Oldalak

2013. augusztus 22., csütörtök

A nyugdíjasok is áttérnek az elektronikus utazókártyára

Egyre több nyugdíjas váltja ki az elektronikus utazókártyát Nagyváradon. Ezért a Helyi Tömegközlekedési Vállalat (OTL) igyekszik a megyeszékhely minél több pontján lehetőséget biztosítani erre a célra.
Mint pénteki lapszámunkban megírtuk, Váradon hétfőtől hétköznaponként 8–16 óra között egy újabb helyszínen is kiválthatók ezek az elektronikus bérletek, mégpedig az Ep. Ioan Suciu utca 1. szám alatt, a Gyermekváros melletti Rogériusz 2. nyugdíjasközpontban.
Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, és ezeket az utazókártyákat naponta legalább félszázan igénylik ebben a központban. Persze ez nem jelenti azt, hogy hétköznapokon az eddigi helyszíneken –a Real 1. hipermarket (9–21 óra között), a Lotus Center (12–20 óra között), az OTL Atelierelor utca 12. szám alatti remízénél lévő irodában (8–17 óra között ), a Dudek (ma Duliu Zamfirescu) utca 1. szám alatt (8–16 óra között) – az új típusú bérletek kiváltási lehetőségét megszűntették volna. Sőt azt is megtudtuk, hogy szeptembertől (még a pontos dátumról nem döntöttek) Váradőssiben, valószínűleg a Cazaban utcai nyugdíjasközpontban is nyitnak egy irodát a bérletek kiváltására.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése