Oldalak

2019. február 14., csütörtök

Elhunyt Nagy Csaba órásmester

 
Elhunyt a szentjobbi származású, de évtizedek óta Nagyváradon élt Nagy Csaba Sándor órásmester A szerző felvétele

"Elhunyt a szentjobbi származású, de évtizedek óta Nagyváradon élt Nagy Csaba Sándor órásmester. Egyik találmányának köszönhetően mutatta ismét a pontos időt a vártemplom óraszerkezete." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.Az újságíró egy nekrológot állított össze Nagy Csaba Sándor órásmester életéről.Teljes cikk : 


"Maga az idő nem születik, hanem örök. Mindig volt, mindig lesz, és nem egyformán telik. Akkor kezdődik, amikor két álló tömeg közül az egyik elkezd haladni – ez volt a meggyőződése a napokban elhunyt Nagy Csaba Sándor órásmesternek, feltalálónak, melyet előszeretettel hangoztatott valahányszor találkoztam vele. Szentjobbi származású volt ugyan, de évtizedek óta Nagyváradon élt. Neve szinte egybeforrt a város toronyóráival az egyik találmányának köszönhetően, amelynek lényege, hogy az inga kilengését elektromos berendezés tartja karban, és ami több közintézmény és templom óraművét is működteti.

Fiatalkorában tévedt úgymond az órák birodalmába, és ragadt ott örökre, vált az idők folyamán számos, órákkal kapcsolatos szabadalom atyjává, lett számára a gyermekkori hobbiból életre szóló szenvedély, kaland, szerelem. Volt például tengely nélkül működő három fogaskerekű és rúgós meghajtású órája is, melyek némelyike külföldi gyárak érdeklődését is felkeltette.
Több mint huszonöt évvel ezelőtt a nagyváradi városháza óraszerkezetét javította meg, illetve tette pontra, mely azóta is az ő találmánya alapján működik, vagyis már nem kell kézzel feltekergetni a súlyokat, hanem egy elektromos rendszer hajtja meg. Ez úgy lett megoldva, hogy tulajdonképpen egy inga hajtódik meg, mely mint egy elektromotor hajtja tovább a szerkezetet.

A vártemplom órája

Amikor pedig néhány évvel ezelőtt nagyszabású felújítási munkálatok zajlottak a várban, eszébe jutott, hogy a vártemplomnak is kellene legyen órája. Kérdezősködni kezdett, hogy kihez tartozik a templom: elmondása szerint a római katolikus püspökségen azt közölték vele, hogy csak bérlik az ingatlant, így az útja ezután a polgármesteri hivatalba vezetett. Közben azt is megtudta, hogy az óraszerkezet megjavítása nem képezte a renoválás részét, mert kimaradt a projektből, illetve már nem jutott pénz erre is. Huszár István akkori RMDSZ-es alpolgármesternek felvázolta a helyzetet, kiemelve azt, hogy míg külföldön gyönyörű szép és ugyanakkor működőképes toronyórák vonzzák a turistákat, mi még arra sem vagyunk képesek, hogy megjavítsuk, vagy helyretegyük, ha elromlik. (Arról nem is beszélve, hogy a 35 méter magas toronyban nem takarítottak még akkortájt a restaurálás után). Az elöljáró beleegyezett a javításba, de mint kiderült, problémát jelentett, hogy az egész toronyóra eltűnt, nem is lehetett tudni, hogy mikor. Teljesen új szerkezetet kellett tehát készíteni. Az órásmester kedvezményes árajánlatot tett az ingatlankezelő igazgatóságnak, azt javasolva, hogy 1000 euróért – mely összeg után még adózott –, vállalja az ügyet.

Fogaskerekek nélkül

A szerkezete abból áll, hogy eredetileg készített egy elektromosan meghajtott anyaórát, illetve áramkimaradás esetén egy akkumulátor hajtja ezt meg. Közben azonban született egy másik találmánya is, mely arról szól, hogy forgómozgást visz át egyik tengelyről a másikra, hasonlóan a fogaskerekekhez, de ezek nélkül. Ennek működőképességét számítógépen szimulálták, aztán a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 3D-s nyomtatóval is elkészítették a prototípusát. Ezt követően egy kis idejébe, 2–3 hónapjába került, amíg kézzel valamennyi kis alkatrészét előállította, viszont megérte. Maga a felszerelése néhány napig tartott úgy, hogy a két mutató közötti forgásarányt vitte át fogaskerekek nélkül, vagyis egyetlenegy tengely megy ki, amelyik meghajtja a percmutatót, az óramutatót pedig egy másik kis áttét, amelyik 1/12 arányban késik. Így ameddig az óramutató fordulna egyet, addig a percmutató tizenkettőt.

2015 novemberében azt nyilatkozta nekem: ez a nem túl bonyolult, könnyen átlátható találmány szerinte különben máshol is alkalmazható lenne, például erőgépeknél, vagy kapcsolószekrényekben. Egy másik projektet is készített, mely kerékpárokról szólt, és a szerkezetet megítélésében be lehet építeni úgy, hogy ne legyen szükség hajtókarra, fogaskerekekre és láncra, de ugyanazzal a betett erővel kétszer olyan sebességet lehet elérni, mint eddig. Ez nagy előnyt, segítséget jelentene például a mozgássérülteknek.

Nagy Csaba e héten hétfőn hunyt el, 67 éves korában. Tavaly decemberben agyvérzést kapott, és azóta kritikus állapotban kórházban feküdt. Ma temetik el a Rulikowski temetőben, a gyászszertartás 12 órakor kezdődik a városi ravatalozónál."
   

A városháza tornyát szinte életre kelti a négy oldalon díszelgő, öt méteres toronyóra Forrás: Facebook/Nagy Csaba Sándor oldala

 
Forrás : biharinaplo.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése