Oldalak

2019. március 7., csütörtök

Erdélyi magyar sztáredző Jenei Imre lett Orbán Viktor focitanácsadója - Feltámad a váradi foci?

 
Jenei Imre.Forrás : Főtér 

"Jenei Imrét, a Nagyváradon élő labdarúgó sztáredzőt Orbán Viktor magyar miniszterelnök felkérte, hogy legyen a sportügyi tanácsadója, ő pedig ezt természetesen el is fogadta. Erről maga Jenei Imre beszélt a Gazeta Sporturilor című román sportlapnak." - olvashatjuk a Főtér cikkében.Teljes cikk : 

"Mint kiderült, régóta ismerik egymást, ennek nyomán kérte fel a miniszterelnök tanácsadónak. Azóta rendszeresen beszélnek telefonon, bár személyesen csak egyszer járt nála tárgyalni Budapesten – az immár 81 éves sportszakember előre haladott kora miatt a telefonos kapcsolattartás kényelmesebb.

És hogy miért kérte fel tanácsadónak a kormányfő?

Nos, azért, mert a magyar kormány a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi intézmény mintájára Nagyváradon vagy a bihari megyeszékhely közelében is magyar fociakadémiát kíván építeni.
Az ezt előkészítő csapat tagja lett Jenei, akinek többek között az a dolga, hogy volt labdarúgók közreműködését szervezze meg az ügy számára, másrészt a létesítmény helyszínének kiválasztásában is részt vesz.

A részletekről hamarosan egyeztetnek.

Nagyváradon jelenleg működik már egy magyar fociakadémia, a NAC, amely a legendás nagyváradi zöld-fehér klub, a magyar bajnokságot 1944-ben első vidéki csapatként megnyerő Nagyváradi Atlétikai Club hagyományait kívánja tovább vinni. Arról azonban nem beszélt Jenei, hogy ennek, az FK Csíkszereda – Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működő, a Magyar Labdarúgó Szövetség által máris támogatott akadémiának a fölfejlesztéséről lenne szó, bár azért valószínű.
Mint ismeretes, Jenei a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként érte el legnagyobb sikerét, amikor 1986-ban elhódították a mai Bajnokok Ligája elődje, a Bajnokcsapatok Európa-kupája trófeáját.
Emellett volt a magyar és a román válogatott szövetségi kapitánya is – előbbi pozícióban csupán mérsékelt sikerrel."

Forrás : foter.ro


Feltámad a váradi foci?Hát ha.Reménykedjünk.A Voința pálya hamarosan meg lesz szüntetve,mert modern parkolót és egyebeket építenek a helyén.a Bodola stadion továbbra is "haldoklik",mert felújításról nincs szó a tervekben.A Főtér cikke egy kicsit "feldobja" a váradi szurkolókat,mert fellobbantja a remény lángját.Jenei Imre nyilatkozata lehet a támadások célpontja lesz,mert a múlt hetekben volt szó a magyar kormány pénzügyi támogatásáról Erdélyben.

Futball Akadémia Bihar megyében?Nagyon jó ötlet,mert évente tűnnek fel új fiatal tehetségek, melyeket gyorsan "leigazolják" ,vagyis elviszik a román klubok.Néhányan külföldi klubokhoz igazolnak.Ha lenne egy helyi csapat,mely a felső osztályban játszik,lehet sikeresebben megtartanák a fiatal tehetségeket.A NAC/CAO-ról beszélt Jenei Imre,mint lehetséges bázisról.Részleteket nem tudunk,de jó eljátszani a remény gondolatával.Egy biztos,szurkolókból nem lesz hiány Váradon,ha lesz egy jó csapat.Hajrá '''


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése