Holnaposok szoborcsoport. Forrás : 24.hu
"A Monarchia Manchestere, a Rómába oltott Budapest és Rákóczi szeretett városa után most újra a fél évszázadon át fennállt Osztrák-Magyar Monarchia egykor fontos városainak egyikébe, a századfordulós magyar irodalom és a szecesszió egyik bölcsőjébe látogatunk el, hogy megismerkedjünk az anyaországtól közel száz éve elválasztott, az utóbbi években egyre inkább magára találó Nagyvárad titkait, és megkeressük benne a Monarchia és a magyar történelem máig fellelhető nyomait." - írja Vincze Miklós a 24.hu újság cikkében .Reklám vagy dicséret Nagyváradnak ?Lehet hogy mind a kettő, ugyanis a Városháza honlapja is meg van említveemlítve forrásként .Bármi is legyen az oka, mi váradiak örvendhetünk a cikk megjelenésének ,mert sokan olvassák. Teljes cikk :
Az államalapítás idején már itt állt földvár nyomain Szent László uralkodása (?-1095) alatt született meg a monostor, amit rövidesen püspökséggé vált, így területén megkezdődött a mai székesegyház ősének tekintett háromhajós bazilika építése. A környéken ennek hatására falvak egész sora jelent meg, melyek népességszáma az egykori uralkodó maradványainak XII. századi átszállítása után robbanásszerűen nőni kezdett. Várad fontos zarándokhellyé vált, egyházi jelentőségét pedig a Magyar Királyság területén először itt letelepedő premontrei rend (itt temették el később II. Istvánt), illetve László 1192-es szentté avatása is tovább erősítette.
A Sebes-Körös parti település Fehérvár után az ország második legfontosabb központjává vált, a tatárjárás azonban kis híján teljesen elpusztította a virágzó várost, ami a következő uralkodók közvetlen és közvetett segítségének köszönhetően támadhatott fel a romokból. A XIV. században véget ért a gótikus székesegyház újjáépítése, melyben Nagy Lajosuralkodása alatt már negyvenöt kisebb-nagyobb oltár fogadta a betérőket, sőt, a következő évszázadokban az uralkodók, illetve családtagjaik közül többen is itt nyertek végső nyugalmat – így Károly Róbert felesége, Nagy Lajos lánya, vagy épp a kor legfontosabb művészetpártolója, Luxemburgi Zsigmond, aki 1407-ben elérte, hogy a velencei Szent Márk-bazilika, illetve az assisi Santa Maria Portiuncula-templom után harmadikként Várad is búcsúengedélyt kaphasson a pápától.
Az itáliai hatást a Magyar Királyság esetében a legtöbben talán a XV. századi Budánál emlegetik, hiszen Hunyadi Mátyás felesége, Aragóniai Beatrixvolt az, akinek köszönhetően meghonosodott a fővárosban a nyugati udvari etikett, a budai udvar pedig itáliai mintára alakult át, azt azonban kevesen tudják, hogy Várad kétszáz évvel megelőzte a királyi székhelyet: a XIV. és XV. századi, a korban némileg meglepő módon jókora saját könyvtárat is tartó püspökök és kanonokok – így a Firenzében született Scolari András, vagy a kor legnagyobb humanistáival közeli kapcsolatot ápoló, csillagvizsgálót építő Zrednai Vitéz János – itáliai tanulmányaik után hazatérve megkezdték a lassan újjáépült város modernizációját, nyugat-európai építőmestereket és kőfaragókat vonzva a kitűnő lehetőségeket nyújtó, felix civitas (“boldog város”) jelzővel emlegetett Váradra, ahol néhány negyed, így Padua, Bologna, Olaszi és Velence neve máig árulkodik a megkérdőjelezhetetlen hatásról.
Mátyás és Várad
A Hunyadi Jánosnak köszönhetően basilica maiorrá előlépő székesegyházzal megkoronázott város Mátyásszámára is fontos volt: épp ötszázhatvan évvel ezelőtt itt találkozott Frigyes császár, a szultán és a pápa követeivel, itt kötött békét az Oszmán Birodalommal, és itt fogadta el a cseh koronát is.
Hasonló ütemben fejlődött az oktatás színvonala is: a váradi iskola a csúcsát a tanulmányait Váradon megkezdett, Ferrarában, Padovában és Rómában folytatott Csezmiczei János (Janus Pannonius), a magyar humanizmus atyja – és Vitéz Jánosunokaöccse – segítségével érte el, a káptalani iskola tudós tanárai pedig későbbi érsekeket, püspököket és az ország életében fontos szerepet játszó államférfiakat tanítottak meg az akkor elérhető tudás legjavára.
Kolombusz és Várad
A Magyar Királyságban Mátyás uralkodása után kétszáz évig a Vitéz János által építtetett csillagvizsgálón áthaladó hosszúsági kör volt a kezdő délkör, ellentétben a ma széles körben elfogadott greenwichivel. A váradi intézetet vezető Regiomontanus által jegyzett képlet- és megfigyelésgyűjtemény, a társainál könnyebben hozzáférhető Tabula Varadiensis is ezt a rendszert használta, a mű számos példánya pedig később például az Amerika felé tartó Kolombusz Kristóf vezérhajóján, vagy épp a csillagászattörténet olyan zsenijeinek asztalán bukkant fel, mint Tycho Brahe, vagy épp Johannes Kepler.
Magyar navigációt használt Kolumbusz
A nagyváradi obszervatórium tudósai olyan pontos megfigyeléseket végeztek, hogy a Hold és a csillagok járásáról összeállított munkájukat Kolumbusz is magával vitte felfedezőútjára.
A várost és a várat a török támadások, illetve a Dózsa György-féle parasztfelkelés során való felgyújtása is jócskán meggyengítette, de mindkét esetben újra meg tudott erősödni. Az aranykornak végül a mohácsi vész vetett véget: a Monarchia-sorozatunk korábbi, Kassát bemutató epizódjához hasonlóan itt is a párhuzamosan uralkodó I. Ferdinánd és Szapolyai János bonyolította meg az itt élők életét, hiszen megkoronázásuk után mindketten kineveztek egy püspököt. A Ferdinánd által kijelölt Maczedóniai László csak névleg birtokolta a címet, a ténylegesen vezető Czibak Imrét pedig a Szapolyai soraiból 1534-ben Ferdinándhoz átálló Ludovico Gritti gyilkoltatta meg. Helyét a Szapolyai halála után fiának gyámjaként az ország elsőszámú emberévé előlépő tanácsadója, Fráter György vette át, aki a kettészakadt ország keleti felének fővárosává tette Váradot. Nem meglepő tehát, hogy Szapolyai 1536-ban itt tartotta az országgyűlését, két évvel később pedig itt születik meg a két király közti váradi béke. A város mindennek köszönhetően hirtelen erősödni kezdett, népessége pedig a XVI. század közepére húszezerre nőtt, a Budáról érkező menekültek befogadásával pedig fontossága csak tovább nőtt.
Luther és Kálvin tanai
A Buda 1541-es elfoglalása után önállóvá vált Erdély (az 1570-ben megkötött speyeri szerződés után Erdélyi Fejedelemség) második fővárosává előlépő Várad csakhamar elvesztette azonban katolikus gyökereit, a reformáció szele ugyanis néhány év alatt meghódította a polgárokat, a katolikus püspökség pedig megszűnt létezni.
Báthory István a vár főkapitányává való kinevezése után a meglévő alapokon megkezdte a kor egyik legmodernebb erődítményének átépítését, melyen fejedelemmé válását követően még nagyobb erővel dolgozott. Az 1596-os befejezésig itáliai mesterek egész sorát látott együttest végül nem a Báthory-családból származó fejedelmek, hanem a Habsburgokerői használhatták először, köszönhetően a fejedelemségről 1594-ben lemondott Báthory Zsigmondnak, akinek leköszönése után a város átállt I. Rudolf oldalára, a néhány héttel később visszatérni vágyó fejedelmet pedig így már az uralkodót kisegítő Miksa főherceg csapatai várták, akik végül át is vették a vár irányítását.
A Habsburg-uralmat Bocskai István csak tíz évvel később tudta megtörni: 1606-ban, a várban lévő katonák ételutánpótlásának megakadályozásával két, harccal teli év után viszaszerezte az erődöt, amit nem csak helyreállított, de modernizált is, létrehozva a térség legnagyobb – ma részben elpusztult, részben pedig kaszárnyává átépített – reneszánsz palotáját, ami csak halála után két évtizeddel, a Kassán fejedelemmé vált I. Rákóczi Ferenc és felesége, Lórántffy Zsuzsanna alatt készült el.
Váradnak nem csak a falai, de kulturális szerepe is erős maradt: a református kollégiumba a környező országokból is érkeztek diákok, nyomdájában pedig 1661-ben megszületett az első erdélyi, teljes hosszúságú, széljegyzetekkel ellátott Váradi Biblia.
A könyvnyomdát éppen sikerült megmenteni a várost 1660-ban II. Rákóczi György lengyel hadjárata után hazatérő csapatainak legyőzése után elfoglaló, a tapasztalatlan katonákból, diákokból és polgárokból álló, hősiesen védekező várőrséget félresöprő törökök elől, és Kolozsvárra menekítették. A felbecsülhetetlen értéket képviselő templomok, illetve az ötszáz év alatt egymás szomszédságában megszületett épületek és művészeti alkotások pusztulását okozó török megszállás alatt Várad a Törökországból érkező fűszerek, textilek és egzotikus áruk legnagyobb központjává vált, valamint megjelentek a dzsámik és mecsetek, Buda 1686-os visszafoglalása után azonban itt is vége szakadt a török uralomnak.
Az 1688-1692 közt folyt harc során a város közel teljes egésze elpusztult, így mai képe az elmúlt három évszázadban, a bécsi udvar, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia fél évszázados fennállása során alakult ki. A Rákóczi-szabadságharc közel teljes ideje alatt, hét éven át fenntartott (sikertelen) kuruc ostromzár eltűnése után a barokk jegyében újjászületett óvárossal egyidőben ekkor alakult ki a vár egységesebb, 1783-ben kaszárnyává nyilvánított épületegyüttese, a Királyi Jogakadémia (1780), a legnagyobb szerzetesrendek iskolái és rendházai, valamint születtek meg a legnagyobb templomai, köztük a Szent László nevét felvett második székesegyház (1771-).
1790-ben a zsidók is letelepedési engedélyt kaptak a városban, 1803-ban pedig meg is született az első zsinagógájuk, lakóhelyük azonban ma már nem alkot olyan, jól elkülöníthető negyedet, mint a krakkói Kazimierz, vagy épp a ma bárok és klubok tucatjaitól hangos fővárosi Zsidónegyed.
Várad fejlődése a XIX. században sem lassult, az 1803-ban már olajmécsesekkel megoldott közvilágítási rendszer fényében megszülető klasszicista és későbarokk bérházak jó részét ugyan elsöpörte az 1836-os nagy tűzvész, a reformkor végére a város újra talpra állt, sőt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején az már kulcsszerepet töltött be a Habsburgok elleni felkelésben. Elképesztő mennyiségű ágyú, egyenruha, kard, lőpor és más felszerelés hagyta el a gyárakat, az üzemek zajában pedig több település egyesítéséből megszületett a mai Nagyvárad, melynek lakosságszáma újra elérte a háromszáz évvel korábbi húszezret.
A Monarchia évtizedei
Az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása alatt Nagyvárad is felvirágzott: alig tizenkét évvel a Pest-Vác vasútvonal 1846-os átadása után már a határtól ma nyolc kilométerre lévő város is büszkélkedhetett saját vasútvonallal, 1884-ben pedig a gyárak anyagmozgatását segítő, négy évtizeden át működő városi vasúthálózat is elindul, melyek mellé 1906-ban csatlakoztak a polgárokat szállító villamosok. Az olajmécseseket 1873-ban gázlámpákra cserélik, 1889-ben elindult a telefonszolgáltatás, 1906-ban pedig – három évvel Budapest előtt! – megjelennek az elektromos közvilágítási rendszer első oszlopai.
A városban hosszú évtizedeken át dominál a malom- és szeszipar, de az élelmiszer- és téglagyártás is jelentős. Az egész Európa szőlőtermelését sújtó, ma is látható nyomokat hagyó filoxéravész után a sörgyártás kap erőre, a gőzmalmok pedig jóval egyszerűbbé teszik a gyógyszer- és likőrgyártást, melyek mellett a századfordulón megjelennek az iparvárosokat meghatározó óriásüzemek.
A tudós Iréneusz
A századfordulós Nagyvárad legérdekesebb arca nem egy író vagy építész, hanem egy szerzetes volt: a Premontrei Főgimnáziumban harminchárom éven át matematikát és fizikát tanító Károly Iréneusz József (1854-1929) ugyanis a széles körben Guglielmo Marconi találmányaként ismert vezeték nélküli távíró az olasz mérnök általi bemutatása előtt már hat évvel képes volt jeleket továbbítani nagyobb távolságra: 1895 tavaszán az intézmény fizika szertárából küldött jeleit a tíz kilométernyire lévő peceszentmártoni rendházban lévő műszerek is érzékelték.
Nem ez volt az egyetlen komoly eredménye: Wilhelm Conrad Röntgen a később róla elnevezett sugárzást leíró tanulmánya után röviddel felismerte annak orvosi hasznát, és egy városi gyűjtés eredményeként berendezte Közép- és Kelet-Európa első röngtenlaboratóriumát, ahol a betegek ingyenesen vehettek részt egy vizsgálaton.
A város képe a hirtelen beáramló tőkének és az egyre szélesebb anyagi jólétnek köszönhetően megváltozik: a többször is kis híján megsemmisült város a polgárosodás hatására igazi ékszerdobozzá válik: megszületnek a modern bérház- és palotasorok, a szecesszió Magyarországról érkező hullámait pedig számos, később a fővárosban is fényes karriert befutó fiatal építész lovagolja meg, köztük Komor Marcell, Jakab Dezső, Mende Valér, ifj. Rimanóczy Kálmán,vagy épp a Vágó-fivérek, József és László.
A nekik is köszönhető hirtelen fejlődés egy csapásra a Monarchia egyik legélhetőbb városává tette Nagyváradot:
“Az ország egyik legérdekesebb városa volt. Mintegy szintézise vagy keresztmetszete az egész országnak. Megvolt benne minden ellentét, minden szolidaritás, minden széthúzás. Központjában könnyen hihette az ember, hogy Budapest egyik nagyon előkelő negyedében van. Jobb kávéházai egészen fővárosi arányúak voltak, amelyekben mindazokat az európai hírlapokat és folyóiratokat meg lehetett kapni, amelyeket a pesti kávéházak nyújtottak.”
– írta róla Szabó Dezső.
Az 1858-ban megszületett Nyári Színkör után egyre jelentősebbé váló kulturális élet központja a századfordulóra áttevődik az Emke kávéházba, ahol a Nagyváradra érkező Juhász Gyula érkezésével megszületik a modern magyar irodalom egyik legfontosabb irodalmi társasága, a Holnap, melynek tagjai közt a Juhásszal az egyetemen megismerkedett Babits Mihály mellett Balázs Béla és Ady Endre is feltűnt. A tagok célja egy Budapesten kívüli, újító szellemű csoport létrehozása volt, közös munkájukként pedig 1908-1909-ben két irodalmi antológia született, felkavarva a magyar művészeti élet állóvizét, további társaságok születését okozva.
Az újabb fénykornak az első világháború kitörése vet véget: a fegyverropogás elülte után, 1918. december elsején a gyulafehérvári gyűlés kimondta Erdély és Románia egyesülését, a város ezzel azonban még nem került román kézbe, arra ugyanis csak az alig négy hétig tartó nagyváradi tanácsköztársasági uralom után, 1919. áprilisában került sor. A román királyi hadsereg 20-án bevonult a városba, majd átvette annak kormányzását. A változást a következő évben a trianoni békeszerződés erősítette meg: Nagyvárad Oradea Mare néven Románia része lett, 1925-ben pedig felvette a ma is használt Oradea nevet. A négy évvel később kitört gazdasági világválság hatásainak elülése után az 1930 óta a trónon ülő II. Károly román király, Benito Mussolini őszinte csodálója megszabadította az országot a demokráciától, a városok – így Nagyvárad – vezetői székeibe pedig hozzá hű embereket ültetett.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) részeként Észak-Erdéllyel együtt visszatérő Nagyvárad csak árnyéka volt századfordulós önmagának, amin a haditermelésre átállt gyárak sem tudtak segíteni. A város közel négy éven át, a németek 1944. március 27-28-i bevonulásáig volt újra Magyarország része, ez pedig megóvta a további pusztulástól.
A Harmadik Birodalom katonáinak hatalomátvétele után Nagyvárad ugyanis a szövetségesek és a Vörös Hadsereg céltáblájává vált: 1944 nyarán és őszén két bombázást, illetve egy sikertelen szovjet és román behatolási kísérletet is át kellett élnie, mielőtt 1944. október 12-én az a közösen támadó szovjet és román csapatok kezére került volna.
Néhány hónapos szovjet katonai interregnum után a város újra Románia része lett, a hatalmat azonban már ekkor is a – még kisebbségben lévő – kommunista erők gyakorolták, melyet 1946-ban egy magyarországi kékcédulás választásokhoz hasonlóan csalással szerzett győzelemmel biztosítottak be.
Románia 1947 végén királyságból népköztársasággá alakult, majd megkezdődött az államosítás és centralizálás, melyet erőltetett, a nyolcvanas években súlyos gazdasági válságot – áramkimaradást, megszorításokat és élelmiszerhiányt okozó – iparosítás követett, melynek része volt az ország minden tájáról érkező vendégmunkások sorban épülő panellakótelepeken való letelepedése, ezáltal pedig a magyarok arányának gyors csökkenése.
A századfordulón még 91%-ban magyarok által lakott ötvenezres város 1956-ra kétszeresére nőtt, de a lakosoknak már csak kevesebb mint kétharmada (59%) volt magyar nemzetiségű. A következő népszámlálásokon ez a mérőszám tovább csökkent: 1966-ban már csak 51% (122534 főből 62955), 1977-ben 44% (170531 főből 75125), 1992-ben pedig 33% (222741 főből 74225) vallotta magát magyarnak. A népességszám a rendszerváltás utáni csökkenése nem javította a többségből kisebbséggé vált magyarok arányát: a 2011-es adatok szerint ugyanis a városnak már csak 23,7 százaléka tett ikszet a megfelelő mezőbe, noha a nem nyilatkozók magas számának (7,5%) aránytorzító hatását figyelembe véve ez a szám egy-két százalékkal magasabb lehet.
Az 1965 óta a totális diktatúrát kiépített Nicolae Ceaușescu vezette kommunista államnak az 1989 karácsonya előtt kitört forradalom vetett véget, majd megszületett a román állam, ahová 2008 óta akár személyi igazolvánnyal is utazhatunk, így az útlevél hiánya sem lehet egy jó erdélyi út gátja.
A város turisztikai ereje az elmúlt években sokszorosára nőtt: sorra újultak meg a századfordulós paloták és nyerték vissza régi fényüket az évszázados épületek – bár néhány héttel ezelőtt, a görögkatolikus Püspöki Palota kiégésével komoly üröm került az örömbe –, így egyetlen érvet sem tudnánk felhozni Nagyvárad meglátogatása ellen. De mit nem szabad elszalasztanunk, ha itt járunk? Lássuk!
A Bazilika
Az 1752-1780 közt a fiatal bécsi építész, a később a bécsi Hofburg, a Budavári Palota és a pozsonyi vár átalakításán is dolgozó Franz Anton Hillebrandt az építőmester Giovanni Battista Ricca által átdolgozott tervei szerint született püspöki székesegyház Románia legnagyobb barokk temploma, falait pedig carrarai és vaskóhi márvány borítja. A Mária Terézia adományaként a templomba került orgona hangja gyönyörű, így leginkább a misék idején érdemes meglátogatni a templomot. Igazi érdekessége azonban nem ezekben rejlik, hiszen a főbejárat mellett álló Szent László-dombormű mellett megnézhetjük a királyi csatabárdot, amivel a legenda szerint a szent vizet fakasztott egy sziklából.
A templom galériáján egy egyházi kiállítást találhatunk, benne a híres győri Szent László-hermában lévő koponyacsontról 1780-ban leválasztott darabjával, amit Link Fülöp István ötvösművész helyezett el a ma is látható, féldrágakövekkel díszített szoborban.
A Fekete Sas-palota
Az azonos nevű, kétszáz éven át működött fogadó helyén 1907-1909 között épült, három utcára nyíló Fekete Sas-szállót a magyar szecesszió egyik legismertebb építészpárosa, Komor Marcell (1868-1944) és Jakab Dezső (1864-1932) álmodta meg, közös munkáik közt pedig olyan csodák találhatók, mint a szabadkai zsinagóga, a marosvásárhelyi Közigazgatási Palota és Kultúrpalota, a fővárosi Rákóczi úti Palace Hotel, vagy épp Budapest első felhőkarcolója.
Ismeretlen Budapest: A Keleti pályaudvar közelében állt az ország első felhőkarcolója
Az épület ma is áll, sőt, évtizedes domborművein ma is áramütést, autóbalesetet és változatos szerencsétlenségeket láthatunk.
Megéri ellátogatni az épülethez, megcsodálni a díszes saroktornyát, valamint átsétálni az egykor jóval nyüzsgőbb, üvegtetős passzázson, ahol Nagyvárad szimbólumává vált, fekete sast ábrázoló ólomüveg-ablakkal is találkozhatunk, ami nem a legtöbb hasonló épületet díszítő budapesti Róth Miksa, hanem a helyiNeumann Károly üvegműhelyében készült.
A ma itt működő mozi területe egykor vigadónak adott helyet, amit egy évig a pályája elején Nagyváradon is játszó Kabos Gyula vezetett.
A városháza tűztornya
Az ifjabb Rimanóczy Kálmánáltal tervezett neoreneszánsz városháza a katolikus püspöki otthon 1901-es lebontása után, annak helyén született meg. A két évvel később átadott épülethez az építész ötven méter magas tornyot álmodott meg, amit a következő évtizedekben – a telefonvonalak mindennapossá válásáig – hangjelzéssel és jelző zászlókkal operáló tűztoronyként is működött.
A torony négy szintjén kilátó működik, melynek legfelső szintjén lévő teleszkópjait egyszerre öten használhatják, ezt semmiképpen sem érdemes kihagyni, hiszen tökéletesen látszanak Nagyvárad az elmúlt évszázadokban egymásra épült rétegei: a historizáló épületek, a szecessziós bérházak és paloták, a modern építészet példái, illetve a háttérben hömpölygő paneltömbök.
A Sztarill-palota, ma Astoria Hotel
A ma Ady Endre egykori emeleti szobáját is magában foglaló hotel épülete 1902-ben Sztarill Ferenc(1859-1943) tervei szerint még lakóházként született meg, a földszintjén működött EMKE kávéház pedig a Holnap találkozóinak adott helyet, sőt, Ady 1903 őszén itt ismerte meg a Párizsból épp hazalátogató Brüll Adélt, aki a következő kilenc évben, a szakítást jelentő Elbocsátó szép üzenet Nyugatban való megjelenéséig legfőbb múzsája volt.
A neogótika és a szecesszió jegyeit magán viselő kétemeletes sarokház először a harmincas években alakult szállodává, a második világháború után azonban harminc évre újra lakásoknak adott otthont. Még több kép az épületről itt.
A Holdas templom
A város első, a barokk és a klasszicizmus találkozásából született ortodox templomán, az 1784-1790 elkészült (ép.: Éder Jakab) Holdas templomon első pillantásra talán semmi érdekeset nem találunk, pedig ötvenöt méter magas harangtornyán egy furcsa, fekete és arany színűre festett gömbbel találkozhatunk.
Az 1793-ban Georg Rüppe által készített szerkezet immár több mint kétszázhúsz éve mutatja a Hold éppen aktuális fázisát.
A Rimanóczy Szálló aljában lévő egykori Royal Kávéház
A Városházát is tervező id. Rimanóczy Kálmán 125. születésnapját tavaly ünnepelt munkája, az építésekor kád- és gőzfürdőt rejtő Rimanóczy Szálló 1900-ban, a szomszédos Magyar Király Kávéház helyére épített szárnnyal bővült. Ennek aljában nyitott meg a Royal Kávéháznak és huszonöt további szobának otthont adó új szárny, mely a térről ugyan szomorú látványt nyújt, belső terében azonban ma is őrzi a századfordulós képét. A sakkozó puttókkal, színpompás virágdíszekkel és rengeteg más dísszel rendelkező termekben ma az Arany Hordó Étteremműködik.
Egy nyugodt kávézás közben kár lenne kihagyni a lehetőséget a körbenézésre!
A szecesszió példái
Érdemes elsétálni a következő, részben mára már megújult, részben pedig megmentésre váró épületekhez, melyek kötődnek a többek közt Szegedenés Budapesten is rendkívüli példákat szülő szecesszióhoz, így a város első, központi fűtést kapott palotájához, az Apollóhoz (ifj. Rimanóczy Kálmán és Krausze Tivadar, 1912-1914), a Füchsl-palotához(Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1902-1903), a nemrég megújult, népművészeti motívumokat, illetve a Lechner Ödön-féle magyar szecessziót idéző Stern-palotához (ifj. Rimanóczy Kálmán és Rendes Vilmos, 1904-1905), a Deutsch Károly Ignác üveg- és porcelánboltja számára épült, népi motívumokkal teli szőtteseket idéző, színeitől megfosztott homlokzata mögött már modern házzal lecserélt Deutsch-palotához (Sztarill Ferenc, 1906-1910), a közelmúltban szintén megújult Moskovits-palotához (ifj. Rimanóczy Kálmán, 1904-1905), vagy épp a Fekete Sast is építtető ügyvéd, Adorján Emil számára épült Adorján-házakhoz (Komor Marcell és Jakab Dezső, 1903-1905 – az első ház itt, a második pedig itt vehető szemügyre).
A vár
Az évszázados falakkal jól elbántak a történelem: semmi nyoma már a gótikának és az érett reneszánszból sem maradt túl sok, de Nagyvárad vezetése csodát tett a II. József rendelete nyomán egy csapásra lelketlen kaszárnyává változtatott, egykor elegáns várral.
Az erődítmény jellegét Ferenc József 1857-es rendeletével elvesztett, 1918-ig azonban még katonák által járt épület a két világháború közt csendőriskolának, 1947-1952 közt a Securitate tranzitlágere, a következő évtizedekben pedig a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium által használt katonai létesítménynek adott otthont, mindezek pedig egyáltalán nem kímélték a múlt még meglévő nyomait. A 2009-2015 közt folyt feltárások nyomán azonban számos évszázados freskórészlet és gótikus alapfalak kerültek elő, a felújított épületekben pedig várostörténeti kiállítás nyílt.
A Nagyváradi Állami Színház
A Monarchia-szerte közel ötven színházat – így a cikksorozatunk előző epizódjában feltűnt brünnit (Brno) – jegyző ifjabb Ferdinand Fellner és Hermann Helmer páros 1899-ben szignózott, két korábbi munkájukra – homlokzatát tekintve a budapesti Blaha Lujza téren állt, 1875-ben átadott Népszínházzal (1908-1964 között Nemzeti Színház), belső terében pedig a Vígszínházzal – rokonságban álló, csodás részletekkel teli épület tervei néhány hónap alatt váltak valósággá: 1900. október 15-én Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával nyitotta meg kapuit, azóta pedig a város művészeti életének központja, két társulata pedig magyar és román nyelvű darabokat állít színpadra.
Gyors megszületése a körülményekhez képest meglepő: állami támogatás nélkül, pálinkamérésből származó engedélyek – az úgynevezett Regale-bérletek – árából épült, vele párhuzamosan pedig megszületett az angyalokkal díszített Bazár (ép.: id. Rimanóczy Kálmán, 1899), aminek bérleti díjaival kívánták törleszteni a színház helyén lebontott házak kisajátítási költségeit. Az óriási, díszes oromzat alatti főbejáraton átkelve a földszinten ma is boltokat, az emeleten pedig lakásokat találunk.
Megközelítés
A város tömegközlekedéssel a legegyszerűbben vasúton közelíthető meg: a Budapest-Nagyvárad Special retúrjegyeket 21 euróért (6700 Ft) vásárolhatjuk meg.
A 6-6 és fél órán át tartó zötykölődést a Flixbus járataival is helyettesíthetjük – más kérdés, hogy az így mindössze egy órával rövidebb utakat sokkal drágábban, járatoktól függően 4-8 ezer forintért abszolválhatjuk, így a retúrjegyek ára sokkal magasabb, mint a végtagzsibbadást jóval kisebb eséllyel okozó vonatokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése