Oldalak

2018. szeptember 2., vasárnap

Két Rimanóczy-díjat adott át az RMDSZ

A 2017-es díjat EmÅ‘di Tamás kapta, távollétében az öccse, EmÅ‘di András vette át az elismerést 


"Az RMDSZ Bihar megyei szervezete által felkért, szakemberekből álló grémium a közelmúltban újra odaítélte a Rimanóczy-díjat, mégpedig a 2017-es és a 2018-as esztendőre. Az átadást csütörtökön délután tartották a nagyváradi városháza Rimler Károly termében." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

"A Rimanóczy-család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett, ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben alapított díjjal az RMDSZ Bihar megyei szervezete azokat tünteti ki, illetve azoknak a munkáját ismeri el, akik munkásságukkal hozzájárulnak a hagyományos nagyváradi városkép megőrzéséhez, az épített örökség védelméhez, és a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtanak. A felkért, szakemberekből álló grémium a napokban újra odaítélte a Rimanóczy-díjat, mégpedig a 2017-es és a 2018-as esztendőre. A kitüntetések ünnepélyes átadására múlt csütörtökön délután a városháza Rimler Károly-termében került sor, Rimanóczy-leszármazottak (Rimanóczy Kálmán és Rimanóczy Péter, illetve a családjaik) jelenlétében.
A megjelenteket köszöntő Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepség helyszíne, a Polgármesteri Hivatal is kötődik a Rimanóczy-család nevéhez, illetve az akkori polgármesternek, Rimler Károlynak – akinek a nevét a kisterem viseli – a városfejlesztési koncepciói szorosan egybefonódtak a két építész elképzeléseivel.

Emődi Tamás
A 2017-es díjat Emődi Tamás kapta (távollétében az öccse, Emődi András vette ezt át), a 2018-ast Pafka Ernő. A laudációkat Péter I. Zoltán helytörténész írta, és Botházy Nándor, az RMDSZ váradi szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Meleg Vilmos elnök olvasták fel.
Városunk jeles műépítésze, Emődi Tamás Nagyváradon született 1969. augusztus 17-én. Középiskolai tanulmányait az Ady Endre Középiskola elődjében végezte, ott is érettségizett 1987-ben. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Műegyetemen folytatta: előbb az Építészmérnöki Karon (1989–1991), majd a Műépítészeti és Városrendezési Karon (1994–2000). Posztgraduális tanulmányokat a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Művészettörténeti doktori iskola PhD képzés keretében 2000–2003 között végzett. Előzőleg ösztöndíjas tanulmányokat folytatott az University of Liverpool (1996) és a Katholieke Universiteit Leuven – Centre M. Lamaire for Monument Preservation (1998) keretében. Szakmai tevékenysége igen szerteágazó és már egyetemi tanulmányait megelőzően 1988-tól elkezdődött. Ide sorolandók a műemléki helyreállítások és felmérések, épületkutatás, műemléki topográfia, inventarizáció, művészettörténeti tanulmányok, szakvélemények különféle megbízások alapján. Hosszú volna felsorolni azokat a középületeket, templomokat, várakat, amelyek műemléki helyreállítási terveit Erdély-szerte elkészítette, de ugyanez elmondható számos Bihar megyei műemléktemplomra is, valamint urbanisztikai tervekkel és tanulmányokkal is jeleskedett. A kutatások/kutatási jelentések is fontos mérföldkövei eddigi munkásságának. Ide sorolhatók az egyénileg vagy kutatócsoporttal végzett művészettörténeti és épületkutatások, műemléki felmérések, régészeti feltárások 1989-től napjainkig Bihar megyében és Erdélyben. Szinte lehetetlen volna felsorolni azt a több mint 100 helyszínt, ahol kutatásokat végzett. 1997–2001 között számos hazai és magyarországi szakmai program résztvevője, illetve a kutatások vezetője. 1991-től több mint száz hazai és magyarországi konferencián tartott előadást a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Legalább ilyen gazdag magyar és román nyelven a szakfolyóiratokban, illetve külön könyvekben megjelentetett publikációinak sora is 1991-től napjainkig.

Pafka Ernő
Pafka Ernő Borosjenőn született 1951. június 9-én. Az érettségit követően egyetemi tanulmányait először a Temesvári Traian Vuia Műegyetem Építészi Karán (1970–1973) kezdte el, majd a Bukaresti Ion Mincu Intézetben folytatta (1973–1976), ahol a sikeres államvizsgát követően műépítészi oklevelet szerzett. 1977-től a Romániai Építészek Szövetségének tagja, a rendszerváltást követően a Romániai Építészkamara alapító tagja, egy évtizeden keresztül ez utóbbi bihari fiókszervezetének a vezetője volt, és ott van a Romániai Városfejlesztési Kamara tagságában is. 1993–2000 között a Nagyváradi Urbanizációs és Területfejlesztési Bizottság tagja, ugyanettől az évtől kezdve a Banat–Crişana Műemlékvédelmi Területi Bizottságot is erősíti, később az Erdélyi Műemlékvédelmi Területi Bizottságban dolgozott, míg 2018-tól a Műemlékvédelmi Területi Bizottság 7-es bihari szekciójának tagja. Munkássága során számos szakmai szimpózium, szeminárium, kiállítás résztvevője, előadója, kiállítója. Hosszú volna felsorolni azokat a középületeket, templomokat, lakóházakat amelyeket több mint négy évtizedes munkássága alatt alkotott. A műemlék épületek restaurálási, felújítási dokumentációi mellett szaktanulmányokat is készített. Szakmai elfoglaltsága mellett szakított időt arra is, hogy 1995-ben részt vegyen a városunk történelmét feldolgozó monográfia szerzői gárdájában." 
Forrás,fotók : biharinaplo.ro

<p>A díjátadást a váradi városháza Rimler Károly termében tartották, képünkön Pafka Ernő veszi át az elismerést A szerző felvételei</p>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése