Oldalak

2018. október 15., hétfő

Jubileumi koncert: ismét égig érhet az ének - Október 20-án koncertet ad a Szigligeti Színházban a Metropol Group


A nagyváradi Szigligeti Színházban tartja ötven éves fennállását ünneplő jubileumi koncertjét a Metropol Group


"Október 20-án, szombaton a nagyváradi Szigligeti Színházban tartja ötven éves fennállását ünneplő jubileumi koncertjét a Metropol Group. Ebből az alkalomból adott interjút a Bihari Naplónak Virányi Attila, az együttes alapítója, basszusgitárosa." - Pap István a Bihari Naplóban.Teljes interjú : 

– Honnan származik a koncert ötlete?
– Tavaly, az Omega & MG koncert idején merült fel az idei fellépés alapkoncepciója, és mivel a polgármesteri hivatal elhatárolta magát az ötlettől – talán nem érezték magukat kompetensnek Várad leghíresebb rockegyüttesének „felkarolására” –, a megyéhez fordultunk, és láss csodát, vállalták a koncert támogatását. Köszönet érte és köszönet a privát szponzoroknak is, akik úgy érezték, hogy Erdély legrégibb és leghíresebb bandája megér egy „misét”. Nem sokszor fordul elő, hogy egy rockbanda egy fél évszázada a színpadon van, koncertezik, lemezt ad ki, különösen úgy nem, hogy ennek a fél évszázadnak legalább a felét a komcsi időkben kellett átélni.
A jubileumi koncertsorozat áprilisban kezdődött Kanadában, Montrealban, majd a XXIII. Bánsági Magyar Napokon léptünk fel, Temesváron. Júniusban a bukaresti Balassi Intézetben volt koncertünk, valamint lezajlott Józsa Erika: A Metropol-sztori/Beat Nemzedék című könyve második, bővített kiadásának a bemutatója. A tusványosi könyvbemutató után szabadtéri koncertek következtek Erdély-szerte, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Vásárhelyi Forgatagon és végül Udvarhelyen, a 6. Siculus fesztiválon.
– Van-e valamilyen speciális indok, amiért október 20. a koncert napja?
– A koncert napja szerencsésen alakult: tavaly még október 17. volt elképzelve a váradi színház részéről, de idén tavasszal döntés született arról, hogy október 19-én premier lesz, és csak másnap szabad a színpad. Így alakult tehát, hogy a koncert október 20-án, szombaton lesz 19 órai kezdettel. Egyébként ez egy ingyenes koncert, helyfoglalás érkezési sorrendben!
Vendégek
– Milyen felállásban lép majd fel a zenekar? Lesznek meghívott vendégek?
– Sajnos az évek során az alapító zenészek közül kettőt is elvesztettünk. Az alapítók közül már csak ketten vagyunk az együttesben, Dinok István road főnök, aki most is a jubileumi koncert szervezéssel van elfoglalva, és jó magam, az „utolsó mohikán”. A csapat 2014-től új énekessel bővült, ő Dobos József (Jocó), aki gitározik is. A gitároknál már sok-sok éve Orbán András és Szász Ferenc, 1995 óta a dobosunk Trendler József, valamint jómagam basszusgitározok és énekelek. Természetesen velünk lesz, amennyire egészségi állapota engedi, Trifán László is. Az előzenekar a szintén már fél évszázados „Adygimis” Globus zenekar, egyébként ebben a zenekarban tűnt fel Orbán András.
A vendégek, a teljesség igénye nélkül: Józsa Erika (Sydney, Ausztrália), Traian Cosma (Ausztrália-Nagyárad), Boros Zoltán (a Metropol Group mentora, zongorista, zenei szerkesztő), Nagy Gábor-Bigus (Finnország), Bárány Sándor, Barbarossa-Márkus János…
– A koncert programjáról áruljon el minden elárulható részletet.
– A koncertprogramban lesznek meglepetések, úgy, ahogy az egy születésnapi partin már szokásos. Lesznek új dalok is, amelyek ősbemutatóként hangzanak el, de természetesen a jól ismert és kedvelt nóták sem maradhatnak el. Ebben az évben jelenik meg a Metropol-Group: Permanent Standby című jubileumi live cédénk, ebből az anyagból lesz a koncert összeállítva. Egyébként a meghívottak is több meglepetéssel jönnek, de ezeket még nekem sem árulták el…
Együtt zenélni öröm
– Mivel foglalkoznak jelenleg a zenekar tagjai?
– Szépen lassan „nyögdíjba” vonulnak a zenekari tagok, csak az MG csapat marad örök fiatal! A Váradon élő és tevékenykedő Trendler József és Trifán László munkásságát, gondolom, nem kell bemutatnom. Orbán András nyugdíjas, csakúgy, mint Dinok István, mindketten Budapesten élnek. Szász Ferenc a legfiatalabb nagyapó; a tündéri Csillagocska büszke nagyapja, és még egy pár évig különböző formációkban zenél. Dobos Jocó a zenélésen kívül e-nagykereskedő, Budapesten él, és ő is büszke nagyapó. A jó öreg Virányi ez évtől mint a freiburgi Konzervatórium „emeritus” hangmérnöke szintén nyugalomba vonulok, azaz küldenek.
– Milyen érzés újra összeállni egy-egy Metropol koncert erejéig?
– 1994-óta „projektszerűen” áll össze a csapat, Magyarországon vagy Váradon szoktunk próbálni, felkészülni a koncertekre. Minden összejövetel, félretéve a szervezési, logisztikai gondokat, egy öröm, hisz ezért alakult a banda; az együtt zenélés öröméért. Innen ered a „Group” név is, mert ez az együttes nemcsak egy zenei konglomerátum volt, hanem egy „baráti dac- és védszövetség”. Talán ez tartotta össze a csapatot egy fél évszázadon át. A váradi fellépések pedig, különösen a Szigligeti Színházban, mindig ünnepi alkalmak, örömmel és izgalommal várjuk október 20-át és a kedves közönséget.
– Mik a további tervei a Metropol Groupnak?
– Az idén jelenik meg a már említett Metropol-Group: Permanent Standby című élő albumunk a Nemzeti Kulturális Alap és a Moiras kiadó gondozásában. Azért Permanent Standby (Állandó készenlét) a címe, mert a koncertszervezések, a logisztikai gondok, a pénzügyi bizonytalanság arra kényszerít, hogy állandó készenlétben legyünk. A hivatalos lemezbemutató koncert december 28-án lesz a Muzikumban Budapesten. Ez lesz az évadzáró koncert. Jövőre egyelőre Tusványos, a bukaresti Petőfi Művelődési Ház szerepel a programban, de továbbra is várjuk, hogy mit hoz még a 2019-es esztendő…" 

Forrás : biharinaplo.ro 

Virányi Attilával készített hosszabb interjút az Adevărul napilap. 

A Metropol Group Facebook oldalán több fotó és videó található. Valószínű,telt ház előtt fognak koncertezni a "fiúk".Jó szórakozást ' 

A képen a következÅ‘k lehetnek: egy vagy több ember, emberek színpadon és álló emberek 
METROPOL - GROUP Jubileumi-Születésnapi Koncert | szombat 20.10.2018 | 19 | Szigligeti Szinház Nagyvárad

A belépés és részvétel ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, "ameddig a készlet tart".....

A képen a következÅ‘k lehetnek: 5 ember, , mosolygó emberek, szöveg 
Forrás : Facebook

Videók : /web.facebook.com/metropolgrouporadea1968

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése