Oldalak

2019. szeptember 8., vasárnap

Elzárták a félixfürdői Bálint-forrást ?

 
 A Bálint-forrás a századforduló idején látványosságnak számított.Forrás : Bihari Napló

"A minap egyik olvasónk, Bogdán József telefonált szerkesztőségünkbe, és felháborodva közölte: „elzárták” a félixfürdői Bálint-forrást." - írja Pikó Stefánia a Bihari Naplóban. Mi történt?Elzárták a forrást.Idézet a cikkből : 

"Ezelőtt két héttel azonban az illetékesek elzárták a csorgót, és betelefonálónk szerint nem is fogják újra megnyitni. Megjegyezte, hogy a forrás nem hoz bevételt, így ez csak nyűg az adminisztráció számára. " 

Pikó Stefánia újságíró megpróbált választ kapni,de nem kapott.Ezt olvassuk : 

"Felhívtuk a Turism Felix irodát, az ügyfélszolgálaton azonban mintha nem is tudtak volna semmiről, annyit mondtak, hogy biztosan csak nem jó helyen kerestük a működő csapot, de majd utánajárnak. Ezzel szemben olvasónk határozottan állította, hogy a forrás nem apadt el, hanem szándékosan elzárták, az pedig végképp nem igaz, hogy rossz helyen keresgéltünk, hiszen semelyik oldalon nem működik egyik csap sem, és a fotókon is jól látható, hogy ez már jó ideje így lehet, hiszen minden nagyon száraz a környéken."  

  
Napjainkban nemcsak a forrás, hanem a környéke is elhanyagolt.Forrás : Bihari Napló

 Elfog tűnni ez a régi emlék is?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése