Oldalak

2018. augusztus 19., vasárnap

100 Tagú Cigányzenekar Nagyváradon

Híre ment a nagyvilágban élő váradiak között,augusztus 21-én a Szent László téren este 8 órától koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar.Ezt a hírt a helyi és az országos sajtó közölte.Ritka pillanat részesei lehetnek azok,akik részt vesznek a koncerten az Ablak Európára eseménysorozat keretében.Több információ a Facebookon'Mint köztudott a hagyományokhoz híven öt virágkocsit hoznak el a Debreceni Virágkarneválról Nagyváradra,melyet este 10,30 percig lehet megnézni.Ki nem ismeri a 100 Tagú Cigányzenekart?Nézze meg 2008-ban készült koncertjüket '
A Wikipedia ezt írja : "A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar a világon egyedülálló együttes. (A Fővárosi Bíróságon bejegyzett hivatalos neve: 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület)
Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között LisztBartókKodályHubayBrahmsSarasateStrauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak. Nevével ellentétben megalakulásakor 140 tagja volt, ma 138 van.A zenekar " kulturális egyesület”-i jogállással jött létre Budapesten1985november 2-án, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály 1985 áprilisi temetésén fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje. Berki László és Mészáros Tivadar volt a zenekar megálmodója az első lépések az ő irányításuk alatt történtek. Úgy vélték, hogy ezen alkalmi zenekar megszervezve nagy létszámú koncertképes zenekar lehetne, mely egyben az országban elszórtan élő legkiválóbb cigány zenészeket tömörítené magába."
Teljes cikk : hu.wikipedia.org 
Hivatalos oldaluk nem működik. Facebookon : facebook.com/100tagu/ 
Ha nem tud részt venni,"lélekben" a koncerten lehet ' 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése