Az Egyváradi Blogja Nagyváradról blog Nagyváradról és környékéről szól,az Egy Váradi Facebook társoldala.A blogban nézhet fotókat,videókat Nagyváradról,valamint olvashat híreket,személyes véleményeket városunkról. Őrizzük meg Nagyváradot és az emlékeit a következő nemzedékeknek,mert felgyorsult az új Várad képének az átalakítása' Isten hozta Nagyváradon és környékén'
Oldalak
▼
2012. december 14., péntek
Nagyváradi Színház 100 éves centenáriuma
Nagyváradi Színház 2010-ben volt 100 éves.Ezt ünnepet méltóképpen ünnepelte meg a színháza nagyváradiakkal együtt.Centenárium eseményeiről és a színházépítéséről olvashatnak ebben a bejegyzésben teljesség igénye nélkül.A helyesírási hibákért elnézést,de nem a bejegyzés írója a hibás.
Amikor a Fellner és Helmer bécsi építésziroda, a Monarchia és egész Európa
legendás színházépítôje kereken száz esztendeje elkészült a nagyváradi
kôszínházzal, és Adorján Berta (mint vendég), Paulay Ede felesége ajkáról 1900.
október 15-én este hét órakor felhangzott az ilyenkor szokásos prológ, a Partium
Párizsa a virágkorát élte. Nagyvárad azután, ha lehet, még inkább megszenvedte
Trianont, mint az erdélyi magyar városok; ezért is olyan nagy jelentôségû, hogy az
utódok (a mára kétnyelvû teátrum Szigligeti Társulata) 2000-ben napra, sôt órára
pontosan ünnepelték meg a nevezetes centenáriumot, ráadásul ôsbemutatóval.
Tóth-Máthé Miklós történelmi drámája, a Tûz és kereszt száz pályamû
közül aratta le a babért azon a színdarabpályázaton, amelyet még 1998-ban, a
nagyváradi magyar nyelvû hivatásos színjátszás bicentenáriumán hirdettek meg. A
Jászai-díjas Gali László pedig ünnepi elôadást rendezett belôle (korábban
Debrecenben már állított színre Tóth-Máthé-drámát), különös tekintettel arra,
hogy Nagyvárad városa Szent László mellett egy másik magyar királyt, IV. (Kun)
Lászlót is a magáénak tekinthet. Tóth-Máthé nyelvileg igényes, leleményesen
megkomponált, nagyívû példázata (miként egyensúlyozhat egy uralkodó Kelet és
Nyugat, a pogány rítusok és a keresztény szertartások, a szenvedélyes ösztönvilág
meg a kissé megmerevedett vallási bürokrácia, tûzisten és a kereszt között) az
évezredvégi Nagyváradon minden más parabolánál többet mond: igazán jó megoldások
nincsenek. A vívódó fôhôs életre keltéséhez, aki politikájában és
magánéletében egyaránt az örök válaszúton lévô magyar férfisors újabb
ábrázolása, van a színháznak egy nagyformátumú mûvésze (Medgyesfalvy Sándor) és
több figyelemre méltó karakterszínésze (Firtos Edit, Fábián Enikô, Némethy
Zsuzsa, Varga Vilmos meg a színész-direktor Meleg Vilmos), akik illúziókeltôen
varázsolják elénk a két kultúra mezsgyéjén veszteglô-morzsolódó világot.
A színház centenáriumát köszöntô díszelôadást, a Tûz és kereszt címû
drámát Gali László magyarországi rendezô állítja színpadra. Az itt és
most fontosnak tartott kérdésekrôl, rendezôi viszonyulásáról, a darabról
alkotott elképzelésérôl két próba között, a díszletállítás
munkálataival kitöltött holtidôben beszélgettünk.
– A szerzô, Tóth-Máthé Miklós elmondta, hogy már dolgoztak
együtt, s az együttmûködés nagyon hatékony volt. Honnan ered
kapcsolatuk?
– Ez részben földrajzi meghatározottság. Mindketten ôsdebreceniek
vagyunk, s a cívisváros szellemisége rendkívül átható. Másrészt én is
úgymond belülrôl látom a színházat, hiszen sokat statisztáltam. Elôször
színidirektori minôségemben találkoztam Tóth-Máthé Miklós egyik
darabjával, és akkor megéreztem, hogy alakjai hatalmas drámaiságot
hordoznak. Hôsei megoldhatatlan drámai helyzetbe kerülnek. A Tûz és
kereszt is ilyen hôst állít elénk. Nem azért vállaltam fel ezt a
darabot, mert régi barátság fûz Miklóshoz, hanem mert érdekel ez a
sorstragédia. Sajnos Kun Lászlóról egy tudatosan szerkesztett hamis kép
alakult ki, mely szerint ô a magyar történelem egyik elvetemült, rossz
jellemû alakja. Pedig csupán az a bûne volt, azért kellett meghalnia,
mert a szétesô országban erôs központi hatalmat akart létrehozni.
– Azt a történelmi mondanivalót, amit a dráma mindenféle
aktualizálás nélkül magában hord, milyen rendezôi szempontok alapján
bontja ki?
– Erre a kérdésre pontosan tudok válaszolni, mert errôl szólt a
közös munkánk a szerzôvel. Némi változtatások révén több, a romániai
magyarságot érintô vonzatot emeltünk ki. Ezt úgy akartam megoldani, hogy
mindez a darabból bontakozzon ki, nem pedig az én rendezôi,
színpadtechnikai megoldásaim révén. Kun László identitásharca ma az
Európához való csatlakozás kérdésében újra felmerül. Ez például nem volt
hangsúlyozva, mert a szerzôt a személyes sors más aspektusai jobban
érdekelték. Ugyancsak a közös munkánk alapján jött felszínre az a
gondolat, hogy ez a darab két kultúra ütköztetésérôl, egymás mellett
élésérôl, ha tetszik, szimbiózisáról is szól. Tóth-Máthé Miklós alaposan
kidolgozta a keresztény világot, míg a pogány kultúrát csupán jelezte.
Én úgy érzem, hogy egy nagyon értékes kultúrát, a mi ôsi, magyar
kultúránkat törölték el akkor. Azt elfogadom, hogy kényszerûségbôl a
keresztény világhoz kellett csatlakozni, de nem lett volna szabad
tûzzel-vassal eltiporni az ôsi hagyományt. Ezt a fajta türelmetlenséget
el kell utasítani, és ez az, amirôl ma itt nagyon fontos beszélni.
– Mennyiben kötelezô azonosulnia a szerzô szándékaival, mennyit változtathat?
– Az általam említett módosításokat fontosnak éreztem, és a
szerzôvel e gondokat hatékonyan meg tudtuk oldani. Nagyon fontos, hogy a
színészeket sikerült ráhangolni erre a mondanivalóra. Az olvasópróbán
még csupán egy történelmi darab volt a színészek kezében, ma már
elértük, hogy nem képeskönyvet festünk, hanem valóban a drámai
értékekért küzdünk benne.
Az évfoduló alkalmából ünnepi díszelőadást tartottak, valamint a
színház emeleti előcsarnokában kiállítás nyílt az építés
történetéről.
Száz évvel ezelőtt, 1900. október 15-én tartották az ünnepélyes
nyitóelőadást Nagyvárad első kőszínházában. A jeles évforduló
alkalmából 2000. október 15-én, vasárnap este ünnepi díszelőadást
tartottak, melyen bemutatták Tóth-Máthé Miklós Tűz és kereszt című
történelmi drámáját, a centenáriumra kiírt drámapályázat győztes
alkotását.
A 100 éves színházépület tervezője az ismert Fellner és Helmer bécsi építészcég volt, amely közel ötven színházat épített Európa-szerte. Eredetileg az ő terveik szerint épült a Vígszínház, az Operettszínház (mint Somossy Orfeum), a kecskeméti Katona József Színház (leginkább ez őrzi hajdani formáját) és a Szegedi Nemzeti Színház. Nincs már meg a tatai Kastélyszínház és 1965 óta nem áll már a Blaha Lujza téri Népszínház
sem, amely 1908-1964 között volt a Nemzeti Színház épülete.
Történetesen annak idején a Népszínház megnyitása is október 15-ére
esett, de 1875-ben, így most megnyitásának 125 éves évfordulóját
ünnepelhettük volna. Romániában még további három városban áll
Fellner-Helmer színház: Temesváron, Kolozsvárott és Iaşiban.
A Nagyváradi Szigligeti Színház centenáriuma alkalmából Nagy Béla, a színház irodalmi titkára szerkesztésében 550 oldalas dokumentum kötet jelent meg a színház építésének történetéről "...és díszes palotát emeltünk" címmel.
A
Szigligeti Színház Nagyváradon, melynek homlokzatára - sok-sok évi
várakozás után - a centenáriumi ünnepség alkalmából tették vissza a
magyar nyelvű feliratot: Állami Színház
Az ünnepi díszelőadás közönsége az emeleti páholyokban és a karzaton
Az
évfoduló alkalmából kiállítás nyílt a színház emeleti előcsarnokában
az építés történetéről, melyet Nagy Béla, a színház irodalmi
titkára, a centenáriumra megjelent dokumentum-kötet szerzője nyitott
meg
A
Szigligeti Színháznak otthont adó épület a bécsi Fellner és Helmer cég
tervei alapján készült, s a város emblematikus épületei közé tartozik.
Meghatározó eleme lett a 20. század legelején kialakult, szabálytalan
kontúrú, festői Bémer (Piaţa Regele Ferdinand I.) térnek, mely mai képét
a földszintes házak lebontása után sorra épített eklektikus és
szecessziós paloták befejezésével nyerte el.
Most
két esztendeje, a nagyváradi magyar nyelvû hivatásos színjátszás 200.
évfordulója alkalmából a Szigligeti Társulat drámapályázatot hirdetett s
akkor a megmérettetés során – a beérkezett több, mint száz pályamû
közül – a zsûri legjobbnak Tóth-Máthé Miklós debreceni szerzõ Tûz és
kereszt c. történelmi drámáját ítélte. A mû õsbemutatóként történõ
színrevitele most ugyancsak ünnepi alkalomhoz, kõszínházunk
centenáriumához kötõdik. A szerzõ, a kortárs magyar drámairodalom jeles
személyisége, a mûfajon belül már eddig is több nagysikerû alkotást
jegyez. Ezúttal a magyar középkorba nyúl vissza témáért, pontosabban:
hányattatott sorsú Árpád-házi királyaink közül is az egyik
legtragikusabb személyiséget, IV. (Kun) László alakját idézi meg. A
magyar (királyi) apától, és kun, de magyarrá lett (fejedelmi) anyától
származó uralkodó saját identitáskeresésének roppant súlya mellett magán
viseli a két, természetében annyira különbözõ nép összebékítésének
terhét is. Az átmeneti sikereknél tartósabbnak bizonyuló kudarcok csak
siettetik a fiatal király személyes tragédiáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése