Oldalak

2019. január 23., szerda

Ezt a 93 épületet találták túl alacsonynak Nagyváradon - Alacsony ház, magasabb adó

 
"Elkészült az a tanulmány, melyből kiderült: 93, Nagyvárad történelmi belvárosában lévő épület tulajdonosait adóztatták volna felül, ha a kormánybiztosi hivatal nem támadja meg a vonatkozó, sok vitát kiváltott abszurd szabályzatot." - olvasható Fried Noémi Lujza cikkében,mely a Maszolban jelent meg.Teljes cikk :

"Mint attól többször is beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat meglehetősen bizarr szabályzatot dolgozott ki, melynek értelmében az utcafrontba nem illeszkedő vagy túl alacsony épületek tulajdonosait adóztatták volna felül. A szabályzatot végül novemberben támadta meg a Bihar Megyei Prefektúra a Közigazgatási Bíróságon így annak egyelőre nincsenek következményei. A váradi önkormányzat azonban nem mondott le a tervéről, kedden bemutatták azt a tanulmányt, melynek elméletileg tavaly év végéig kellett volna elkészülnie, ebből kiderült: összesen 93 belvárosi épület az érintett.


Mégsem az adóbevétel a cél? 

Kedden Ilie Bolojan polgármester és Adriana Lipoveanu, valamint a tanulmány készítő kolozsvári Planwerk építésziroda képviselője, Eugen Bănescu mutatta be azt a tanulmányt, melyből kiderül, mely konkrét épületeket vette célkeresztbe az önkormányzat.
 
Ilie Bolojan, Eugen Bănescu és Adriana Lipoveanu | A szerző felvételei

A polgármester elöljáróban elmondta: nem az adóbevételek növelése az önkormányzat elsődleges célja, hanem, hogy „megfelelő viselkedésre” bírják az épületek tulajdonosait. Példaként a Teleki (ma Primăriei) utca 7. szám alatti házat említettem melyben egy 70 négyzetméteres lakóingatlan után 90 lej, egy 33 nm-s után 108 lej, 100 nm-es után 149 lej adót fizetnek, majd újságírói kérdésre hozzátette: ugyanott egy 103 nm-s üzlethelyiség adója 2800 lej. A példából is látszott tehát, hogy adott esetben egy kiszemelt épületnek több tulajdonosa is lehet ennek ellenére Adriana Lipoveanu nem tudott választ adni kérdésünkre, hogy hány tulajdonosa van a 93 épületnek... A polgármester szerint a tanulmányt februárban közvitára bocsátják, majd az önkormányzati képviselőtestület elé kerül, annak ellenére, hogy a szabályzatról egyelőre nincs döntés.

Számítások 




Zölddel jelölték, mennyi is lenne az ideális magasság 

 A tanulmány szerint jelenleg összesen 571 516 négyzetméternyi területről beszélünk, ezt 53,1 millió eurós befektetéssel, nm-ként 400 euróval számolva 704 382 ezer nm-re lehetne bővíteni azzal, hogy a meglévő házakra emelet(ek)et húznak, vagy helyükre emeletes épületeket emelnek. Egy másik példa egy 571 négyzetméteres, 1,3 millió lej eladási értékűre becsült földszintes házra még három szintet húznak. Ez esetben annak hasznos felülete 2055 nm-re nő, a bővítés 3,5 millió lejbe kerül, az eladási ár pedig kilencmillió lej lesz (kb. ezer euró/nm). Ha pedig az épület 35 százalékát lakótérnek, 65 százalékát üzleti célra adják ki, évi 315 ezer lej bérleti díjra számíthat a tulajdonos, így a befektetés mintegy körülbelül 18 hónap alatt megtérül, az épület eladása pedig 4,2 millió lej hasznot hozhat."

Forrás : maszol.ro 


 

Alacsony ház, magasabb adó 

 Balról Ilie Bolojan polgármester, mellette Eugen Pănescu, a dokumentumot elkészítő Planwerk cég képviselője a csütörtöki tájékoztatón. A szerző felvétele 

Balról Ilie Bolojan polgármester, mellette Eugen Pănescu, a dokumentumot elkészítő Planwerk cég képviselője a csütörtöki tájékoztatón. A szerző felvétele

" Kiderült, hogy konkrétan melyek azok az ingatlanok, amelyekre a váradi önkormányzat 50%-os többletadót vetne ki azért, mert nem elég magasak, vagy azért, mert kiugranak az utcafrontból." - irja Pap István a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

 

"Az alacsony házak megadóztatásának alapjául szolgáló tanulmányt csütörtökön mutatta be a sajtó képviselőinek Eugen Pănescu, a dokumentumot elkészítő Planwerk cég képviselője. A prezentációból kiviláglott az, hogy magát a belvárost két részre osztották, és most a belvárosnak is csak egy szűkebb, ultraközponti részére készültek el a felmérések. Ez a belvárosrész nagyjából észak-dél irányban halad a Fő utcának a Titulescu utcai kereszteződésétől a Kert (Avram Iancu) utca végéig, és az ezen a tengelyen szabálytalan körvonalú területsávban mérték fel az ingatlanokat. Ezen a viszonylag kis kiterjedésű területen is 93 olyan ingatlant talált a tanulmányt készítő Planwerk cég, amelyet szerintük érdemes lenne magasítani, tehát amelyeket többletadóval sújtana a város. A felmérés szerint a kilencvenhárom magasításra javasolt ingatlan 571.516 négyzetmétert foglal magában, de 53,1 millió eurós beruházással ez 704.382 négyzetméterre bővíthető. A második etapban a belváros egészére kiterjesztik a kutatást, vagyis további ingatlanokat fenyeget a többletadó veszélye.

Ingatlanok

A kilencvenhárom megadózandó ingatlan közül tizennégy a Szaniszló (Eminescu) utcán, egy a Szaniszló és a Nyomda (Deltei) utca sarkán, tizenhárom a Városháza utcán, tíz a Kapucinus (Moșoiu) utcán, kilenc az Ezredévi emléktéren (Libertății), nyolc a Fő utcán, valamint a Széchenyi (Traian) téren, hat az Uri (Ciorogariu) és szintén hat a Kert (Avram Iancu) utcán, négy a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utcán, öt pedig a Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utcán van. Továbbá két ingatlan a Iosif Vulcan utcán, egy a Kapucinus utca és a Nagyvásártér (December 1. park) sarkán, egy-egy ilyen ingatlan pedig a Liget (Buzoianu), a Színház (Teatrului), a Pavel utcákon és a Petőfi Sándor parkban van.

Mennyi az adó?

A tegnapi sajtótájékoztatón Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere megismételte, hogy az önkormányzatnak nem az a célja, hogy kötelezzen bárkit is bármire, hanem arra akarja az érintetteket ösztönözni a többletadóztatással, hogy kezdjenek valamit az ingatlanukkal. Bolojan megemlítette, hogy a többletadó nem jelent majd különösebb többletkiadást. Az állatorvosi lóként használt Városháza utca 7. szám alatti épület kapcsán elmondta, hogy abban az ingatlanban 33 négyzetméternyi részt birtokló tulajdonos jelenleg 108 lejt fizet, egy 40 négyzetmétert birtokló pedig 136 lejt, tehát az ő kiadásuk mintegy ötven lejjel lesz több évente. Kérdésünkre válaszolva elárulta, hogy ugyanabban az ingatlanban egy 103 négyzetméternyi ingatlanrésszel rendelkező jogi személy évi adója most 2800 lej, tehát ennek a vállalkozásnak 1400 lejjel több kiadása lesz, amennyiben alkalmazni fogják ezt a határozatot.

Nincs konkrét közérdek

Arra a kérdésünkre, hogy amennyiben a város fejlesztést látna szívesen, miért nem a városrehabilitáció keretében valósítja meg ezeket a fejlesztéseket, Bolojan azt válaszolta, hogy városrehabilitációs projektet csak akkor dolgoz ki az önkormányzat, mikor valamilyen közvetlen érdeke fűződik egy közösségi beruházáshoz, például utat, hidat, zöldövezetet akar építeni, kialakítani, míg a szóban forgó ingatlanok kapcsán nincs konkrét közösségi érdek. Arra a kérdésünkre, hogy van-e tudomása arról, hogy bárhol a világon alkalmaztak-e hasonló adónemet, Eugen Pănescu azt válaszolta, hogy egyedül csak Románia Adótörvénykönyve ad lehetőséget erre, mint ahogy azt is elismerte, hogy a magasításra javasolt ingatlanok között több olyan is van, amelyekre statikai szempontból nem lehet, illetve építészeti szempontból nem érdemes emeletet húzni. Mint arról már annak idején beszámoltunk, az alacsony, és az utcafrontból kiugró ingatlanok többletadójára vonatkozó helyi tanácsi határozatot a Bihar Megyei Prefektúra megtámadta a közigazgatási bíróságon, nem kevesebb mint tizenegy jogi kifogást emelve ellene. A szabályzat hatálya a per ideje alatt fel van függesztve. Kérdésünkre válaszolva Pănescu elárulta azt is, hogy a prefektúra kifogásai nem jutottak el a Planwerkhez, így a tanulmány készítésekor semmilyen vonatkozásban nem vették azt figyelembe." 

Forrás : erdon.ro

   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése