Oldalak

2019. február 22., péntek

Kőgömbök a főtéren- Ez a jó megoldás?

Forgalomelterelő köveket helyeznek ki a Szent László térre


"Gömb alakú forgalomelterelő köveket helyeznek ki a nagyváradi Szent László térre azért, hogy autóval ne lehessen behajtani a kizárólag gyalogosok számára fenntartott övezetekbe. Mircea Mălan, Nagyvárad alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy a közel negyven kőgömb április végén érkezik meg, darabja 250 euró lesz. A polgármesteri hivataltól kapott tervrajz szerint a köveket a fehér trani márvánnyal borított térrész déli és északi oldalán helyezik le, ugyanakkor lesz egy-egy ilyen elterelő a négy szökőkút mögött, valamint több darab a Duiliu Marcu-féle térplasztika körül. Ugyanakkor lehelyeznek néhány kőgömböt a Szent László térnek a Kossuth (Independenţei) és a Zöldfa (Alecsandri) utcákkal való találkozásánál is. Erre a megoldásra egyrészt nyilván azért van szükség, mert sok autós nem tartja be a közlekedési előírásokat a főtéren, de csak fokozza a bajt az, hogy a trani mészkő nem bírja el a nehéz járműveket, ezért is rongálódik a burkolat. A főtér felújítását elvégző cég van megbízva annak karbantartásával is, de a cég nem vállalja azoknak a károknak a kijavítását, amelyet a gyalogos övezetekre ráhajtó autósok okoznak." - írja a Bihari Napló. 
 
Ez a jó megoldás? A cikkben olvashatjuk, miért nem jó a kő.Miért kell ezt erőltetni?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése