szomszédok, akikről egy
idő után már én is hittem, hogy a szekusok megbízásából ütögetik a
csövet. És ugyanazok az esték az Ady körben. Persze, a régi panellakások
ma is megvannak, Ady-kör már nincs. Azok a kör utáni beszélgetések,
kocsmázások sincsenek már, ugye barátocskáim?
Az édes-bús vagy fájdalmas régi történeteknél érdekesebb és fontosabb, hogy Zudor költői világa is a megszólalásig, sőt azután is ugyanolyan, mint harminc-harmincöt esztendeje, mégis szinte folyton meglepetésekkel szolgál, meghökkent, miközben folyamatosan hatott sokakra, sokunkra. Ugyanaz a forma, ugyanaz a nyelv, ugyanaz az őrültség és formakultúra. Nem sok könnyebben felismerhető szöveg van egy-egy jó Zudor-versnél. E változatlanság kuriózuma, hogy ma éppen annyira korszerű, ha úgy tetszik, avantgárd, mint akkor, hetven- vagy nyolcvanvalahányban. Az egyik legőszintébb költészet, amit megismerni lehetett szerencsénk. Olykor brutálisan az. Még akkor is, amikor valami alkalmi szövegről van szó. Apró, pénzért születő sorokról.
Zudorunk, aki látszólag, meg többnyire valóságosan is, a maga furcsa, zárt világában él, divatos szóval élve unortodox módon szerezve tapasztalatait, tájékozódva lényeges és lényegtelen dolgokról, mindig a maga jelenére reflektál, jó érzékkel tapint rá a maga valóságára. Pedig aligha bújja a napilapokat, nem szörföl a neten, nem blogol, csetel, nem néz tévéhíradót, nem követ senkit a twitteren, s még csak nem is lájkol soha, nem kedveli senki hivatkozását, senki állapotát. Ha így tenne, már nem volna ugyanaz.
Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy volt idő, voltak hosszú évek, amikor ama személyes valóságot a majdnem feledettség, kitaszítottság, peremre kerültség, cserbenhagyottság jelentette. Míg meg nem lelte, ha nem is a hazáját, de azt a szigetet, ahol emberségre találva újra írhat, újra élhet. Újraindult az utazása.
Hatvanéves Zudor János, aki mintha ismét eszébe jutott volna kortársainak, s akit Budapesttől Kolozsvárig újra és újra felfedeznek maguknak a fiatalok is, hogy aztán lassan, újra és újra hozzáidősödjenek. Aki kortalan, furcsa, megfejthetetlen váradi klasszikusunk. Költő.
Éltessen isten és a tehetséged, kedves Z!
Forrás : varad.ro
Ha valaki összegezni próbálná Zudor János költészetének leginkább markáns jegyeit, aligha maradhatna ki a képletes felsorolásból az irónia, a nyílt, közvetlen dikció, a belső beszéd, a komoly gondolatiság és az önreflexió, valamint a mindent átütő, erős képiség. Ezeket szoktam többnyire jómagam is rendszeresen felsorolni, csakhogy bármilyen értelmező összefoglalásra ez igencsak kevésnek bizonyul, egyfelől mert ezek által meglehetősen sok más költői oeuvre is hasonlóan lenne minősíthető, s elmaradna mindaz, ami Zudort kétségkívül egyedivé teszi, másfelől mert a zudori versnyelv s annak utóbbi évekbeli opusai igencsak kitérnek a legszelídebb kategorizációs lehetőségek, konvenciózus igyekezetek elől is. Irónia és képiség. Igen, ahogyan egy tömegsír kapcsán például azt mondja: „tele van a föld, nincs állóhely” (Tömegsír, alig elkaparva). Vagy ahogyan a tragikumot oldja, rezignáltan egy fagyott éjszakát idézve, amelyet egy vécében meghúzódva töltött valahol „a határ felé”, miközben térdei elfagytak: „elkábultam / a tíz foktól, / csak mínuszban, / és mamuszban” (Éjszaka). És a kegyetlen társadalomrajzokon, ferde tükrökön túl mindig az időt és tereket átszelő belső beszéd és a hangsúlyos önreflexió, ahogyan az alteregónak tekinthető Jónás-verseiben önmagáról is írja: „egyedül ül a sivatagban, / a múltban és a jövőben. / Legyőzték? / Vagy csak visszaszámlálja önmagát?” (Jónás és az apriori) Kérdések, válaszok nélkül. Költői visszaszámlálásának néhány lehetséges vonását igyekszem az alábbiakban megragadni, főként az utóbbi évek kötetszerű kihagyásai, hallgatásai után a legutóbbi verseskötetei (Jónás és a mérték, 2013; illetve A rusnya valcer, 2013) kapcsán.
Az édes-bús vagy fájdalmas régi történeteknél érdekesebb és fontosabb, hogy Zudor költői világa is a megszólalásig, sőt azután is ugyanolyan, mint harminc-harmincöt esztendeje, mégis szinte folyton meglepetésekkel szolgál, meghökkent, miközben folyamatosan hatott sokakra, sokunkra. Ugyanaz a forma, ugyanaz a nyelv, ugyanaz az őrültség és formakultúra. Nem sok könnyebben felismerhető szöveg van egy-egy jó Zudor-versnél. E változatlanság kuriózuma, hogy ma éppen annyira korszerű, ha úgy tetszik, avantgárd, mint akkor, hetven- vagy nyolcvanvalahányban. Az egyik legőszintébb költészet, amit megismerni lehetett szerencsénk. Olykor brutálisan az. Még akkor is, amikor valami alkalmi szövegről van szó. Apró, pénzért születő sorokról.
Zudorunk, aki látszólag, meg többnyire valóságosan is, a maga furcsa, zárt világában él, divatos szóval élve unortodox módon szerezve tapasztalatait, tájékozódva lényeges és lényegtelen dolgokról, mindig a maga jelenére reflektál, jó érzékkel tapint rá a maga valóságára. Pedig aligha bújja a napilapokat, nem szörföl a neten, nem blogol, csetel, nem néz tévéhíradót, nem követ senkit a twitteren, s még csak nem is lájkol soha, nem kedveli senki hivatkozását, senki állapotát. Ha így tenne, már nem volna ugyanaz.
Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy volt idő, voltak hosszú évek, amikor ama személyes valóságot a majdnem feledettség, kitaszítottság, peremre kerültség, cserbenhagyottság jelentette. Míg meg nem lelte, ha nem is a hazáját, de azt a szigetet, ahol emberségre találva újra írhat, újra élhet. Újraindult az utazása.
Hatvanéves Zudor János, aki mintha ismét eszébe jutott volna kortársainak, s akit Budapesttől Kolozsvárig újra és újra felfedeznek maguknak a fiatalok is, hogy aztán lassan, újra és újra hozzáidősödjenek. Aki kortalan, furcsa, megfejthetetlen váradi klasszikusunk. Költő.
Éltessen isten és a tehetséged, kedves Z!
Forrás : varad.ro
Boka László : Alakok, maszkok, alteregók – és a torzó poétikái
Ha valaki összegezni próbálná Zudor János költészetének leginkább markáns jegyeit, aligha maradhatna ki a képletes felsorolásból az irónia, a nyílt, közvetlen dikció, a belső beszéd, a komoly gondolatiság és az önreflexió, valamint a mindent átütő, erős képiség. Ezeket szoktam többnyire jómagam is rendszeresen felsorolni, csakhogy bármilyen értelmező összefoglalásra ez igencsak kevésnek bizonyul, egyfelől mert ezek által meglehetősen sok más költői oeuvre is hasonlóan lenne minősíthető, s elmaradna mindaz, ami Zudort kétségkívül egyedivé teszi, másfelől mert a zudori versnyelv s annak utóbbi évekbeli opusai igencsak kitérnek a legszelídebb kategorizációs lehetőségek, konvenciózus igyekezetek elől is. Irónia és képiség. Igen, ahogyan egy tömegsír kapcsán például azt mondja: „tele van a föld, nincs állóhely” (Tömegsír, alig elkaparva). Vagy ahogyan a tragikumot oldja, rezignáltan egy fagyott éjszakát idézve, amelyet egy vécében meghúzódva töltött valahol „a határ felé”, miközben térdei elfagytak: „elkábultam / a tíz foktól, / csak mínuszban, / és mamuszban” (Éjszaka). És a kegyetlen társadalomrajzokon, ferde tükrökön túl mindig az időt és tereket átszelő belső beszéd és a hangsúlyos önreflexió, ahogyan az alteregónak tekinthető Jónás-verseiben önmagáról is írja: „egyedül ül a sivatagban, / a múltban és a jövőben. / Legyőzték? / Vagy csak visszaszámlálja önmagát?” (Jónás és az apriori) Kérdések, válaszok nélkül. Költői visszaszámlálásának néhány lehetséges vonását igyekszem az alábbiakban megragadni, főként az utóbbi évek kötetszerű kihagyásai, hallgatásai után a legutóbbi verseskötetei (Jónás és a mérték, 2013; illetve A rusnya valcer, 2013) kapcsán.
Teljes cikk : varad.ro
László Noémi : Zudor Jánosról és a költészetről
Szeretem azt hinni, a versírók költősége csak évtizedekkel,
évszázadokkal haláluk után dől el, nyilatkozik meg igazán. Amikor
hálátlan és feledékeny természete dacára az utókor valakit
következetesen költőként emleget. Ettől függetlenül mindig éltek, és
korunkban is élnek emberek, akiket egyszerűen költőként kell
emlegetnünk, akkor is, ha történetesen évtizedekig semmit sem írnak,
akkor is, ha a kései utókor egyáltalán nem emlékezik majd ilyen
kontextusban róluk.
Shelley, Byron, Petőfi, Puskin: számomra ők a szó szerinti költői
életre adható kedvenc példák. Talán, mert a romantika kora maga is
költői kor volt, talán mert a költőien lakozáshoz az öntörvényűségen,
önazonosságon, elvek és tettek egységén túl a sorstól vagy korszaktól
ajándékba kapott túlzások, tragikus fordulatok, életkörülmények is
hozzátartoznak.
Eszerint költő volna nemcsak az, aki a valóságot a leghétköznapibb
helyzetekben is annak költői vetülete felől képes megragadni, hanem az
is, akinek emellett valamiből óhatatlanul túl sok, túl kevés, túl
fullasztó vagy túl nehéz jut. S akinek ennek folytán mindenről verssor,
versszak, vers ötlik eszébe. A többi lényegtelen. Hogy papírra, gépbe
kerül-e az a vers, hogy kiadja-e, megvásárolja-e, méltatja-e valaki,
hogy könyvtárban vagy más helyen őrzik-e, s hogy az utókor okul-e belőle
és emlékállítás formájában hálás lesz-e valaha.
Teljes cikk : varad.ro
Biró Annamária : Zudor , az önmagát kereső
Elesett, szenvedő állatok, ugyanakkor egyenes gerinc, nincs alku,
nincs a versben sem, mert ott meg a töredezettséget írja felül a formai
tökély igénye. Nehéz ezeket egyeztetni, de Zudor János az önmagát
folyamatosan kereső, a megtalált részeket kérlelhetetlenül szétszedő,
analizáló lírájában ezt teszi. Mintha valamilyen mítosz, visszatérő,
kísértő verstárgy lenne az iskolai szertárban mélázó csontváz,
megjelenik ő több partiumi költőnél, KAF versei mellett többször a
Zudor-szövegekben is (legmarkánsabban: Szinopszis; Az én csontvázam). A
szatmári legenda szerint a csontváz egy költőé volt, aki életében nem
tudott hírnevet szerezni, halálának lecsupaszított vázában lett tehát
örök szemléltetőeszköz. Zudor életével és költészetével demonstrál:
megdicsőülés vagy elrettentő példa lehet a költő örök sorsa,
megfeledkezhetnek az élő költőről, lehet belőle példabeszéd, a vázat már
nem a fizikai való maradéka adja, hanem a megjelent, olvasott,
elmondott, értelmezett szövegek. És miről szólnak a szövegek? Várad ott
van mindenikben, abban is, amelyik Istennel vitázik az elfuserált ember
miatt, a rácsos ablakú szobákban ugyanúgy felvillan, mint az emberi
kirekesztettségről szóló szövegekben. Mégis általánosabb emberi ügyekről
szólnak ezek a szövegek, néha a problémák súlyától teljesen
felszabadult, játékos nyelven.
Egy beszélgetésen Zudor mentálisan elidegenedett embernek nevezi
magát, a szövegekben viszont az látszik, hogy a túl gyakran hosszú időre
magára maradott ember empatikussá válik mindenféle emberi fájdalommal
és kirekesztettséggel. Katonák, városi koldusok, elesettek, politikailag
tönkretettek, kizsákmányoltak járnak ezekben a szövegekben
denevértáncot (a szóhasználatot tőle kölcsönöztem, politikai
reminiszcenciái is vannak), gyakran az állati világ képei tudják csak
megjeleníteni a túl sok nyomorúságot. Mégsem szomorúak a versek, a
meglepő szóösszetételek, a ritmus, a zeneiség még akkor is optimizmust
sugároznak, amikor a puszta szavak a hullaszokás merevségét, a világ
megváltoztathatatlanságát közvetítik.
Forrás : varad.ro
Versei önmagáért beszél.Kattintson a vers címére '
Több információ : varad.ro
Zudor Jánosról még sokat olvashatunk még ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése