Oldalak

2019. augusztus 12., hétfő

A Nyitott ablak Európára rendezvénysorozat programja

 
A Szent László téren lehet majd megtekinteni a virágkocsikat..Forrás : Bihari Napló

"Nagyváradon több helyszínen, illetve Bihar megye egyes településein is lesznek rendezvények az idén. Váradon a Körös-part Garasos-híd melletti részén, a Szent László téren, illetve a nyári színházban is lesznek programok." - írja a Bihari Napló. Teljes program : 

Augusztus 15., csütörtök: Magyarok – Egymásért! „Tekerj otthonról hazáig!” elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel erősítsék a nemzeti összetartozást. Nagyváradról is indul egy kerékpáros csapat. 15-én 9 órakor lesz a találkozó a nagyváradi vár udvarában, majd 9 óra 30 perckor útnak indulnak Budapest felé.

Augusztus 16., péntek, Körös-part: Ünnepeljen kicsi és nagy! Családi- és gyermekprogramok. 16 és 21 óra között: fajátékok, babasarok, kézműves foglalkozások, ugrálók, arcfestés a Zabhegyezők közreműködésével, és Tibi bohóc is jelen lesz; 18 óra: Ciróka-maróka – Hagyományőrző mondókázó, énekes, táncos foglalkozások mamáknak és babáknak (0–3 éves korig), a foglalkozást Rácz Kitti óvodapedagógus tartja; 18 óra: Családi jóga, a gyakorlást Csepregi Janka Zsófia vezeti; 19 óra: Szigligeti Színház – Lilliput Társulat: Mese, mese… mára; 20 óra: Tücsök Zenekar – gyerekkoncert.

Augusztus 16–20.: 16–21 óra között – Találkozz, adományozz/cserélj és alkoss a könyvmentőkkel.

Augusztus 17., szombat, Körös-part: 18–19 óra: Néptáncgála – RO/HU; 19 óra: Hang-Szer-Szám. Magyar népi hangszereket bemutató koncert. Partner a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet. Fellép Debreczeni-Kis Helga, a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor nyertese; 20.30 óra: Tamás Gábor-koncert.

Augusztus 18., vasárnap, Körös-part: 18 óra: Banes Party Band – koncert, magyar és román slágerek; 19.30 óra: Forever Zenekar – angol slágerek; 21 óra: Péter Szabó Szilvia akusztikus koncertje.

Augusztus 19., hétfő: 17 óra, Fan Ice cukrászda: bemutatják Nagyvárad sütijét és Bihar megye tortáját. 17–20 óra között ingyenesen lehet ezeket fogyasztani az említett helyen, de egész nap meg lehet vásárolni a Fan Ice és a Bacio Dolce cukrászdákban; 18–19 óra: Művészet, zene, nyár, szépség a Körös-parton – a Művészeti Líceum diákjainak műsora; 19 óra, Körös-part: Deé Róbert és fúvószenekara; 19.30 óra, nyári színház: Sólyom szárnyán (történelmi zenés időutazás) című előadás; 20 óra, Körös-part: Nagyvárad Táncegyüttes – szemelvények a Népek tengere című folklórelőadásból.

Augusztus 20., kedd: 17–20 óra között ingyenesen fogyasztható Nagyvárad sütije és Bihar megye tortája a Fan Ice cukrászdában, napközben megvásárolható ugyanitt, illetve a Bacio Dolce cukrászdában; 18 óra, Körös-part: Emlékszel még… Varkucs Róbert és Molnár Júlia operett- és nosztalgiaslágerekkel érkezik a Nyitott ablak Európára rendezvény színpadára; 19 óra, Körös-part: magyarnóta est Karcagi Nagy Zoltánnal; 20 óra, Körös-part: az Operettissimo Együttes fellépése.

Augusztus 21., szerda – Nagyváradi Virágkarnevál: 17–20 óra között ingyenesen fogyasztható Nagyvárad sütije és Bihar megye tortája a Fan Ice cukrászdában, napközben megvásárolható ugyanitt, illetve a Bacio Dolce cukrászdában; 12 óra, Szent László tér: mazsorettcsoportok, néptáncegyüttesek stb. fellépése; 12 és 17 óra között, Szent László tér: a Nagyváradra érkezett virágkocsik kiállítása; 20.30 óra, Szent László tér: Havasi Symphonic concert show.

Augusztus 22., csütörtök – Székelyhídi Virágkarnevál: Székelyhídra „költözik” a virágkarnevál, az odaúton több településen is megállnak a virágkocsik: 11 órakor indulnak el Váradról; 12 órakor érkeznek Biharra, 30 percig tartózkodnak a községközpontban; 13 órakor érkeznek Paptamásiba, 30 percig tartózkodnak a Polgármesteri Hivatal előtt; 14 órakor érkeznek Biharfélegyházára, 30 percig tartózkodnak a kultúrotthon előtt; 15 órakor érkeznek Bihardiószegre, 30 percig tartózkodnak a községközpontban; 16 órakor érkeznek Székelyhídra. Itt 17 órakor kezdődik a felvonulás, körülbelül 20 tánccsoport kíséretében menetelnek a központból a stadionig, majd 18 órakor színpadi produkciókat adnak elő a felvonuló csoportok; 20.45 órakor köszöntések lesznek, majd 21 órától fellép a Bikini. A felvonulás résztvevői: Tini Dance Center (Székelyhíd), B 612 (Székelyhíd), Táncmanók (Székelyhíd), Rózsaszín Flamingók (Székelyhíd), Klassz Dance (Létavértes), Extrém Dance (Bihardiószeg), MonsterDance (Bihar­diószeg), Happy Dance (Bihar), Mini B-like (Bihar), FreshDance (Érmihályfalva), Turbó Dance (Érmihályfalva), EnergyDance (Szalárd), Székelyhídi Zajgó néptánccsoport, Mystique Mazsorett (Nagyvárad), Odysey Mazsorett (Paptamási).
A Debrecenből Nagyváradra, majd az Érmellékre érkező virágkocsik: a Szent Korona, Szent László legendája – az Emberi Erőforrások Minisztériumának virágkocsija; A divat örök – a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija; „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács közös virágkocsija; A Fehér oroszlán és a Vörös oroszlán tánca – Tojama és Debrecen közös virágkocsija; Hagyományok – Nagyvárad és Debrecen közös virágkocsija.

A Nyitott ablak Európára programsorozatot a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió Alapítvány, a Bihar Megyei Tanács, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Nagyvárad Municípium Polgármesteri Hivatala, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, az APTOR és Székelyhíd Polgármesteri Hivatala közösen szervezi."




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése