1989 december 22 Nagyvárad.Forrás : Bihoreanul
1989 december 21-én feszült hangulatban dolgoztunk.A gyár mellett élő magyar szomszéddal megegyeztünk,hogy ha baj van,nála a pincében kereshetünk menedéket.Reggel a családban megbeszéltük,hogy értesítsük egymást bármi is történik.Ha lehetséges telefonálunk egymásnak,és csak annyit mondunk,hogy megyünk haza,vagy nem.Sokat nem beszélünk,mert a Szeku lehallgatta a telefonbeszélgetéseket. Késő este feküdtem le,mert sokáig néztem a magyar tévét,illetve hallgattam a Szabad Európa Rádió adásait.
December 22-én reggel a szokásosnál több reggelit tettem,mert arra számítottam,hogy a szokásosnál később jövök haza,mert puskaporos helyzet alakult ki Bukarestben.Temesváron megpróbálták elfojtani a felkelést,de nem sikerült.Reggel a hírekből azt tudtuk meg,hogy nagy gyűlés lesz,melyből lehet egy véres csata,ugyanis több városban voltak "mozgolódások". Megígértem az édesanyámnak, hogy vigyázok magamra,nem veszek részt a felkelésben,ha lehet,telefonálni fogok,ha tudok.Ha nem,akkor az azt jelenti,hogy nem tudok haza jönni Velencéről.
Felszálltam az 1-es villamosra a Rogériuszon,és elindultam Velence felé.A villamosban szinte lehetett vágni a feszültséget.Nem volt a szokásos nyugodt légkör.Éreztük valami fog történni ma.Az Augusztus 23 parknál/December 1 tér átszálltam a 2-es villamosra.Megérkeztem a munkahelyre. Megállapodtunk,hogy vigyázzunk egymásra,ha tudunk.Ez abból állt,hogy előkészítettük a menekülési utunkat.Ha baj van,gyorsan bezárjuk a szekciót és irány a szomszéd pincéje.
Reggel nyolc órakor értesítettek minket,hogy Bukarestben lesz egy tömeggyűlés tartva.Pár perccel később az egyik kollégánk jött és azt mondta,hogy éles lőszert kapott munkásőrség.Ezt azt jelentette,hogy felkel kell készülnünk a legrosszabbra.Megálltunk a munkával,inkább hallgatóztunk. Vártuk ,mikor fognak lőni.Férfiasan beismerve,féltünk.
10 óra után kiabálást hallottunk az utcáról.Jobban odafigyelve,párt ellenes rigmusokat kezdtek kiabálni.Pár perccel később már dudálást is hallottunk,mely feloldotta feszültséget.Az utcára még most sem mentünk.Boldogan jött a kolléga,aki azt kiabálta,hogy Ceaușescu elmenekült.Hívott,hogy menjünk nézzük meg a TVR élő adását.A párttitkár elvtárs irodájában volt egy tévé,melyet a villanyszerelő a tanácsterembe állított fel két asztalra,hogy mindenki lássa a "csodát".Éppen Dinescu beszélt.A hangját nem hallottuk,mert mindenki boldog volt.Ilyen nagy fordulatra nem számítottunk. Valaki elkiáltotta :" Hai la centru' Mergem toți la centru!"Mi gyorsan átöltöztünk.Jött a mesterünk, akit Főnöknek hívtunk.Nagyon boldog volt.Azt mondta,hogy vége a diktatúrának,és éljen a szabadság.Kijelentette,hogy élete egyik legszebb napja ez.Gyorsan kiszámoltam hogyan állunk a fizetéssel.Kiderült,hogy fejenként kb. 2.700 lej fizetéssel rendelkezünk,mert minden évben "félre tettünk " az ünnepekre,mert azokban a napokban csak a prezențát csináltuk meg.Közfelkiáltással megszavaztuk,ennyi fizetés elég.A Főnök kihirdette az ítéletet ,boldog szabad karácsonyi ünnepet kívánt nekünk,és azt hogy vigyázzunk az életünkre.Nagy meglepetésünkre azt mondta,hogy január 5-e lesz az első munkanap 1990-ben.Az utcákon a váradiak dudálva,kiabálva hömpölyögtek a központ felé.Előkerült egy középen körbe vágott nemzeti zászló.
Boldogan zártuk be a szekciót,és mentünk a központ felé.Mentünk volna,de közbelépett Miki a kollégánk.Gyertek először a Parascába,mondta.Mi volt a Parasca?Egy híres/hírhedt Café Bar,régi nevén kocsma a vonatvágányok után a 2-es villamos megállónál.Miről volt híres? Arról,hogy szinte állandóan volt üveges sör a kocsmában.A környező gyárakból sok volt törzsvendég,mert volt sör. Miért?Mert a főnöknek voltak rokonjai felelős állásban a Sörgyárban.Ide jártak az Olajgyárból,a Szörméből,a Sintezából,stb.
Mi is megálltunk a Parasca mellett,mert bent nem volt hely,ugyanis sokan itt kezdték megünnepelni a szabadságot.A boldogság, a jókedv kezdett uralkodni a társaságon.Végre szabadok vagyunk,szabadon beszélgethetünk,végre a szabad a levegő is.A szabadság első órái felejthetetlenek számomra.Aki nem volt részese,az nehezen tudja elképzelni mit jelent a szabadság érzése.
Elérkezett a döntés ideje.Megyünk a központba?Ha megyünk,akkor csak gyalog,mert a villamos közlekedés a tüntetés végéig szünetel.A kollégák nagyobb része elindult boldogan elindult a központ felé.Voltunk néhányan,akik úgy döntöttünk,megpróbálunk haza menni a családhoz.Nem a gyávaság miatt határoztunk,hanem a legújabb hír miatt.Terroristák lövöldöznek Bukarestben és több városban. Sőt ,az ivóvizet is megakarják mérgezni.A TVR felszólította a lakosságot,hogy élő falként védje meg a televízió épületét a terroristáktól.
Ezeket az aggasztó híreket halván,azt határoztam el,hogy inkább haza felé megyek.Még egy puszi a szőkének (Bere blondă),és egyedül haza indultam.Elkerülvén a várost ,a velencei vashídon áthaladva a Munkáspark/ma Brătianu felé indultam.Féltem,mert azt mondták a tévében ,terroristák lövöldöznek.Gondoltam,felkeresem a volt szomszédomat,ugyanis 9 évig a Munkásparkban laktam. Csengettem.Vártam egy keveset,majd ismét csengettem.Az ablakon kinézett a szomszédnéni.Amikor meglátott,összecsapta a kezét.Mindenkire számított,csak rám nem.Ugyanis szinte mindenki a központban van.Beengedett.Nagy volt az öröm,hogy először látjuk egymást egy szabad országban. Megengedték,hogy haza telefonáljak.Csak ezt mondtam,hogy útban haza felé,megálltam a volt szomszédék.Édesanyám azt mondta,hogy ne menjek az állomás felé.Boldog volt,hogy nem sett valami bajom.Az ebéd után vettem a sátorfámat,és elindultam egy mellék útvonalon. Csengery/Delavrancea-Főutca/Republicii-Petőfi park-Stadion mellett/Lalescu utca-Perla üzlet környéke.
Nagy volt az öröm,mert sok rémhír keringett.Édesanyám örömében sírt,mert nagyon rosszra számított.Nem voltam részese a szabadság ünneplésének a központba.Mindenki rózsaszínben látta a világot.A televízióba záporoztak a hírek a terroristákról.Nem mertünk az utcán járni,mert féltünk, hogy lelőnek minket is.A televízió előtt ülve figyeltük az eseményeket.Nagyon érdekelt bennünket a diktátor és a feleségének a sorsa.Itt és ott látták helikopterüket.Mindenki lázban volt.A főkérdés : Mikor fogják el a Ceaușescu házaspárt?Majdnem hajnalig néztem hol a magyar,hol a román tévét.
Nem feledkeztem meg a Szabad Európa Rádióról sem.Érdekes, megszűnt a rádió zavarása.Éjjel egy nyugalmazott szekussal készítettek interjút telefonon.Két,hogy dolgot megjegyeztem.A Securitatea tudott arról Moszkva leakarja váltani Ceaușescut.Szerinte a két tábor harcol egymással.A félrevezető hírek miatt nem lehet tudni biztosat.A rémhírek terjesztése is a plán része.Beszélt arról.hogy van 0 plán,mely lényegében a túlélést jelent.Vagyis azt,hogy beépülnek az új struktúrába,magukhoz ragadva a gazdasági hatalmat,mely később politikai hatalomhoz fogja juttatni őket.Valamikor hajnalban elaludtam,mert nem bírtam ébren lenni.
29 év távlatából nézve,azt lehet mondani,hogy alaposan átvertek minket.Egyre több tényt figyelembe véve,azt mondhatjuk,hogy "megrendezett forradalom" volt 1989-ben.Kik tudnának választ adni? Azok akik megrendezték a forradalmat,illetve még élnek.Iliescuék nem akarnak választ adni,még ha el is fogják ítélni éket az emberiség elleni bűntettek miatt.29 évvel ezelőtt azt hittük,hogy végre szabadok lettünk,és egy boldogabb jövőnk lesz.Igen,egyesek részére az lett.A többség még nagyobb nyomorban és szegénységben él.29 év után ismét fenyeget a visszarendeződés veszélye,és az,hogy diktátor fogja vezetni az országot.Ismét fogjuk építeni a szocializmust,vagy valami hasonlót?
Lehet egy év múlva ismét nem leszünk szabadok,és be lesz vezetve a cenzúra,mint 1989 előtt volt.Elkezdtünk harcolni az idegenekkel, a "vérünket szívó " bankokkal.A kormány tudja,hogy nem lehet egy referendum az EU -ból való kilépésről,mert veszítenének.Ezért provokálják Brüsszelt,hogy ők dobjanak ki bennünket.Mindent " egy lapra tettek fel".A főkérdés,mint 1989-ben volt : " Felrobban a puliszka?"1989-ben nem robbant fel.Mások robbantották fel a puliszkát.Kapóra jött a Tőkés László tiszteletest ért igazságtalanság Temesváron.Nem politikai okból gyűltek megvédeni a kilakoltatástól a tiszteletes urat és a családját.A szikra kipattant,mely felgyújtotta a tüzet,mely lángba borította Romániát.Ez a tűz szinte kialudt.Hátha egy szikra fellobbantja a tűzet,
A szakértők szerint nagyon nehéz és előtt állunk.A befektetők elkezdtek "menekülni".Több mint 1.200.000 közalkalmazott és a politikusok nagy része jól él.Nem emelik a nyugdíjt,mert nincs rá pénz.Egymás után engedik ki a korrupt politikusokat,és egyre közelebb kerülünk az igazságszolgáltatás lefejezéséhez.Mintha az 1950-es évek szelleme térne vissza.Telt karokkal vár minket a Nagyobb Testvér,az orosz nép.
Kik szervezték Kelet-Európai országokban a változást 1989-ben?Nagyon jól volna őket megkérdezni és felelősségre vonni.Ez nem lehetséges,mert nagyobb része már nincs köztünk.Iliescu,Gorbacsov hallgatnak,mert erre esküdtek fel.Azok a kik a háttérből irányították/irányítják az eseményeket nem szeretik a nyilvánosságot.
Eddig szólt az élmény beszámolóm az 1989-es forradalomról,mely lehet nem érdekes.Én így éltem meg az eseményeket.Miért írtam le?mert még letudtam írni,mert egy viszonylagos szabad országban cenzúra nélkül.Nem lettem hős,maradtam Váradon,és szeretnék még maradni sokáig.Öt millióan hagyták itt az országot 1989 óta.Sokan az 1989-es forradalom emlékeit magukkal vitték.
Mi történt 29 évvel ezelőtt Bukarestben?Összefoglaló :
"Az események eddig az időpontig nagyon hasonlítottak a brassói felkelésre, ám ezúttal nem a diktatórikus erők kerekedtek felül, hanem véres harcok kezdődtek. Az összecsapások folytatódtak egész nap, és a rákövetkező napon (december 19-én) is. A Securitate tisztjei felkeresték a kórházakat, és több sebesültet agyonlőttek. A halottak személyi igazolványait elvették, hogy ne lehessen azonosítani őket. A boncolásokat az ügyészség megtiltotta, így az orvosok csak külső ún. makroszkopikus vizsgálat alapján írták be a nyilvántartásba a halál okát, de a titkosrendőrség a nyilvántartásokat is lefoglalta, a lapokat kitépte, majd megsemmisítette. Negyven holttestet hűtőkocsiban Bukarestbe szállítottak, a „Cenușa” (Hamu) krematóriumban elégették őket, majd a 4 szemetes kukába összegyűjtött hamut egy Bukarest környéki falu szennyvízcsatornájának egyik aknájába dobták.
A megtorlás híre futótűzként terjedt el a városban. December 20-án a város üzemeiből a munkások tömött oszlopokban indultak a városközpont felé. A hadsereg egységei nem avatkoztak be, sok katona fraternizált a tömeggel. A város főterén (Piața Operei, vagyis Opera tér, ma: Piața Victoriei, vagyis Győzelem tere) a kb. 300 ezres városban hozzávetőleg 100.000 tüntető gyűlt össze, és kormányellenes jelszavakat skandált: „Mi vagyunk a nép!”, „A hadsereg velünk van!”, „Ne féljetek, Ceaușescu el fog bukni!” stb.
Bukarestből Constantin Dăscălescu miniszterelnök és Emil Bobu KB-titkár érkezett, több tábornok társaságában, hogy tárgyaljon a tüntetőkkel. Ők beleegyeztek az elfogott tüntetők elengedésébe, de a fő követelést, Ceaușescu lemondását, nem fogadták el (ez egyébként is túllépte a hatáskörüket), így a városban patthelyzet alakult ki. A hadsereg egységeit visszavonták, egyrészt, hogy a haditechnika ne juthasson a felkelők kezébe, másrészt, hogy rendezzék soraikat.
December 21-én reggel, a bukaresti vezetőség - Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára - több ezer, botokkal felfegyverzett Zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak. Más részük, el sem indult otthonról.
Miközben a tömeghez beszélt, egyszer csak oldalról petárdarobbanás
hallatszott, a hangszórók zúgni kezdtek, mire a tömeg megrémült, a sorok
megbomlottak. A televízió egyenes adása ekkor megszakadt, és csak kb. 3
perces szünet után folytatódott.Többen Temesvár nevét kiabálták, mások fejvesztve próbálták elhagyni a teret, eldobálva a zászlókat és a jelszavas táblákat.
A Ceaușescu házaspár reakciója az erkélyen emlékezetes volt: hasztalan próbálták visszaszerezni az irányítást a felbolydult tömeg felett olyan felszólításokkal, mint „Halló, Halló!”, vagy „Maradjon mindenki a helyén!”. Ceaușescu végül be tudta fejezni a beszédét, de azt már csak az elől álló pártaktivisták és polgári ruhába öltöztetett titkosrendőrök hallgatták és tapsolták meg.
A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceaușescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni: „Le a diktátorral!”, „Halál a gyilkosra!”, „Mi vagyunk a nép, le a diktátorral!”, „Ceaușescu, ki vagy te? Egy gyilkos Scorniceștiből!”. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piața Unirii, Piața Rosetti, és a Piața Romană közötti utcákat és tereket.
Ceaușescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és elkezdték a megtorlás megszervezését.
Ahogy teltek az órák, egyre több ember ment ki az utcára. Hamarosan a tüntetők - szervezetlenül és fegyvertelenül - szembekerültek a katonasággal: katonák, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjai, a Securitate egyenruhás és polgári ruhás emberei, mögöttük tankok és csapatszállító járművek. A tömegre több épületből, mellékutcából és tankok segítségével támadtak. A tűzoltók vízágyúkkal lőtték a tömeget, közben a rendőrség ütlegelte és tartóztatta le a tüntetőket. Sok tiltakozót lelőttek, agyonvertek, leszúrtak, vagy eltaposták őket a páncélosok. Egy csapatszállító jármű a Hotel Intercontinental környékén hajtott a tömegbe. A tüntetőknek sikerült egy barikádot építeni a Dunărea (Duna) étterem előtt, ami éjfélig kitartott, de végül egy tank elsodorta. A heves tüzelés éjfél után 1:00 órakor alábbhagyott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Amire a nap felvirradt, tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat.
Az aznapi harcokat helikopterek rögzítették, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek későbbi megtorlásokhoz, illetve turisták a város közepén lévő Hotel Intercontinentalról.
Valószínű, hogy december 22-e hajnalán Ceaușescu úgy vélte, hogy kétségbeesett próbálkozása a megmozdulás eltiprására sikeres volt. A pártszékházban reggel 8 órára összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését. Ezt megelőzően a diktátort Ilie testvére, a honvédelmi miniszter egyik helyettese, figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceaușescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren (1989-ben) egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok.
December 22-én reggel 7 óra előtt, a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd kb. 10 óra után kezdték megtölteni magát a központi teret is (Piața Palatului, ma Piața Revoluției).
10:00 órára a rádión keresztül rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották 5-nél több ember gyülekezését, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt.
Milea öngyilkosságát követően Ceaușescu először testvérét, Ilie tábornokot akarta megtenni honvédelmi miniszternek, de ő ezt elhárította, sőt kérte egy új kormány megalakítását, majd visszatérve munkahelyére, beült a miniszteri irodába, ahol állítólag összeállította egy új szovjetbarát kormány listáját, amelyen az első név Ion Iliescu volt. Ekkor fordult Ceaușescu figyelme Victor Atanasie Stănculescu felé, aki a volt védelmi miniszter régi barátja és első helyettese volt, és előző nap este tért vissza repülőgéppel Temesvárról, amelynek 2 napig katonai parancsnoka volt.
Stănculescu - aki Temesváron meggyőződött, hogy nem huligán és vandál elemek lázongásáról van szó - már nem akart szerepet vállalni a rezsim fenntartásában, ezért reggel begipszeltette egészséges lábát, és munkaképtelenséget színlelt. Ceaușescu megparancsolta, hogy törött lábbal is azonnal menjen a pártszékházba, mert őt kívánja kinevezni honvédelmi miniszternek, különben letartóztatja. A tábornok negyed órán belül (9:45 körül) civil ruhában megjelent a diktátornál, és elfogadta a szóbeli kinevezést. Átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták. Milea halála után, 9:54-kor Eftimescu tábornok még olyan parancsot továbbított a csapatoknak, hogy a főparancsnok, vagyis a diktátor parancsaira kell hallgatni. Ezt felülbírálva, Stănculescu tábornok („Rondoul”, a halott védelmi miniszter fedőneve alatt, de az utcákon lévő egységek még nem tudták, hogy Milea meghalt) 10:07 és 10:30 között öt olyan parancsot adott - részben Negrea ezredesen keresztül, részben közvetlenül a bizalmát élvező Tufan Marius híradós százados közreműködésével, amelyek meghiúsították a diktátor terveit. Az elsőben megállította a csapaterősítéseket az Olteniței sugárúton, a többiben megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel.
A frissen kinevezett honvédelmi miniszter, a háttérben folytatva Ceaușescu hatalmának felszámolását, megszerezte Iulian Vlad tábornok, az Állambiztonság vezetőjének, valamint a pártszékház védelmét ellátó belügyi egység, az V. Igazgatóság parancsnokának támogatását is.
Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását 10:30 után Iulian Vlad Securitate-tábornok és a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, hogy nem alkalmaznak erőszakot.
11:00 órakor a rádió és a televízió bejelentette, hogy Milea honvédelmi miniszter egy áruló volt, aki Románia függetlensége és szuverenitása ellen cselekedett, összejátszott a belső árulókkal és az imperialista körökkel, provokációkat szervezett, hazugságokat terjesztett, hamis tájékoztatást nyújtott az ország helyzetéről, elhallgatta a temesvári gyilkosságokat és rombolásokat, majd amikor lelepleződött, öngyilkos lett.
11:20-kor a diktátorhoz hű Eftimescu tábornok megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradós alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött. Látva, hogy a páncélosok nem mozdulnak, 11:52-kor az 1-es hadsereg parancsnoksága arra kérte Paul ezredest, hogy a helyszínen lévő katonái révén, futárral továbbítsa a parancsot.
Stănculescu győzködte Ceaușescut, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és utazzon el a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe, de a diktátor először nem volt erre hajlandó. Kilépett a pártszékház erkélyére, és hangosbeszélő segítségével próbált szólni a tömeghez, de lehurrogták, sőt, valaki egy fadarabbal megdobta a megafont (a diktátor később a száját fogta, valószínűleg a fájdalomtól). Végül, kíséretével együtt lifttel felment az utolsó emeletre, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet.
A diktátor távozását a tömeg szökésként értékelte, a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. Az emberek jelszavakat skandáltak, énekeltek, örömükben sírtak. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, és először egy fiatal cigányokból álló csoport behatolt az épületbe, őket egy nagyobb tömeg követte. Az épületet védő fegyveresek nem használták fegyvereiket, hanem eltűntek, civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceaușescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott. Leverték a tetőn lévő „Communist” szót a „Trăiască Partidul Communist Român!” („Éljen a Román Kommunista Párt!”) feliratból. Egy fiatal nő a tetőn egy kivágott címerű zászlót lobogtatott.
12:15-kor Constantinescu tábornok Stănculescu parancsát továbbította, hogy „a csapatok békésen vonuljanak vissza a laktanyákba”, 12:43-kor pedig megjött a kiegészítő parancs, mely szerint „tárgyalni kell az állampolgárokkal, a hadsereg nem lő a népre”.
13:30-kor Stănculescu, korábbi szóbeli parancsait megerősítve, kiadta a 38-as telefonos jegyzéket (parancsot), amelyben elrendelte, hogy „a katonai egységek, az ország egész területén, rendben és nyugodtan, a provokációknak nem engedve, ügyelve arra, hogy ne fegyverezzék le, és ne szórják szét őket, térjenek vissza a laktanyákba. Azok a katonai egységek, amelyek a megyei pártszékházakat védik, nyugtassák meg a kedélyeket, anélkül, hogy lőnének, majd térjenek vissza a laktanyákba. Az egységeknél meg kell szervezni a laktanyák és az összes katonai objektum védelmét.”
A szintén 13:30-kor kiadott 39-es parancsban elrendelte: „Csak a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni. A korábban kiadott parancsoktól eltérően, a katonai parancsnokok kötelesek fegyveres alegységekkel biztosítani a nagy fontossággal bíró polgári létesítmények védelmét, de csak akkor szabad lőni, ha tűzfegyverrel felszerelt csoportok támadják meg őket. A védelmi prioritásokat a katonai parancsnokok a helyi állami szervekkel együtt állapítják meg. Az említett létesítményeket védő katonák a bal karjukra kössenek nemzetiszínű karszalagot.”
14:30 körül a televízió épületében megjelent Ion Iliescu és több tábornok (Voinea, Mihai Chițac, Nicolae Militaru, Tudor stb.), katonák és civilek. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez. Vele volt Ștefan Gușă, a hadsereg vezérkari főnöke, aki kijelentette, hogy a hadsereg a néppel van, és mindig vele lesz. Petre Roman, a későbbi miniszterelnök, kérésére ezt esküvel is megerősítette.
18 órakor a târgoviște-i forradalmárok értesítették Bukarestet, hogy elfogták a Ceaușescu-házaspárt. Ugyanezt az információt közölte a laktanya parancsnoka is Stănculescu tábornokkal."
Forrás: hu.wikipedia.org
Mi történt 29 évvel ezelőtt Nagyváradon? Összefoglaló :
"Ennek ellenére délelőtt 10 óra táján néhányan megjelentek a téren. A gyűlés, a bukaresti események felgyorsulásával elveszítette aktualitását, és a diktátor házaspár megfutamodását követően, a televíziós közvetítés befolyására, jókora tömeg gyűlt össze a városháza előtti téren. A nagygyűlés elnapolására vonatkozó rendelkezést a vállalatoknál már nem tudták végrehajtani, a vállalatok alkalmazottai nagyobb csoportokban, szervezetten érkeztek a térre.
A nagygyűlés a kommunista rezsim elleni tüntetésbe csapott át. Tulajdonképpen erre, a 22.-i napra összpontosultak a „békés forradalom” eseményei: rezsimellenes tüntetés, a hatalomátadás és hatalomátvétel. December 22.-től a szervezkedés több irányban is megindult. Erre a napra tehető a magyarság sorsformálásának egyik fontos mozzanata, amikor a nagyváradi magyarok kicsi csoportja december 22-én este ötletszerű próbálkozásba kezdett a magyarság helyi, legitim szervezetének létrehozására, és ezen a napon törnek be Papp László, a Nagyváradi Református Egyházkerület püspökének a lakásába, illetve a püspök ezen a napon menekül el.
Mircea Bradu, a színház akkori igazgatója, aki folyamatosan részt vett a polgármesteri hivatalban megtartott, pártaktívát mozgósító eligazításokon, 22-én délelőtt saját elhatározásából a katonai parancsnokságra indult informálódni, amikor a városháza előtti téren észrevette a gyülekező tömeget. A polgármester, Gheorghe Groza irodájában kötött ki, együtt figyelték, és később együtt irányították az eseményeket. Az eseményekbe később bekapcsolódó és vezető szerepet vállaló színész, Daniel Vulcu közlése szerint nem tudni, Bradu miért volt ott, de amire Vulcu a térre és a polgármester irodájába jutott, Bradu már átvette a kezdeményezést. Déli 12 órára a katonaság, Nicolae Şchiopu katonai parancsnok vezetésével, megérkezett a térre, a tüntetőket a katonai jelenlét meglepte, de az Armata e cu noi! forradalmi jelmondat feloldotta a feszültséget. Şchioput a polgármester irodájában várták, nyilvánvalóan csatlakozott a forradalom ügyéhez. Rövidesen átvette a város és a megye közbiztonságának irányítását, megszervezte a járőrözést (katonák és civilek járőröztek), biztosította a fontos közigazgatási és termelési egységek biztonságát. A Tanács előtti téren összegyűlt tömeghez Mircea Bradu intézett beszédet, őt követte Şchiopu parancsnok és az egyház képviselői. Az épületben tartózkodók később is a városháza erkélyéről buzdították vagy csitították a tömeget – Daniel Vulcu volt az egyik vezérszónok, ő képviselte az újat, a tömeg lelkesen fogadta. A szónokok között egyházi képviselők is megjelentek. Gheorghe Nemeş és Megheşan ortodox papok közös imára hívták a tömeget.
December 22-től Stanik István újságíró, akit 1988-ban a Securitate utasítására politikai okokból eltávolítottak a Fáklya szerkesztőségéből, a Polgármesteri hivatalban megalakult forradalmi csoport tagjaként, tevékenykedett. Stanik jelenléte a Tanácsban, az alakuló RMDSZ szempontjából, kapcsolatteremtőként hasznosnak bizonyult. „Nem véletlenül mentem december 22-én, délelőtt egykori munkahelyemre, a Fáklya szerkesztőségébe, hanem azzal a szándékkal, hogy meggyőzzem volt kollégáimat, vegyük kezünkbe az irányítást és jelentessünk meg a forradalmi eseményekhez igazodó lapszámot. A szerkesztőség vezetői: Dérer Ferenc pártaktivistából lett főszerkesztő, Tóth Jenő vonalas szerkesztőségi főtitkár azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy, ha megszűnt a párt, megszűnt a kiadó is, tehát semmilyen lapszámot nem lehet megjelentetni. Látva, hogy a lapnál nincs tennivalóm, a városházához mentem. Átverekedtem magam a tömegen, bejutottam az épületbe, ahonnan december 25-e reggelig, három napig ki sem jöttem. Egy óra múlva, beválasztottak az Ideiglenes Népi Tanács legszűkebb vezetőségébe, amelynek január közepéig tagja voltam. Ebben a minőségemben december 22 este behívattam a helyi román és magyar nyelvű napilap főszerkesztőjét és utasításba adtam nekik és a nyomdának, hogy jelenjenek meg a napilapok és tájékoztassák az olvasókat a forradalmi eseményekről, közöljék a forradalmi tanács határozatait. A december 23-i számban megjelent egy jegyzetem is. Aznap magyarul mondtam beszédet a városháza erkélyéről, a mintegy tízezres tömegnek. Ismerősöm szerint nagyváradi Városháza erkélyéről ez volt az egyetlen magyarul elhangzó beszéd a Bécsi Döntéstől napjainkig.” (Stanik István közlése) A déli órákban a tömeg egyöntetűen Mircea Bradut kiáltotta ki a város első szabad polgármesterének. A hivatalban tartózkodók rövidesen megalakították az ideiglenes Népi Tanácsot, és Nagyváradot felszabadított városnak nyilvánították.
A déli órákban egy nagyobb csoport a Securitate székháza ellen indított támadást, betörtek az épületbe, Ceauşescu képét és néhány könyvet elégettek az épület előtt. Eközben a polgármesteri hivatalban az események előre haladtak, a megyei pártaktíva tagjai is akcióba léptek. Ők is megalakítottak egy ideiglenes bizottságot, viszont rosszul tájékozódtak és lemaradtak a városban végbemenő eseményekről. A két forradalmi bizottság tagjainak találkozójára délután 18 óra táján került sor. A Népi Tanács vezetői ekkor véglegesítették saját listájukat, ennek ellenére néhány személy neve a megyei listáról felkerült az övékére; a forradalmárok listáját ismertették a tüntetőkkel. Végül, 22-én este Nagyvárad katonai irányítás alá került, Şchiopu katonai parancsnoknak sikerült átvennie minden katonai egység irányítását. Mircea Bradu 22.-én este kórházba került szívinfarktus gyanújával. A december 23.-án megjelenő lapokban Mircea Bradu még a Népi Tanács elnökeként szerepel, de december 24.-én már Ioan Bordeiu nyugalmazott vezérőrnagy kapott megbízást az elnöki teendők ellátására. A forradalmi tanács összetételét december 22-én hozták nyilvánosságra. A tanács két magyar nemzetiségű tagja, Stanik István és Kiss Ágoston visszaemlékezése alapján, véletlenül kerültek az események középpontjába. A szervezkedő magyar csoport 22.-én még nem vette fel a kapcsolatot a Nemzeti Megmentési Front frissen alakult ideiglenes bizottságával, saját sorait rendezte. Hermann László, Szabó Mihály később csatlakozott és került vezető pozícióba, ők aktívan vettek részt a megye vezetésében. Jelentős és azonnali változások mentek végbe a sajtó életében is. Stanik István így emlékszik vissza a történtekre: „ A nagyváradi magyar sajtóban azonban valóban forradalmi változások történtek. Január első napjaiban a kommunista Fáklyából demokratikus Bihari Napló lett. A szerkesztőség kicserélődött: a romániai magyar sajtóban példátlan módon, a kompromittált újságírók helyét az Ady Endre irodalmi kör írástudói vették át. Így lett hivatásos újságíró-szerkesztő Szilágyi Aladár, Szűcs László, Kinde Annamária, Simon Judit, Zudor János, Gittai István, Tóth Ágnes, Bokor András és még sorolhatnám a neveket. Valamikor 1990 februárjában indult be, és több éven át színvonalasan működött Nagyvárad rég óhajtott kulturális hetilapja, a Kelet-Nyugat, amelynek grafikáját a kiváló képzőművész Ujvárossy László készítette. És beindult a ma is kiadott Szemfüles c. országos gyermeklap és több más heti és havi kiadvány.”
Forrás : itthon.transindex.ro
"Mindezekből jól látható, hogy szerte Romániában egyre több helyen kezdett kicsúszni a hatalom a Vezér kezéből. Összecsapások voltak Nagyváradon, Aradon, Kolozsvárot, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Brassóban is. Ceausescu ugyanakkor még mindig hitt abban, hogy a nyári kínai történésekhez hasonlóan, itt is fenn tudja tartani a rendet. December 22-én hajnalra a rendőrség, a katonasággal karöltve sikeresen meg is tisztította a fővárost, kiürültek az utcák."
Forrás : ritkanlathatotortenelem.blog.hu
Nagy volt az öröm,mert sok rémhír keringett.Édesanyám örömében sírt,mert nagyon rosszra számított.Nem voltam részese a szabadság ünneplésének a központba.Mindenki rózsaszínben látta a világot.A televízióba záporoztak a hírek a terroristákról.Nem mertünk az utcán járni,mert féltünk, hogy lelőnek minket is.A televízió előtt ülve figyeltük az eseményeket.Nagyon érdekelt bennünket a diktátor és a feleségének a sorsa.Itt és ott látták helikopterüket.Mindenki lázban volt.A főkérdés : Mikor fogják el a Ceaușescu házaspárt?Majdnem hajnalig néztem hol a magyar,hol a román tévét.
Nem feledkeztem meg a Szabad Európa Rádióról sem.Érdekes, megszűnt a rádió zavarása.Éjjel egy nyugalmazott szekussal készítettek interjút telefonon.Két,hogy dolgot megjegyeztem.A Securitatea tudott arról Moszkva leakarja váltani Ceaușescut.Szerinte a két tábor harcol egymással.A félrevezető hírek miatt nem lehet tudni biztosat.A rémhírek terjesztése is a plán része.Beszélt arról.hogy van 0 plán,mely lényegében a túlélést jelent.Vagyis azt,hogy beépülnek az új struktúrába,magukhoz ragadva a gazdasági hatalmat,mely később politikai hatalomhoz fogja juttatni őket.Valamikor hajnalban elaludtam,mert nem bírtam ébren lenni.
29 év távlatából nézve,azt lehet mondani,hogy alaposan átvertek minket.Egyre több tényt figyelembe véve,azt mondhatjuk,hogy "megrendezett forradalom" volt 1989-ben.Kik tudnának választ adni? Azok akik megrendezték a forradalmat,illetve még élnek.Iliescuék nem akarnak választ adni,még ha el is fogják ítélni éket az emberiség elleni bűntettek miatt.29 évvel ezelőtt azt hittük,hogy végre szabadok lettünk,és egy boldogabb jövőnk lesz.Igen,egyesek részére az lett.A többség még nagyobb nyomorban és szegénységben él.29 év után ismét fenyeget a visszarendeződés veszélye,és az,hogy diktátor fogja vezetni az országot.Ismét fogjuk építeni a szocializmust,vagy valami hasonlót?
Lehet egy év múlva ismét nem leszünk szabadok,és be lesz vezetve a cenzúra,mint 1989 előtt volt.Elkezdtünk harcolni az idegenekkel, a "vérünket szívó " bankokkal.A kormány tudja,hogy nem lehet egy referendum az EU -ból való kilépésről,mert veszítenének.Ezért provokálják Brüsszelt,hogy ők dobjanak ki bennünket.Mindent " egy lapra tettek fel".A főkérdés,mint 1989-ben volt : " Felrobban a puliszka?"1989-ben nem robbant fel.Mások robbantották fel a puliszkát.Kapóra jött a Tőkés László tiszteletest ért igazságtalanság Temesváron.Nem politikai okból gyűltek megvédeni a kilakoltatástól a tiszteletes urat és a családját.A szikra kipattant,mely felgyújtotta a tüzet,mely lángba borította Romániát.Ez a tűz szinte kialudt.Hátha egy szikra fellobbantja a tűzet,
A szakértők szerint nagyon nehéz és előtt állunk.A befektetők elkezdtek "menekülni".Több mint 1.200.000 közalkalmazott és a politikusok nagy része jól él.Nem emelik a nyugdíjt,mert nincs rá pénz.Egymás után engedik ki a korrupt politikusokat,és egyre közelebb kerülünk az igazságszolgáltatás lefejezéséhez.Mintha az 1950-es évek szelleme térne vissza.Telt karokkal vár minket a Nagyobb Testvér,az orosz nép.
Kik szervezték Kelet-Európai országokban a változást 1989-ben?Nagyon jól volna őket megkérdezni és felelősségre vonni.Ez nem lehetséges,mert nagyobb része már nincs köztünk.Iliescu,Gorbacsov hallgatnak,mert erre esküdtek fel.Azok a kik a háttérből irányították/irányítják az eseményeket nem szeretik a nyilvánosságot.
Eddig szólt az élmény beszámolóm az 1989-es forradalomról,mely lehet nem érdekes.Én így éltem meg az eseményeket.Miért írtam le?mert még letudtam írni,mert egy viszonylagos szabad országban cenzúra nélkül.Nem lettem hős,maradtam Váradon,és szeretnék még maradni sokáig.Öt millióan hagyták itt az országot 1989 óta.Sokan az 1989-es forradalom emlékeit magukkal vitték.
Mi történt 29 évvel ezelőtt Bukarestben?Összefoglaló :
"Az események eddig az időpontig nagyon hasonlítottak a brassói felkelésre, ám ezúttal nem a diktatórikus erők kerekedtek felül, hanem véres harcok kezdődtek. Az összecsapások folytatódtak egész nap, és a rákövetkező napon (december 19-én) is. A Securitate tisztjei felkeresték a kórházakat, és több sebesültet agyonlőttek. A halottak személyi igazolványait elvették, hogy ne lehessen azonosítani őket. A boncolásokat az ügyészség megtiltotta, így az orvosok csak külső ún. makroszkopikus vizsgálat alapján írták be a nyilvántartásba a halál okát, de a titkosrendőrség a nyilvántartásokat is lefoglalta, a lapokat kitépte, majd megsemmisítette. Negyven holttestet hűtőkocsiban Bukarestbe szállítottak, a „Cenușa” (Hamu) krematóriumban elégették őket, majd a 4 szemetes kukába összegyűjtött hamut egy Bukarest környéki falu szennyvízcsatornájának egyik aknájába dobták.
A megtorlás híre futótűzként terjedt el a városban. December 20-án a város üzemeiből a munkások tömött oszlopokban indultak a városközpont felé. A hadsereg egységei nem avatkoztak be, sok katona fraternizált a tömeggel. A város főterén (Piața Operei, vagyis Opera tér, ma: Piața Victoriei, vagyis Győzelem tere) a kb. 300 ezres városban hozzávetőleg 100.000 tüntető gyűlt össze, és kormányellenes jelszavakat skandált: „Mi vagyunk a nép!”, „A hadsereg velünk van!”, „Ne féljetek, Ceaușescu el fog bukni!” stb.
Bukarestből Constantin Dăscălescu miniszterelnök és Emil Bobu KB-titkár érkezett, több tábornok társaságában, hogy tárgyaljon a tüntetőkkel. Ők beleegyeztek az elfogott tüntetők elengedésébe, de a fő követelést, Ceaușescu lemondását, nem fogadták el (ez egyébként is túllépte a hatáskörüket), így a városban patthelyzet alakult ki. A hadsereg egységeit visszavonták, egyrészt, hogy a haditechnika ne juthasson a felkelők kezébe, másrészt, hogy rendezzék soraikat.
- December 20-án este Ceaușescu visszatért Iránból, és televíziós beszédet tartott, amelyben külső erők Románia belügyeibe való beavatkozásaként értékelte a történteket, engedményekről, a saját felelősségéről nem szólt. A romániai sajtó (rádió, TV, újságok) a temesvári eseményekről ezen túlmenően nem tudósított, az ország lakossága csak a nyugati rádióállomásokon (Szabad Európa Rádió, Amerika Hangja stb.) keresztül vagy személyes kapcsolatok (rokonok, ismerősök) révén értesült a temesvári mészárlásról.
December 21-én reggel, a bukaresti vezetőség - Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára - több ezer, botokkal felfegyverzett Zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak. Más részük, el sem indult otthonról.
Ceaușescu bukása
December 21. dél körülre Ceaușescu egy tömeggyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. A Központi Bizottság erkélyéről a „szocialista forradalom” és a román „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” eredményeit ismételgette, fizetésemelést ajánlott a munkásoknak (havi 100 lejt, kb. 4 amerikai dollár, 5-10%-os emelés a szerényebb bérek esetén), és tovább dicsérte a szocialista forradalmat. Az emberekre azonban ez már nem volt hatással, csak az első sorokban állók (civil ruhás titkosrendőrök) éljeneztek és tapsoltak.A Ceaușescu házaspár reakciója az erkélyen emlékezetes volt: hasztalan próbálták visszaszerezni az irányítást a felbolydult tömeg felett olyan felszólításokkal, mint „Halló, Halló!”, vagy „Maradjon mindenki a helyén!”. Ceaușescu végül be tudta fejezni a beszédét, de azt már csak az elől álló pártaktivisták és polgári ruhába öltöztetett titkosrendőrök hallgatták és tapsolták meg.
A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceaușescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni: „Le a diktátorral!”, „Halál a gyilkosra!”, „Mi vagyunk a nép, le a diktátorral!”, „Ceaușescu, ki vagy te? Egy gyilkos Scorniceștiből!”. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piața Unirii, Piața Rosetti, és a Piața Romană közötti utcákat és tereket.
Ceaușescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és elkezdték a megtorlás megszervezését.
Ahogy teltek az órák, egyre több ember ment ki az utcára. Hamarosan a tüntetők - szervezetlenül és fegyvertelenül - szembekerültek a katonasággal: katonák, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjai, a Securitate egyenruhás és polgári ruhás emberei, mögöttük tankok és csapatszállító járművek. A tömegre több épületből, mellékutcából és tankok segítségével támadtak. A tűzoltók vízágyúkkal lőtték a tömeget, közben a rendőrség ütlegelte és tartóztatta le a tüntetőket. Sok tiltakozót lelőttek, agyonvertek, leszúrtak, vagy eltaposták őket a páncélosok. Egy csapatszállító jármű a Hotel Intercontinental környékén hajtott a tömegbe. A tüntetőknek sikerült egy barikádot építeni a Dunărea (Duna) étterem előtt, ami éjfélig kitartott, de végül egy tank elsodorta. A heves tüzelés éjfél után 1:00 órakor alábbhagyott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Amire a nap felvirradt, tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat.
Az aznapi harcokat helikopterek rögzítették, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek későbbi megtorlásokhoz, illetve turisták a város közepén lévő Hotel Intercontinentalról.
Valószínű, hogy december 22-e hajnalán Ceaușescu úgy vélte, hogy kétségbeesett próbálkozása a megmozdulás eltiprására sikeres volt. A pártszékházban reggel 8 órára összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését. Ezt megelőzően a diktátort Ilie testvére, a honvédelmi miniszter egyik helyettese, figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceaușescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren (1989-ben) egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok.
December 22-én reggel 7 óra előtt, a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd kb. 10 óra után kezdték megtölteni magát a központi teret is (Piața Palatului, ma Piața Revoluției).
10:00 órára a rádión keresztül rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották 5-nél több ember gyülekezését, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt.
A fegyveres erők pálfordulása
Valamikor 9:30 körül Vasile Milea, Ceaușescu védelmi minisztere öngyilkosságot követett el. Ceaușescu közleménye szerint Milea árulását felfedezték, és félve a leleplezéstől öngyilkos lett. A legelterjedtebb vélemény akkor az volt, hogy Mileát meggyilkolták, mert nem akarta végrehajtani Ceaușescu parancsait. Később - a jelenlévők tanúvallomásai alapján - bebizonyosodott, hogy a miniszter valóban öngyilkos lett. A miniszter az egyik alárendelt tiszttől elkérte a pisztolyt, és azzal egy irodában, a széken ülve szíven akarta lőni magát, de a golyó nem találta el a szívet, hanem annak egyik ütőerét, így nem okozott azonnali halált. A miniszternek még volt ideje lefeküdni egy közeli ágyra, majd kómába esett. Később a vezető pártfunkcionáriusoknak fenntartott Elias kórházba szállították, ahol meghalt.Milea öngyilkosságát követően Ceaușescu először testvérét, Ilie tábornokot akarta megtenni honvédelmi miniszternek, de ő ezt elhárította, sőt kérte egy új kormány megalakítását, majd visszatérve munkahelyére, beült a miniszteri irodába, ahol állítólag összeállította egy új szovjetbarát kormány listáját, amelyen az első név Ion Iliescu volt. Ekkor fordult Ceaușescu figyelme Victor Atanasie Stănculescu felé, aki a volt védelmi miniszter régi barátja és első helyettese volt, és előző nap este tért vissza repülőgéppel Temesvárról, amelynek 2 napig katonai parancsnoka volt.
Stănculescu - aki Temesváron meggyőződött, hogy nem huligán és vandál elemek lázongásáról van szó - már nem akart szerepet vállalni a rezsim fenntartásában, ezért reggel begipszeltette egészséges lábát, és munkaképtelenséget színlelt. Ceaușescu megparancsolta, hogy törött lábbal is azonnal menjen a pártszékházba, mert őt kívánja kinevezni honvédelmi miniszternek, különben letartóztatja. A tábornok negyed órán belül (9:45 körül) civil ruhában megjelent a diktátornál, és elfogadta a szóbeli kinevezést. Átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták. Milea halála után, 9:54-kor Eftimescu tábornok még olyan parancsot továbbított a csapatoknak, hogy a főparancsnok, vagyis a diktátor parancsaira kell hallgatni. Ezt felülbírálva, Stănculescu tábornok („Rondoul”, a halott védelmi miniszter fedőneve alatt, de az utcákon lévő egységek még nem tudták, hogy Milea meghalt) 10:07 és 10:30 között öt olyan parancsot adott - részben Negrea ezredesen keresztül, részben közvetlenül a bizalmát élvező Tufan Marius híradós százados közreműködésével, amelyek meghiúsították a diktátor terveit. Az elsőben megállította a csapaterősítéseket az Olteniței sugárúton, a többiben megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel.
A frissen kinevezett honvédelmi miniszter, a háttérben folytatva Ceaușescu hatalmának felszámolását, megszerezte Iulian Vlad tábornok, az Állambiztonság vezetőjének, valamint a pártszékház védelmét ellátó belügyi egység, az V. Igazgatóság parancsnokának támogatását is.
Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását 10:30 után Iulian Vlad Securitate-tábornok és a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, hogy nem alkalmaznak erőszakot.
11:00 órakor a rádió és a televízió bejelentette, hogy Milea honvédelmi miniszter egy áruló volt, aki Románia függetlensége és szuverenitása ellen cselekedett, összejátszott a belső árulókkal és az imperialista körökkel, provokációkat szervezett, hazugságokat terjesztett, hamis tájékoztatást nyújtott az ország helyzetéről, elhallgatta a temesvári gyilkosságokat és rombolásokat, majd amikor lelepleződött, öngyilkos lett.
11:20-kor a diktátorhoz hű Eftimescu tábornok megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradós alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött. Látva, hogy a páncélosok nem mozdulnak, 11:52-kor az 1-es hadsereg parancsnoksága arra kérte Paul ezredest, hogy a helyszínen lévő katonái révén, futárral továbbítsa a parancsot.
Stănculescu győzködte Ceaușescut, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és utazzon el a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe, de a diktátor először nem volt erre hajlandó. Kilépett a pártszékház erkélyére, és hangosbeszélő segítségével próbált szólni a tömeghez, de lehurrogták, sőt, valaki egy fadarabbal megdobta a megafont (a diktátor később a száját fogta, valószínűleg a fájdalomtól). Végül, kíséretével együtt lifttel felment az utolsó emeletre, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet.
A diktátor távozását a tömeg szökésként értékelte, a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. Az emberek jelszavakat skandáltak, énekeltek, örömükben sírtak. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, és először egy fiatal cigányokból álló csoport behatolt az épületbe, őket egy nagyobb tömeg követte. Az épületet védő fegyveresek nem használták fegyvereiket, hanem eltűntek, civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceaușescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott. Leverték a tetőn lévő „Communist” szót a „Trăiască Partidul Communist Român!” („Éljen a Román Kommunista Párt!”) feliratból. Egy fiatal nő a tetőn egy kivágott címerű zászlót lobogtatott.
12:15-kor Constantinescu tábornok Stănculescu parancsát továbbította, hogy „a csapatok békésen vonuljanak vissza a laktanyákba”, 12:43-kor pedig megjött a kiegészítő parancs, mely szerint „tárgyalni kell az állampolgárokkal, a hadsereg nem lő a népre”.
- Azzal, hogy nem követte Ceaușescu parancsait (aki a hadsereg főparancsnoka volt), Stănculescu központi szerepet játszott a diktatúra megbuktatásában. „Két kivégzőosztag közül választhattam: Ceaușescué vagy a forradalmi!” vallotta Stănculescu később. Délután Stănculescu Iliescu politikai csoportját választotta a többi hatalomért küzdő csoport közül.
13:30-kor Stănculescu, korábbi szóbeli parancsait megerősítve, kiadta a 38-as telefonos jegyzéket (parancsot), amelyben elrendelte, hogy „a katonai egységek, az ország egész területén, rendben és nyugodtan, a provokációknak nem engedve, ügyelve arra, hogy ne fegyverezzék le, és ne szórják szét őket, térjenek vissza a laktanyákba. Azok a katonai egységek, amelyek a megyei pártszékházakat védik, nyugtassák meg a kedélyeket, anélkül, hogy lőnének, majd térjenek vissza a laktanyákba. Az egységeknél meg kell szervezni a laktanyák és az összes katonai objektum védelmét.”
A szintén 13:30-kor kiadott 39-es parancsban elrendelte: „Csak a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni. A korábban kiadott parancsoktól eltérően, a katonai parancsnokok kötelesek fegyveres alegységekkel biztosítani a nagy fontossággal bíró polgári létesítmények védelmét, de csak akkor szabad lőni, ha tűzfegyverrel felszerelt csoportok támadják meg őket. A védelmi prioritásokat a katonai parancsnokok a helyi állami szervekkel együtt állapítják meg. Az említett létesítményeket védő katonák a bal karjukra kössenek nemzetiszínű karszalagot.”
14:30 körül a televízió épületében megjelent Ion Iliescu és több tábornok (Voinea, Mihai Chițac, Nicolae Militaru, Tudor stb.), katonák és civilek. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez. Vele volt Ștefan Gușă, a hadsereg vezérkari főnöke, aki kijelentette, hogy a hadsereg a néppel van, és mindig vele lesz. Petre Roman, a későbbi miniszterelnök, kérésére ezt esküvel is megerősítette.
18 órakor a târgoviște-i forradalmárok értesítették Bukarestet, hogy elfogták a Ceaușescu-házaspárt. Ugyanezt az információt közölte a laktanya parancsnoka is Stănculescu tábornokkal."
Forrás: hu.wikipedia.org
Mi történt 29 évvel ezelőtt Nagyváradon? Összefoglaló :
A nagygyűlés a kommunista rezsim elleni tüntetésbe csapott át. Tulajdonképpen erre, a 22.-i napra összpontosultak a „békés forradalom” eseményei: rezsimellenes tüntetés, a hatalomátadás és hatalomátvétel. December 22.-től a szervezkedés több irányban is megindult. Erre a napra tehető a magyarság sorsformálásának egyik fontos mozzanata, amikor a nagyváradi magyarok kicsi csoportja december 22-én este ötletszerű próbálkozásba kezdett a magyarság helyi, legitim szervezetének létrehozására, és ezen a napon törnek be Papp László, a Nagyváradi Református Egyházkerület püspökének a lakásába, illetve a püspök ezen a napon menekül el.
Mircea Bradu, a színház akkori igazgatója, aki folyamatosan részt vett a polgármesteri hivatalban megtartott, pártaktívát mozgósító eligazításokon, 22-én délelőtt saját elhatározásából a katonai parancsnokságra indult informálódni, amikor a városháza előtti téren észrevette a gyülekező tömeget. A polgármester, Gheorghe Groza irodájában kötött ki, együtt figyelték, és később együtt irányították az eseményeket. Az eseményekbe később bekapcsolódó és vezető szerepet vállaló színész, Daniel Vulcu közlése szerint nem tudni, Bradu miért volt ott, de amire Vulcu a térre és a polgármester irodájába jutott, Bradu már átvette a kezdeményezést. Déli 12 órára a katonaság, Nicolae Şchiopu katonai parancsnok vezetésével, megérkezett a térre, a tüntetőket a katonai jelenlét meglepte, de az Armata e cu noi! forradalmi jelmondat feloldotta a feszültséget. Şchioput a polgármester irodájában várták, nyilvánvalóan csatlakozott a forradalom ügyéhez. Rövidesen átvette a város és a megye közbiztonságának irányítását, megszervezte a járőrözést (katonák és civilek járőröztek), biztosította a fontos közigazgatási és termelési egységek biztonságát. A Tanács előtti téren összegyűlt tömeghez Mircea Bradu intézett beszédet, őt követte Şchiopu parancsnok és az egyház képviselői. Az épületben tartózkodók később is a városháza erkélyéről buzdították vagy csitították a tömeget – Daniel Vulcu volt az egyik vezérszónok, ő képviselte az újat, a tömeg lelkesen fogadta. A szónokok között egyházi képviselők is megjelentek. Gheorghe Nemeş és Megheşan ortodox papok közös imára hívták a tömeget.
December 22-től Stanik István újságíró, akit 1988-ban a Securitate utasítására politikai okokból eltávolítottak a Fáklya szerkesztőségéből, a Polgármesteri hivatalban megalakult forradalmi csoport tagjaként, tevékenykedett. Stanik jelenléte a Tanácsban, az alakuló RMDSZ szempontjából, kapcsolatteremtőként hasznosnak bizonyult. „Nem véletlenül mentem december 22-én, délelőtt egykori munkahelyemre, a Fáklya szerkesztőségébe, hanem azzal a szándékkal, hogy meggyőzzem volt kollégáimat, vegyük kezünkbe az irányítást és jelentessünk meg a forradalmi eseményekhez igazodó lapszámot. A szerkesztőség vezetői: Dérer Ferenc pártaktivistából lett főszerkesztő, Tóth Jenő vonalas szerkesztőségi főtitkár azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy, ha megszűnt a párt, megszűnt a kiadó is, tehát semmilyen lapszámot nem lehet megjelentetni. Látva, hogy a lapnál nincs tennivalóm, a városházához mentem. Átverekedtem magam a tömegen, bejutottam az épületbe, ahonnan december 25-e reggelig, három napig ki sem jöttem. Egy óra múlva, beválasztottak az Ideiglenes Népi Tanács legszűkebb vezetőségébe, amelynek január közepéig tagja voltam. Ebben a minőségemben december 22 este behívattam a helyi román és magyar nyelvű napilap főszerkesztőjét és utasításba adtam nekik és a nyomdának, hogy jelenjenek meg a napilapok és tájékoztassák az olvasókat a forradalmi eseményekről, közöljék a forradalmi tanács határozatait. A december 23-i számban megjelent egy jegyzetem is. Aznap magyarul mondtam beszédet a városháza erkélyéről, a mintegy tízezres tömegnek. Ismerősöm szerint nagyváradi Városháza erkélyéről ez volt az egyetlen magyarul elhangzó beszéd a Bécsi Döntéstől napjainkig.” (Stanik István közlése) A déli órákban a tömeg egyöntetűen Mircea Bradut kiáltotta ki a város első szabad polgármesterének. A hivatalban tartózkodók rövidesen megalakították az ideiglenes Népi Tanácsot, és Nagyváradot felszabadított városnak nyilvánították.
A déli órákban egy nagyobb csoport a Securitate székháza ellen indított támadást, betörtek az épületbe, Ceauşescu képét és néhány könyvet elégettek az épület előtt. Eközben a polgármesteri hivatalban az események előre haladtak, a megyei pártaktíva tagjai is akcióba léptek. Ők is megalakítottak egy ideiglenes bizottságot, viszont rosszul tájékozódtak és lemaradtak a városban végbemenő eseményekről. A két forradalmi bizottság tagjainak találkozójára délután 18 óra táján került sor. A Népi Tanács vezetői ekkor véglegesítették saját listájukat, ennek ellenére néhány személy neve a megyei listáról felkerült az övékére; a forradalmárok listáját ismertették a tüntetőkkel. Végül, 22-én este Nagyvárad katonai irányítás alá került, Şchiopu katonai parancsnoknak sikerült átvennie minden katonai egység irányítását. Mircea Bradu 22.-én este kórházba került szívinfarktus gyanújával. A december 23.-án megjelenő lapokban Mircea Bradu még a Népi Tanács elnökeként szerepel, de december 24.-én már Ioan Bordeiu nyugalmazott vezérőrnagy kapott megbízást az elnöki teendők ellátására. A forradalmi tanács összetételét december 22-én hozták nyilvánosságra. A tanács két magyar nemzetiségű tagja, Stanik István és Kiss Ágoston visszaemlékezése alapján, véletlenül kerültek az események középpontjába. A szervezkedő magyar csoport 22.-én még nem vette fel a kapcsolatot a Nemzeti Megmentési Front frissen alakult ideiglenes bizottságával, saját sorait rendezte. Hermann László, Szabó Mihály később csatlakozott és került vezető pozícióba, ők aktívan vettek részt a megye vezetésében. Jelentős és azonnali változások mentek végbe a sajtó életében is. Stanik István így emlékszik vissza a történtekre: „ A nagyváradi magyar sajtóban azonban valóban forradalmi változások történtek. Január első napjaiban a kommunista Fáklyából demokratikus Bihari Napló lett. A szerkesztőség kicserélődött: a romániai magyar sajtóban példátlan módon, a kompromittált újságírók helyét az Ady Endre irodalmi kör írástudói vették át. Így lett hivatásos újságíró-szerkesztő Szilágyi Aladár, Szűcs László, Kinde Annamária, Simon Judit, Zudor János, Gittai István, Tóth Ágnes, Bokor András és még sorolhatnám a neveket. Valamikor 1990 februárjában indult be, és több éven át színvonalasan működött Nagyvárad rég óhajtott kulturális hetilapja, a Kelet-Nyugat, amelynek grafikáját a kiváló képzőművész Ujvárossy László készítette. És beindult a ma is kiadott Szemfüles c. országos gyermeklap és több más heti és havi kiadvány.”
Forrás : itthon.transindex.ro
"Mindezekből jól látható, hogy szerte Romániában egyre több helyen kezdett kicsúszni a hatalom a Vezér kezéből. Összecsapások voltak Nagyváradon, Aradon, Kolozsvárot, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Brassóban is. Ceausescu ugyanakkor még mindig hitt abban, hogy a nyári kínai történésekhez hasonlóan, itt is fenn tudja tartani a rendet. December 22-én hajnalra a rendőrség, a katonasággal karöltve sikeresen meg is tisztította a fővárost, kiürültek az utcák."
Forrás : ritkanlathatotortenelem.blog.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése