Oldalak

2019. március 28., csütörtök

2019-ben marad a megemelt adó Váradon

Fotó : Pap István 

Helyi Tanács ülésén döntöttek, 2019-ben marad a megemelt adó Váradon. Hiába szólalt  fel Kirei Melinda RMDSZ-es tanácsos, a PNL és Ilie Bolojan hajthatatlan maradt.Az ülésről és a vitáról bővebben olvashat Pap István cikkében, mely a Bihari Naplóban jelent meg. Idézet a cikkből : 

"Adrian Negrea szociáldemokrata párti (PSD) tanácsos felszólalásában jelezte, hogy a város a tavalyi évet az előrejelzésekhez képest tízmillió lejjel több bevétellel zárta, mégis megtartja a húsz százalékkal magasabb helyi adókat, amelyeket annak idején a város bevételeinek a kiesésére hivatkozva vezetett be az önkormányzat. Bolojan erre azt válaszolta, hogy a növekedés mértéke csökkent a korábbi évekhez képest, ugyanakkor a költségek nagyobbak lettek, a közvilágítást és a bérköltségeket említve példaként ebben a vonatkozásban, jelezve ezzel azt is, hogy a váradiak az idén sem számíthatnak helyi adó- és illetékcsökkentésre. A váradi önkormányzat 2018. évi pénzügyi helyzetéről szóló határozattervezetet végül az RMDSZ tartózkodása és a PSD-frakció ellenszavazatai mellett fogadta el a helyi tanács."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése