Oldalak

2018. október 18., csütörtök

Egy összekötő út, két új híd Nagyváradon - Milyen fázisban vannak a munkálatokkal?

Egy összekötő út, két új híd Nagyváradon 
"Ha minden a legoptimálisabb elképzelések szerint halad, és az időjárás is kedvező lesz a munkálatokhoz, akkor december 1-re két új hídja is lesz Nagyváradnak: egy a Sebes-Körösön, egy pedig a Pecén." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Ami biztos,a híd át lesz adva december elsején,de nem lesz Centenáriumi Hora emlékmű,mert nem hagyták jóvá Bukarestben. Teljes cikk : 

"A szerdai nap folyamán Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere a helyi sajtó képviselőivel látogatott ki három beruházás helyszínére. Elsőként a Nagyvárad–Szatmárnémeti országutat a nagyváradi gyorsforgalmi úttal összekötő út építésének a helyszínét tekintettük meg. Erről a beruházásról Florin Birta elmondta, hogy a mintegy 2,7 kilométer hosszú út a Suișului és a Bihorului utcákat fogja összekötni az országúttal a biharpüspöki Real bevásárlóközpont melletti körforgalomnál. Ennek érdekében magát a körforgalmat is áthelyezik majd az országút tengelyébe.

ut
A kivitelezési szerződés értéke 23,1 millió lej áfa nélkül, a kivitelező a Drumuri Orășenești cég. A munkálatokat július 3-án kezdték el. Mint Birtától megtudtuk, a nyomvonal nagy részét megtisztították a növényzettől, építettek egy kis hidat a Kis-Körösön, amelyen át a munkagépek tudnak a munkálat helyszínére menni. Az összekötő út átszeli mind a Kis-Köröst, mind pedig a domboldalt, ezért építenek egy hidat és egy viaduktot is, ez utóbbi mintegy 250 méter hosszú lesz. A viadukt nyolc tartóoszlopon fog állni, a tartóoszlopokat húsz méteres mélységig fúrják le. A viadukt legnagyobb magassága 10,5 méter lesz. Kérdésre válaszolva Birta elmondta, hogy az összekötő út kétsávos, menetirányonként egy sávos lesz, ugyanakkor járdát és bicikliutat is kiépítenek. Jelezte továbbá, hogy az útépítéshez házakat nem kell kisajátítani, a nyomvonalon lévő, magánkézben lévő telkek kisajátítása már megkezdődött. A kivitelezési határidő 2019. augusztus 3., eddig a munka mintegy tizenöt százaléka készült el.
Híd a Pecén
A város határából a város központi részébe látogattak a továbbiakban az újságírók Florin Birta kíséretében, konkrétan az új Pece híd munkálatait nézték meg. A Rulikowski úton épülő hídról Birta elmondta, hogy a fő kivitelező Drumuri Bihor céggel 2018. február 1-jén írták alá a kivitelezési szerződést, mely magában foglalta a régi híd lebontását is. Az új híd építését szeptember 17-én kezdték el, és mint azt Florin Birta elmondta, reményei szerint november 29-ig sikerül is befejezni ezt a beruházást. Kifejtette, hogy a különböző közműhálózat-áthelyezési munkálatokat már elvégezték, a bal parton már áll a pillér, és most következik a jobb oldali pillér öntése. Már a helyszínen vannak a vasbeton elemek is, amelyeket mindkét pillér elkészülte után fognak a helyükre tenni. Florin Birta elmondta, hogy ha az időjárás is megengedi, akkor november 29-re elkészülhet a híd. Azért is tartja reálisnak ezt a határidőt, mert mindössze egy hónappal ezelőtt kezdték el a hídépítést, és már mintegy 45 százalékban el is készültek vele. Hétfőn kezdődik meg a jobb oldali pillér öntése és két hét alatt el is készülhet. A beruházás értéke egymillió lej, a munkálatot a város saját költségvetésből finanszírozza.
hid2
Centenáriumi híd
Végezetül a Centenárimi hidat látogatta meg az alpolgármester által vezetett delegáció. A Szigligeti és a Tímár (Plevnei) utcák között, a Sebes-Körösön épülő új közúti híd fő kivitelezője a Freyrom cég, mellette a Procons Group, az Electro Excel Green Consulting és az Aquacons a társult kivitelezők. A kivitelezési szerződés értéke 11,3 millió lej áfa nélkül, a kivitelezési időszak tizenkét hónap, és a város uniós finanszírozásra pályázik a projekttel. A munkálatok idén január 25-én kezdődtek el, vagyis a szerződés értelmében jövő év január 25-ig kell befejezni a hidat, de a városvezetés ragaszkodik ahhoz, hogy már december 1-jén, a centenáriumi ünnepnapon felavassák az új hidat. Florin Birta a helyszínen elmondta, hogy ez lesz az egyetlen olyan híd a városban, amelynek nem lesz pillére a Körösben. A hídtartó szerkezet nagy része fémből van, a szerkezetet több mint tízezer csavarral szerelték össze. Jelenleg a hídtartó íveket szerelik össze, továbbá készül a járdákat tartó fémszerkezet. Miután mindezek a munkálatok elkészülnek, következik a vasbeton elemeknek a helyükre illesztése. Ezek az elemek egyébként már meg is érkeztek a helyszínre, és már csak a hídkorlátokat kell odaszállítani. A hídon két közúti sáv lesz, mindkét oldalon járdát és bicikliutat alakítanak ki. A munkálatok az ütemtervek szerint haladnak, úgyhogy Birta szerint reális a december 1-jei átadás. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a híd körüli infrastrukturális munkálatokat már elvégezték, már csak az aszfaltréteg öntése van hátra néhány helyen. Kérdésünkre válaszolva Birta közölte: miután átadják a hidat a forgalomnak, lemérik, hogy miképpen alakul majd a környéken az autóforgalom, és ezt követően valószínűleg jövő márciusban kezdődik meg a Tímár utcai házak kisajátítási eljárása. A kisajátított házakat lebontják annak érdekében, hogy kétsávosra bővítsék az utcát. "
Forrás : erdon.ro 

Milyen fázisban vannak a munkálatokkal?Florin Birta megmutatta a sajtó képviselőinek.A eBihoreanul több fotót készített ' 

Centenáriumi híd
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
Híd a Pecén
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Forrás : ebihoreanul.ro 
Videó 

Milyen lett volna a Centenáriumi Horával ?
Decorațiunile din imagine nu sunt definitive, atrage atenția Primăria
Forrás : bihon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése