Oldalak

2013. július 7., vasárnap

Gróf László

Gróf László (Abádszalók, 1891. július 6.Nagyvárad, 1971. május 1.) erdélyi magyar dramaturg, színész, rendező, műfordító.
Szegeden érettségizett (1910), Budapesten az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián szerzett oklevelet (1913). Nagyváradon (1913–30), Bukarestben (1930–35), majd Kolozsvárt (1935–40) rendező és színész, a Bolyai Tudományegyetem jogi–közgazdasági karán A színház mint gazdasági vállalkozás c. dolgozatával doktorált (1946). Nagyváradon színész és rendező 1949-től nyugalomba vonulásáig (1960).
Színészként és vállalkozóként része volt a 1920-as évek elején Nagyváradon megindult filmgyártásban, 1925-ben Halló, Amerika! címen Hetényi Elemérrel közösen forgatott filmet. Az erdélyi magyar színjátszás intézményes kereteinek megteremtésében Janovics Jenő oldalán vett részt. A műsor európai nyitottsága érdekében számos színművet fordított német, orosz és román nyelvről magyarra. Irodalmi rendezvények gyakori előadója, dramaturgiai kérdésekről (Ádám és Lucifer viszonya; Petur bán jellemzése; Tiborc panaszkodó vagy lázadó?) és színi esztétikai kérdésekről (az átélésről Diderot nyomán, a színészről a pódiumon és a magánéletben) értekezett. Színi jegyzeteit kolozsvári és nagyváradi napilapok közölték.
Forrás : hu.wikipedia.org 

 Fotó : Farkas László korabeli cikkből

(Abádszalók, 1891. júl. 6.–Nagyvárad, 1971. máj. 1.): színész, rendező, színházigazgató. 1913-ban végzett a SzAk-n, de pályáját már 1910-ben megkezdte Nagyváradon, a Szigligeti Színházban. Az I. világháború után átvette a színház igazgatását. Egy ideig a szatmárnémeti társ. tagja, a harmincas években bukaresti színházakban játszott (Alhambra), majd a Thália Színház színésze és rend.-je Kolozsvárt. 1946-ban a közgazdasági karon írta meg doktori disszertációját A színház gazdasági problémái c. Életének utolsó két és fél évtizedében visszaszerződött Nagyváradra, ahol egy időben a főrend.-i teendőket is ellátta. Operettszínészként tartja számon a közvélemény. Prózai szerepekben nyújtott alakításai is sikert arattak. Ötvenéves színészi jubileumán még mindig figyelemre méltó jellemformáló készséggel elevenítette meg Harpagont. Mind zenés, mind prózai rendezéseit helyzetteremtő erő és kifogástalan stílusérzék jellemezte. Érdemes művész. F.Sz. Rómeó, Hamlet (Sh.); Bolond (Sh.: Lear király); Christian, Guiche gróf (Rostand: Cyrano de Bergerac); Háry János (Kodály Z.); Főinkvizítor (Schiller: Don Carlos). F.R. Molière: Tartuffe; Beaumarchais: Figaro házassága; Gorkij: Éjjeli menedékhely; Lovinescu: Rombadőlt fellegvár.
Forrás : mek.oszk.hu

A kolozsvári Magyar Színház háború utáni újraindulásakor Kőmíves Nagy Lajos visszahívta a társulathoz a méltánytalanul elbocsátott Gróf Lászlót. (Kőmíves Nagy megrendítően szép levelét lásd a Lecsendesül a lobogó vihar című fejezetben.)Forrás : adatbank.transindex.ro

Szerepei Nagyváradon

  
 Bârlea Andrei, a székben
 
Tache Farfuridi, ügyvéd,Az elveszett levél

Harpagon, A fösvény - jobbra.Partner Földes László
Szerepei és rendezései szigligeti.szigligeti.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése