Gulácsy Albert

 1918-2007

(Kolozsvár, 1918. jan. 22.– ): színész. A kolozsvári Thália stúdiójában tanult 1936–38-ban, majd egy évig a bukaresti Alhambra revüszínház tagja volt. 1939-ben az aradi, 1940-ben a kolozsvári társ.-ban játszott. 1943-tól 1973. jan. 1-jén történt nyugdíjazásáig a nagyváradi egy. tagja volt. Pályájának első évtizedében operettbonviván volt, később repertoárjában a zenés és prózai darabok hős- és hősszerelmesi szerepei váltakoztak. F.Sz. Jancsi (Kacsoh P.: János vitéz); Gábor diák (Huszka J.: Gül Baba); Edvin (Kálmán I.: A csárdáskirálynő); Petruchio (Sh.: A makrancos hölgy); Tipătescu (Caragiale: Az elveszett levél); Agárdi Péter (Heltai J.: A néma levente).
Forrás : mek.oszk.hu 

A múlt század ötvenes éveiben, az ,,élesedő osztályharc" idején, Dauer András direkciója alatt újra volt primadonna, bonviván és táncoskomikus a váradi színházában. Dukász Annáért, Gulácsy Albertért vagy Cseke Sándorért a nézők rajongtak és képesek voltak négyszer-ötször is megnézni egy előadást. Gróf László mesteri rendezésében még színre került egy-egy nagyoperett is, némi szórakozást nyújtva az egyre fogyatkozó váradi polgároknak, de az operettért épp úgy rajongó ,,munkásosztálynak" is. Akkor még a zenekari árokban Matolcsy Zoltán valódi zenekart vezényelt és a csasztuskáktól már megcsömörlött publikum boldogan hallgatta Lehár Ferenc vagy Kálmán Imre muzsikáját. Abban a lódenkabátos korszakban a színészek ugyancsak vigyáztak az imázsukra, pedig aligha hallották valaha is ezt a szót. De ők akkor is, sztárok voltak a szó valódi értelmében, és jólöltözöttek, és elegánsak,, Ha végigmentek a váradi Fő utcán az emberek összesúgtak mögöttük: ,,Ez Színész!".
  A primadonnák és a bonvivánok tudtak valamit, amit a mai ,,csak" drámai színészek vagy elfelejtettek vagy sosem tanultak meg. Tudták a könnyedséget, a komédiázásnak sokféle vállfaját, a hatáskeltés apró, rejtett titkait. Váradnak évtizedekig volt népszerű, sikeres bonvivánja, a nemrég elhunyt Gulácsy Albert. Sokáig figyeltem, mivel váltja ki már színpadra lépéskor a tapsot, hiszen a gavalléros világfias külső mindehhez kevés. Aztán egy idő után rájöttem a titokra. Arra, hogy Gulácsy soha nem bejön a színpadra, hanem mindig megjelenik ott, s ezt valami hallatlan érzékkel mindig egy pár pillanat késéssel teszi. Ez a pillanatnyi késés tökéletesen elég arra, hogy a nézőkben felkeltse a várakozás feszültségét, ami tapsban nyert levezetést.
Forrás : blog.xfree.hu 

Korabeli cikk Gulácsy Alberttel

 

 

Fotó : Farkas László.Forrás : Összefogás önálló Nagyváradi Magyar Színházért Facebook

Szerepei Nagyváradon


Ifj. Nagy István szerepben, A Tanítónő - partnere Dukász Anna

Otto, Berthold merániai hercegnek fia,Bánk Bán - partnere Vitályos Ildikó

A bíró szerepében,Pacsirtaszó - partnere Dukász Anna

Andrej Nyikolajevics Martinov szerepében,Ha majd üt az óra

Kukorica Jancsi szerepében, János Vitéz - partnere Székely (Nagy) Gizi

Edwin szerepében,Csárdáskirálynő

Agárdi Péter, magyar vitéz ,A néma levente - partnere Vitályos Ildikó

Solinus, Ephesus hercege,Tévedések vígjátéka - partnere Vándor András

1918. január 22-én született Kolozsváron, a helyi Thália-stúdiójában tanult 1936–38-ban, majd egy évig a bukaresti Alhambra revüszínház tagja volt. 1939-ben az aradi, 1940-ben a kolozsvári társulatnál játszott, majd 1943-tól 1973. január 1-jén történt nyugdíjazásáig a nagyváradi színháznál. Pályájának első évtizedében operettbonviván volt, későbbi repertoárjában a zenés és prózai darabok hős és hősszerelmesi szerepei váltakoztak.
A Magyar Színházművészeti Lexikon száraz tényei ennyit rögzítenek a szombaton eltávozott nagyszerű Művészről, Emberről, aki hosszú évtizedekig a nagyváradi színjátszás meghatározó személyisége volt. Életkoromból fakadóan nekem nem állt módomban személyesen látni őt valamelyik darabban, azonban élénken élnek emlékezetemben azok a vele kapcsolatos művészi élmények, amelyeket az évek során idősebb ismerőseim osztottak meg velem. Az ezeken a beszélgetéseken elmondottakat csak megerősíteni tudta az a két alkalom, amikor személyesen is láttam Gulácsy Albertet szavalni a színpadon (a Magyar Kultúra Napja tavalyi ünnepségén, illetve a Papp Magda újratemetésén), valamint a vele készített hosszabb interjú. Bár azelőtt még sohasem találkoztunk, magától értetődő barátsággal és természetességgel fogadott lakásán, és mesélt nekem életéről, a színjátszás iránt érzett, soha el nem múló szerelméről. Az ott elhangzott mondatok végleg megértették velem, hogy egykoron miért vonzották annyira a nézőket azok az előadások, amelyekben ő is szerepelt. Nyugodjon békében, Gulácsy Albert bácsi!
Forrás : erdon.ro  


Szabó Attila Csongor : Gulácsy Albert, az erdélyi magyar színművészet doyenje

Évek óta bizonyos időközönként a fülembe cseng: Gulácsy, a színész. Kell lennie a név mögött egy érdekes, megkapó személyiségnek, ha harminc évvel nyugdíjba vonulása után is emlegetik. Elhatároztam, felkeresem. Belépve a művész nagyváradi lakásának előszobájába, megtorpantam, mivel egy nyolctagú pulifalka állta utamat, de az ebeket hamar áttuszkolták a konyhába. Magas, jó megjelenésű, elegáns úriember állt előttem. A 84 esztendős Gulácsy Albert életéről, pályájáról mesélt.
Szülővárosomban, Kolozsvárott az Unitárius Kollégiumba jártam. A színház stúdiójába, bármilyen furcsa, a házvezetőnőnk hatására jelentkeztem. Jolánka néni sokat járt színházba, valósággal belém oltotta a teátrum szeretetét. Hetényi Elemérnél felvételiztem, a stúdió a mai színművészeti iskola elődje volt. A színészetről, a játékról csak azt mondhatom, hogy úgy élem át, mint egy gyermek, mint mondjuk egy kislány, aki kinyitja az ajtót a babájának, hagyja kimenni, majd utánamegy. Ha a játékszerének fáj a karja, azt láttatja, érzékelteti, mozgás- és hanghatásokban is. Számára az a játék valóságos. Így van ez egy vérbeli színésszel is. Én egyszerűen belebújok az író által elképzelt figurába, valósággal átszellemülök, így keltem életre az eljátszandó alakot.
Az első jelentős alakításom 1937-ben André Birabeau Az eltévedt bárányka című darabjában volt. Akkoriban kivételes esetekben ajánlottak egy színinövendéknek főszerepet. Bukarestbe két alkalommal hívtak meg. Először 1938-ban, majd 1939-ben. Előbb a Constelatia Alhambrához, utána a Carabus színtársulathoz. Betanult szerepeket, slágereket, olasz dalokat énekeltem. Olyan jeles román színészekkel léptem fel, mint Margareta Maria, Vasiliu Birlic, valamint a Stroe és Vasilache szerzőpáros. Egy napon említettek egy amerikai sztárral, Robert Taylorral. Abban az időben a politikai viszonyok miatt voltam én Albert Gulacy és Alberto Gulardi is.
1941-ben már Kolozsvárott játszottam, ehhez az évhez egy érdekes élmény köt. Amikor 1919-ben bevonultak a megszálló csapatok, éppen a Hamletet játszották. Az előadás mindenki döbbenetére félbeszakadt. És 1941-ben, amikor visszacsatolták ezt az országrészt, a Hamletet épp ott folytattuk, ahol 1919-ben félbeszakadt. Rosenkrantzot játszottam. Emlékszem, letekintettünk a nézőtérre, díszmagyarban vagy fekete sújtásos ruhákban ült a közönség.
Egyik legmegrázóbb, egyben legcsodálatosabb élményem 1942 novemberében volt. Tizenöt színésztársammal együtt, Vitéz Zitás Bertalan őrnagy vezetésével Budapesten tábori színházat alakítottunk, s nekivágtunk a Donnak, meglátogatni a II. Magyar Hadsereget. Az igazgató, Vitéz Tolnay Andor mellett ott volt Kiss Manyi, Utry Anna, Platty Irén, Kelemen Lili, Mátray Maja, Soltész Mária, Lászlóffy Lajos karnagy, Andai Béla, R. Tóth József, Rab Alfonz, Járay Ferencz, Hamkó Rezső és Kertész Dezső is, aki egy könyvben megörökítette viszontagságos utunkat. A katonaszerencsében bízva nekivágtunk tehát a nagy útnak. Fedák Sári a lengyel határig kísért minket. Elértünk a Donhoz. Volt, hogy rettenetes hidegben ötszáz honvédnak is játszottunk pajtákban, bunkerekben. Emlékszem, egy alkalommal Manyika a Jaj, de jó a habos sütemény című dal végére sem ért, egy szakács habos süteménnyel kedveskedett neki. Alekszejevkában a hadsereg parancsnoka, Jányi Gusztáv kijelentette: ha minden katonámat sorba állítanám, akkor sem érnénk el Magyarország határát, ami 2800 kilométerre van tőlünk. Ez nem a mi háborúnk. Visszalépni nem tudunk. Meg vagyunk zsarolva. A kormányzó nagyobbik fiát a németek megölték. Sem előre, sem hátra nem mehetünk.
Mindannyian leírhatatlan emlékkel lettünk gazdagabbak. Honvédjainkat közel tizenöt fellépéssel örvendeztettük meg. Ottjártunkat egy emléklap bizonyítja, a következő szöveggel: Köszönő irat Gulácsy Albert művész úr részére. Szép hazánktól távol, a Don partján küzdő pécsi légvédelmi tüzérek, hálás szívvel köszönjük meg ezúton az orosz föld kietlenségét és honvágyunkat felejtendő kimagasló művészi élvezetet, melyet kaptunk, és az igaz magyar szívvel adott sok-sok szeretetet, mellyel a tábori színház minden tagja bennünket elhalmozott. Tábori Posta 254.20, 1942 12ik hó 20.
Miután visszaértem a frontról, az egyik budapesti színháznál egy neves rendező felajánlotta, hogy az előadás előtt énekeljek a Fekete Péter című színdarabból dalokat, s mondjak hozzájuk összekötő szöveget. Visszautasítottam, mondván: én eddig szerepeket játszottam, és ezután is ezt fogom tenni.
1943-ig Kolozsvárott színészkedtem, aradi, szatmári és marosvásárhelyi (Székely Színház) kitérőkkel. Nem tagadom, mindig a legjobb ajánlatokat fogadtam el, ami természetesen a gázsimon is érződött: amíg mások 300 pengőt kerestek, engem 1500-zal díjaztak… Abban az időszakban a kincses városban zömmel budapesti színészek játszottak, bennünket, erdélyieket mellőztek. Nem akartam félretett színész lenni, ezért Nagyváradra igazoltam át, Putnik Bálint igazgató szerződtetett. Akkoriban nagyon színvonalas teátrum működött Váradon, ami szerintem Gróf László rendezőnek az érdeme. Nem volna hely felsorolni valamennyi szereplésemet, negyvennégy esztendős színi pályafutásom alatt rengeteg darabban felléptem.
Ami a színészeket illeti, háromféle típust különböztetek meg: az első az akarnok, aki mindenkit letipor, könyörgős, megalázkodó, könyöklő. A második az utánzó, a pózoló, aki kinéz magának egy példaképet, s azt egy az egyben leutánozza (ehhez még van tehetsége, de ezen felül már nem képes többre). A harmadik típus a bensőséges, elhiszi a játék valódiságát, nem kínlódik, már az olvasópróbán belebújik a szerepbe. Kialakítja egyénisége szerint a szerepet s a rendező irányítása mellett eljátssza az író által elképzelt figurát.
Visszagondolva, hogy kitől tanultam a legtöbbet, rögtön Ihász Aladár jut eszembe. Igazi fenomén volt. Három magyar mozifilmben szerepeltem: az Orient Expresszben, a Kívánsághangversenyben és a Csillagok felé címűben. Négy évvel ezelőtt, a 80. születésnapomon meghitt emlékesten köszöntöttek a bábszínházban. Érdekes módon a színház foglalt volt…
Bár az erdélyi magyar színjátszás legidősebb tagja vagyok, még mindig él bennem a színpad utáni vágy, a fiatalos lelkesedés. Két személyiség lakozik bennem a színpadon is, és az életben is: magánéletemben a nehéz időket úgy tudtam elviselni, ha a megpróbáltatásokat színpadi szerepként éltem meg. Azzal biztattam magamat, hogy a nehézségek után eljön egy igazi nagy szerep. Szóval egy végeérhetetlen folyamatnak tekintem az egész életet. Ha valaki nem érdeklődik őszintén irántam, lelkileg kihűlök, kezelhetetlenné válok. Ezt Gróf László is észrevette, s igyekezett megérteni. A szereplőket teljes fokú egymásra figyelésre ösztönözte. Azt hiszem, elmondhatom magamról: Gulácsy nem megjött a színpadra, hanem megjelent és töltést adott társainak is.
Mindig elhittem, hogy eggyé válok az író által megformált figurával. Ha beléptem a színpadra, tudtam, megéreztem, hogy milyen a közönség. Vagy hideg volt, vagy meleg, vagy tapsos. S hogy ez mitől függött? Számomra még mindig megmagyarázhatatlan. A közönség azonnal észreveszi a mesterkéltséget, s ha igazi alakítást lát, azt a szívébe zárja és hosszú évekig hordozza magában. Ha kizárólag az anyagiak miatt lettem volna színész, megette volna a fene… Ha jelentéktelen lettem volna a színpadon, akkor magánemberként is az maradtam volna.

* Látogatásom Gulácsy Albertnél igazi élmény volt, elmondása szerint neki is nagy örömet jelentett, hogy mesélhetett pályafutásáról. A színház mindig is éltető ereje volt, és az a mai napig. Olyan lelkesedéssel beszélt, hogy a mai színésztársadalom is megirigyelhetné, sőt tanulhatna a teátrummal való eggyé válásról. Ez a nagyszerű egyéniség méltó vetélytársa volt Jávor Pálnak, Ihász Aladárnak, Csortos Gyulának és remek színésztársa Kiss Manyinak, Fedák Sárinak, Dayka Margitnak, Fényes Aliznak, Szeleczky Zitának. S hogy neve mégsem ivódott be a köztudatba, annak nyomós oka van: ízig-vérig erdélyi maradt, soha nem kötött kompromisszumot és nem volt szakbarbár. Csakis olyan társulatokban játszott, ahol teljes mértékben elfogadták és szerették. Látogatásomkor Gulácsy rengeteg anyagot tárt elém, feldolgozása akár hetekig is eltarthatna. Egy aktányi szerződéscsomagot lapozgatva ráeszmélek: ezért a művészért közelharcot vívtak a színigazgatók és rendezők.
Forrás : hhrf.org


Gulácsy Albert számos tisztelője, ismerőse jelent meg szerda délután a ravatalnál, hogy végső búcsút vegyen a szombat délután 89 éves korában eltávozott színművésztől. Egy lemezfelvételről az elhunyt hangja szólt, a koporsó mellett pedig nagyváradi színművészek álltak díszőrséget. Biró Rozália alpolgármester annak a véleményének adott hangot, miszerint gyász esetén kétfajta gyötrelem ér minket: egyrészt siratjuk az eltávozottat, másfelől pedig szánjuk magunkat, hogy ismét szegényebbek lettünk valakivel. Gulácsy Albert hiánya is pótolhatatlan lesz számukra, hiszen a színházi és a közösségi élet jeles képviselője volt. Hajlott kora ellenére is fáradhatatlanul tevékenykedett, megjegyzései, tanácsai és gesztusai által “számtalan ajándékkal halmozott el minket”. Aki fát ültet, az hisz a jövőben, idézett egy ismert közmondást az előljáró, hozzátéve azt, hogy Gulácsy Albert mindannyiunk lelkébe fát ültetett, az igaz emberi érzések csemetéjét, amire nekünk örökké vigyáznunk kell.
 Nagybetűs színész
Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat vezetője kihangsúlyozta: Gulácsy Albert szívvel-lélekkel, alázattal és szeretettel játszott, valamennyi tudásával a közönségét szolgálta. Több mint 150 színházi darabban szerepelt mindannyiunk örömére, hogy könnyebb legyen az életünk. Színpadra született, ízzig-vérig színész volt, s bár Kolozsváron látta meg a napvilágot, hatvanöt itt töltött esztendejével lehetne akár nagyváradi is. Azon kevés személyek közé tartozott, akik egyaránt nagyokat alakítottak prózai és zenés-táncos szerepekben is, s noha meghalt, emléke tovább él, hiszen “ő volt Nagyváradon a nagybetűs Színész”.
Forrás : erdon.ro

 Gulácsy Albert temetése  Forrás : erdon.ro

 

Tempfli József megyés püspök mondott gyászbeszédet a temetésen

 

 A római-katolikus szertartás szerint lezajlott temetésen Tempfli József megyés püspök mondott gyászbeszédet. Kihangsúlyozta: Gulácsy Albert idős ember volt, de nem öreg. Amíg élt örökmozgó tevékenységet folytatott, és azzal az életcéllal rendelkezett, hogy neki minden tudásával és szellemi képességével a köz javát kell szolgálnia. Az egyházi vezető arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy sohasem szabad minőségi és mennyiségi teljesítményünkkel megelégednünk, mert akkor visszacsúszunk, ugyanis csak a fejlődés viszi tovább az emberi életet. Az elhunyt is bizonyára tisztában volt ezzel, hiszen annak ellenére, hogy mindenütt tapsot és ünneplést kapott, ő folyamatosan még többet és jobbat adott. Mindez különösen fontos annak tudatában, hogy az Úristen számon kéri tőlünk a halál után, hogy azokat a képességeket, amit Tőle kaptunk, felhasználtuk-e az emberiség javára.

Itt van közöttünk
Gulácsy Albert nem csupán ünnepelt színész volt, hanem hivatása is volt a színészi pálya, folytatta a megyés püspök. Ha valaki ugyanis valamit a köz javára és annak érdekében tesz, hogy szebbé varázsolja az emberek életét, annak hívatása van. A szombaton eltávozott színművész is az embereknek a mindennapokban megfáradt életét akarta felvidítani, és tette mindezt Isten dícsőségére. Olyan darabokban játszott, amelyek valódi tanítást adtak a közönségnek, a halálakor pedig nem szenvedett sokat, ami azt jelenti, hogy Istenben megnyugodva távozott. Bár teste az anyaföldbe került, a lelke itt él közöttünk, ott van mindenütt, ahol a hozzátartozói, ismerősei vagy művészkollegái emlékeznek rá.
 Forrás : erdon.ro

 

Gulácsy Albert sírja.Fotó : Farkas László