Oldalak

2019. március 22., péntek

Régészeti leletek a Balogh István utcán - Kik voltak a géták és a dákok ?

Fotó: ebihoreanul.ro Fotó: ebihoreanul.ro

"A váradi Balogh István utca felújítását megelőző feltárás során több archeológiai lelet került elő. Ezekről Florin Sfrengeu, a feltárást felügyelő vezető régész tájékoztatta lapunkat." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 


"A nagyváradi önkormányzat a Nagyváradi Egyetemmel kötött szerződést a Balogh István utca régészeti feltárására. A feltárás második szakasza tegnapelőtt zárult le, tudtuk meg Florin Sfrengeu régésztől, az egyetem munkatársától. A régészeti feltárást irányító szakember elmondta, hogy ez a tudományos munkálat tavaly ősszel kezdődött a Balogh István utcában az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházak előtti területen, majd az ottani gyűjtőcsatorna és a körgyűrű közötti részen folytatódott. Ez utóbbi feltárás fejeződött be most, melynek során két házsarkot és két családi tűzhelyet találtak. Ezekből a lelőhelyekből kerámia- és vályogtöredékek, fenőkövek és a tűzhely tégladarabjai kerültek elő. „Nem sok az, amit találtunk, néhány zacskóban elfér minden” – mondta a régész, hozzátéve, hogy az anyagot a polgármesteri hivatalhoz tették le, ahonnan később feltehetőleg a Körösvidéki Múzeumba kerülnek.

Folytatódni fog

A szakember kérdésünkre válaszolva kijelentette, hogy nem olyan jelentős ez a lelet, hogy emiatt változtatni kellene az infrastrukturális projekten. Hozzátette, hogy az első feltételezések szerint a talált anyag egy része a hallstatti kultúrából származhat (Kr. e. 1200–450), egy másik része géta-dák eredetű, míg a harmadik csoportba a kora középkori leletek tartoznak, ez utóbbiak a 11–12. századra datálhatók. A szakember elmondta, hogy már a múlt század hetvenes éveiben, az ottani zöldségeskertek öntözőcsatornáinak a kiépítésekor tudni lehetett azt, hogy abban az övezetben vannak régészeti anyagok, de komolyabb régészeti feltárás nem történt sem akkor, sem pedig később, amikor a zöldségeskertek helyett kiépítették a lakónegyedet, „így ott sok minden elveszett” – fogalmazott Sfrengeu. A mostani feltárás során is látszott az, hogy korábban már megbolygatták ezeket a régészeti lelőhelyeket, tette hozzá. Végezetül megtudtuk azt is, hogy a feltárás hamarosan folytatódni fog az ANL-tömbházak környékén, a körgyűrűvel párhuzamos területen."

Forrás : erdon.ro 

A cikkben azt olvashatjuk,hogy a régészeti leletek egy része " géta-dák eredetű".Kik voltak? Borovszky Samu : Magyarország vármegyéi és városai könyvében ezt olvassuk :

"Mintegy száz évvel később az agatirszek a Nagy Sándortól a Duna balpartjára szorított gétákkal keveredtek össze; ebből az időből valók a délmagyarországi éremleletek között sűrűn előforduló tetradrachmák; majd később a dákok kezdenek a Bega és a Temes felé terjeszkedni. E népekről már részletesebb adataink vannak, különösen mióta Augustus hadjáratai következtében az ókori írók figyelme a Magyarország területén lakó népek felé fordult.
Strabo, a nagy földrajzi író (Kr. e. 63. – Kr. u. 23.) az Istros (Duna) balpartján lakó népek közál a gétákat és a dákokat említi; de adataiból alig lehet a határt a két nép között meghatározni, mert ő csak annyit mond, hogy a géták kelet felé, a dákok nyugat felé vannak elterjedve, annyi azonban megállapítható, hogy a Tisza-Maros szöge a géták területéhez tartozott, s e nép a mai Torontál és Temes vármegyék területén, sőt alkalmasint a mai Bács-Bodrog vármegye déli részeiben tanyázott. (Fröhlich Róbert: Millen. Történet, I. kötet, XXVII. 1.) E két nép közti határt élénken megjelölik azok a sánczmaradványok, a melyek Alibunár és Kevevára, továbbá Temesvár és Omor között, majd Szépfalun túl a Maros mellől kiindulva Törökszákosig és Csernától Kiszsámig húzódnak s a melyek Római-sánczok név alatt ismeretesek. E sánczokat barbár népek készítették. Augustus császár idejében azonban a géták és a dákok már békésen megfértek egymással, sőt szövetséget kötve, jelentékeny ellenfelekként állottak szemben a római uralommal." 
Forrás : arcanum.hu 

Az egyik blogban ezt olvashatjuk : 


"A hajdani Dákország vagy Dáczia az európai Szittya tartomány egy része volt, mely a Tiszától a Fekete-tengerig terjedt. Amit ma Erdélynek nevezünk, az tulajdonképpen Közép-Dáczia, amit a gótok alatt Góthiának, a hunok korában Hunországnak, a gepidák alatt pedig Gepidiának neveztek." 
 
"Erdély őslakóinak, azaz a dák és géta törzsek nyelvét nem lehet meghatározni, de Ovidius római költő, aki több évet élt köztük, feljegyezte, hogy a számára ékes görög nyelvet a géták zordon nyelvével annyira megzavarták, hogy alig maradt csekély nyoma." 

"Az utolsó dák királyról sokan hallottak már, mert Deczebált – aki 89-től uralkodott – a római had csúnyán megverte és ezzel befejezte az erdélyi királyságot. Deczebál levágott fejét a lelkes had Rómába vitte, testét Déván temették el. Traján 105-ben diadalt arathatott Deczebál népei felett, de nem adták magukat könnyen, mert a szétrajzó géták maradékai ezután több száz éven át a római terjeszkedés legkeményebb ellenfelei voltak, egészen 371-ig, amíg a hunok képében a szkíták egy nagy, mágikus hatalommal is bíró egysége meg nem érkezett a Kárpát-medence Alföldjére." 

Teljes bejegyzés : angyalimenedek.hu 

A dákokról ezt olvashatjuk :

"A gétákkal testvérnép voltak a dákok, kiknek a sors nagyobb szerepet rendelt a történelemben, mint rokonaiknak. Nevüket a görög irók a Kr. e. IV. század óta kezdik emlegetni. Onnan ismerkednek meg velök, hogy mint rabszolgák kerűlnek a görög főváros piaczaira s idővel arra is rájönnek, hogy nyelvük egy a gétákéval." 
Teljes cikk : mek.oszk.hu 
 
Pallas Nagylexikon :
 
"Géták (lat. Gatae), trák v. szkíta eredetü nép, mely Herodotos korában a Hémosz és Duna közt, a IV. sz.-tól Kr. e. pedig a mai Erdély, Románia s Besszarábia területén lakott. A géták nyugati ágát a rómaiak dákoknak nevezték. A Tomiba számkivetett Ovidius a gétákat és dákokat azonos, a géták és szarmatákat rokonnyelvüeknek mondja. Már a persák hadakoztak ellenök (515) és segítségadásra szorították őket. Kr. e. 355. Nagy Sándor a triballokkal együtt a gétákat is leverte, Kr. e. 292. pedig Lysimachostól szenvedtek. Az I. sz. közepén Byrebistas megerősíté az országot, de halála után ujra lehanyatlott s rómaiak, mint Crassus Kr. e. 28., többször leverték őket s tartományaikból elszedtek. Decebal alatt uj, nagy erőre kapott az ország, de Trajanus két nagy háboruban leverte őket s római provonciává tette a tartományt. Némely irók az utóbb bevándorolt gótokkal való keveredés miatt gótoknak mondják őket. A meghódított tartomány, melynek lakói igen vallásosak voltak, 274-ig Kr. u. maradt meg Róma birtokában.

Forrás : kislexikon.hu 
 
Vannak szélsőséges vélemények.Ezek között kiemelkedő Gheorghe Funar véleménye,mely nem tudományos ,de elgondolkoztató A géták sok ezeréves első népe és a géta nép egységes nemzetállama!” könyvben : 
 
 „Tudnivaló, hogy a Máté, Márk, Lukács és János szerint való evangéliumokban Isten Fia azt mondta, hogy ő az Ember Fia. Véletlen volna ez, vagy kapcsolat van a géták Ember Fia, az evangéliumok Ember fia és a Bucsecs-hegységben levő Ember (Omu) csúcs között, mely név a géták első népe idejéből származik? Vajon Jézus Krisztus igazolt egy, a keresztények előtt még rejtett Igazságot?” 

„Felfogták, hogy immár nem lehet elrejteni a Föld legelső országa, a Géták Földje létének Igazságát? Sem a Föld Első Népének, a géták népének igazságát! Sem a Mária, Isten anyja kertjében élő Román Nép igazságát, amely a gétákból származik!” 

„Tudták (vagy nem tudták?), hogy a Román Nép Történelmének, a Román Nyelv Történelmének és a Román Nyelv Értelmező Szótárának meghamisítását Románia zsidó királyai (I. Károly, aki négy osztályt végzett és nem tudott Románul; I. Ferdinánd, aki nem járt iskolába; II: Károly, akinek sikerült leérettségiznie) irányították, akik a Román Akadémia tiszteletbeli elnökei voltak?” 
Forrás : foter.ro 

Wikipédián ezt olvashatjuk a dákokról és a gétákról : 

"A dákok ókori népcsoport, amelynek az i. e. 1. évezred kezdete körülre datálható a kialakulása. A mai Erdélyre lokalizálható a központjuk. Az írott történelembe belépésük után két évszázaddal a Római Birodalom vetett véget önállóságuknak." 
Teljes cikk : hu.wikipedia.org  

 
A géták elhelyezkedése Európa térképén i. e. 200 körül.Forrás : Wikikpedia

"A géták trák eredetű, állattartással és földműveléssel foglalkozó törzs volt, mely az Al-Duna környékén élt az i. e. 5. században. Szkíta és görög befolyások érték őket. Az eredetileg politeista, természeti vallást követő géták később napimádók lettek, istenüknek Zalmoxist tartották. A makedónok az i. e. 4. században megtámadták a gétákat és felégették a fővárosukat. Az i. e. 3. században kelta hatások érték a géta népet. I. e. 112 és 109 között a keltákkal együtt római birtokokat támadtak a Balkánon. Traianus római császár 106-ban Dacia provinciához csatolta a gétákat.  " 
Teljes cikk : hu.wikipedia.org


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése