Oldalak

2019. február 25., hétfő

Még két napig lehet szavazni a magyar javaslatokra

 
Az egyik projekt a Petőfi-park felújítását szorgalmazza

"Második szakaszába lépett az a nagyváradi kezdeményezés, melynek keretében a város lakói dönthetik el, milyen fejlesztéseket valósítson meg a Polgármesteri Hivatal – 200 ezer eurós értékhatárig. Korábban – az online szavazást követően – kialakult az első tíz projekt sorrendje, most pedig személyesen is szavazhatnak az érdeklődők. Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete által támogatott mindhárom kezdeményezés bekerült az első tízbe, így most azok sorsáról is dönthetnek a nagyváradiak. „A nagyváradi városvezetés másfél millió eurót különített el – európai uniós forrásból – a különböző kezdeményezések megvalósítására. Az online szavazás csak a végső eredmény 50%-át adja majd, így kiemelten fontos, hogy személyesen is voksoljunk” – hívta fel korábban a figyelmet Moldován Gellért Lajos. Mivel a Néppárt által támogatott mindhárom kezdeményezés – a neológ izraelita temető felújítása és megnyitása a látogatók előtt (második helyezés), a rogériuszi víztorony kilátóvá és kiállítótérré történő átalakítása (hatodik helyezés), valamint a Petőfi-park felújítása (hetedik helyezés) – bekerült az első tízbe, így fontos, hogy akik hasznosnak tartják az említett kezdeményezéseket, személyesen is adják le szavazataikat.
Két nap
A személyes szavazásra már csupán két nap áll rendelkezésre, hétfőn és kedden az alábbiak szerint: február 25-én, 17 órától a Lucian Blaga Líceum sporttermében (Călugareni u. 3.) valamint 18 óra 30 perctől a 11. Számú Általános Iskolában (Moldovei u. 55.); február 26-án, 17 órától a volt 14-es számú általános iskolában (Dacia sugárút, régi nevén Hungária út. 25. sz.), illetve 18 óra 30 perctől a városháza nagytermében (Szent László tér 1.).
Mindhárom projekt fontos közösségünk számára. A felújításra szoruló Petőfi parkban (Schlauch-kert) három kiemelten fontos, magyar vonatkozású szobor kapott helyett: Petőfi Sándor, Bethlen Gábor és József Attila alakjai előtt itt tiszteleghet az utókor. Ugyanakkor a park az Olaszi városrész kedvelt kikapcsolódási helye, Schaluch Lőrinc bíboros adományaként szolgálja városunk pihenni vágyó közösségét immáron közel másfél évszázada.
A neológ izraelita temető kevés megmaradt történelmi temetőink egyike, mely díszes, igényes kialakítású sírhelyeivel fontos művészettörténeti emlékünk, ugyanakkor a századfordulón kialakult nagyváradi városkép és az akkori közélet formálói közül is sokak alusszák itt örök álmuk.
A döntően magyar és héber sírfeliratok híven tükrözik a száz esztendővel ezelőtti Nagyvárad nyelvi és etnikai állapotát, mely akkori állapotokat ma sokan szeretnék eltagadni.
Végül szintén fontos számunkra, hogy a Rogériusz városrész egyik szégyenfoltja, a kihasználatlanul pusztuló Benczúr (Lacul Roșu) utcai víztorony is megújuljon, új rendeltetést kapjon, és a váradiak szolgálatába állítsuk nem csupán idegenforgalmi céllal, de a benne kialakítandó közösségi kiállítóterekkel is. Jöjjön el, és támogassa szavazatával projektjeink megvalósulását! "
Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete
Nagyvárad, 2019. február 24. 

Forrás : biharinaplo.ro 

Vegyenek részt és szavazzanak.Nézze meg  ezt a listát '

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése