"Örök nyugalomra helyezték székelyföldi szülőfalujában, Nagygalambfalván Kányádi Sándor írót, költőt, műfordítót. Az ökumenikus szertartáson rokonok, barátok, falubeliek, egyházi és világi elöljárók búcsúztatták korunk egyik legjelentősebb erdélyi magyar irodalmi személyiségét." - írja Kovács Boglárka a Maszol cikkében.Teljes cikk :
"A helyi református templomban tartott istentiszteletet követően a szülői házánál, a családi sírkertben helyezték örök nyugalomra. A szertartást Kányádi György Attila helyi református lelkipásztor, valamint Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta. Búcsúbeszédet mondott továbbá Dávid Gyula irodalomtörténész is.
A szerző felvételei
A szertartás kezdete előtt felolvasták Áder János magyar köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök részvétnyilvánítását. A köztársasági elnök rámutatott arra, hogy Kányádi Sándor számára a magyar szó egyenlő volt az élettel és a hivatással. Verssel gyógyított és erősítette egymáshoz a magyarok közösségeit.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a gyászoló családhoz intézett részvétnyilvánításában azt írta: Kányádi Sándor műveiben kultúránk olyan legbensőbb vidékei tárulnak elénk, ahol a gondolatoknak tere, szavaknak súlya, történeteknek tanulsága van. „Hálásak vagyunk, hogy a költeményeiből fiatalok és idősebbek, itthon élők és távolba szakadtak egyaránt erőt meríthetnek, hiszen határtalan magyarságával a Dél keresztje alatt éppúgy nemzetünk összetartozását hirdette, mint otthon a Hargitán és itthon, a Kárpát-medencében” – írta részvétlevelében Orbán Viktor.
A nagygalambfalvi templom zsúfolásig telt a gyászolókkal, de több százan hallgatták az istentiszteletet a templomkertből, akikre viharos eső zúdult, de ez nem ijesztette el őket attól, hogy részesei legyenek a gyászszertartásnak.
Halálának napja gyásznapként vonul be a köztudatba
Kányádi György Attila prédikációját azzal kezdte, hogy Kányádi Sándor halálának napja, június 20-a gyásznapként vonul be a köztudatba. A lelkész Máté evangéliumának 5-ik fejezetéből olvasott fel egy részletet, amelyben Jézus kiválasztja a 12 tanítványát és megbízza őket, hogy legyenek a föld sója, a világ világossága és a hegyen épülő város. „Jézus nemcsak a tanítványoktól, hanem mindenkori követőitől is ezt várja. Mi mennyire töltjük be ezt a küldetést, ezt a hivatást?” – tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte, hogy Kányádi Sándor életében meghallotta ezt a hívó szót, és tudta, hogy az ember nem keresheti mindig csak a maga hasznát.
A költőt idézve az mondta „legelső a nemzet, második a család, és csak harmadsorban nézd a magad javát”. Majd arról beszélt, hogyan adott ízt az életnek, hogyan vitte el az irodalom szeretetét még a legkisebb iskolákba is. Prédikációját azzal zárta, hogy „Sándor bácsi világjáró óceánjárója révbe futott, de a szelleme itt marad, itt él, amíg verset szerető ember lesz a földön”.
Böjte Csaba több személyes történetet, élményt is megosztott a gyászoló tömeggel, és rámutatott: Kányádi Sándor több olyan értéket is megfogalmazott élete során, amely irányadó lehet számunkra, ha komolyan vesszük a küldetésünket. A tálentumot elásó, és azt nem gyarapító szolgáról szóló példabeszédet idézte, és hozzátette, Sándor bácsi a kapott tálentumait sikeresen gyarapította, és adott belőlük a közösségnek.
A ferences szerzetes prédikációja alatt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyermekek mondtak Kányádi-verseket, az egyik kislány a Valaki jár a fák hegyén, a másik pedig a Volna még című verset szavalta el.
Verseit mindig tüzetesen elolvasták a cenzorok
A gyászszertartás végén Dávid Gyula irodalomtörténész emlékezett meg gyermekkori barátjáról, kollégájáról. Visszaemlékezett arra, hogy Kányádi verseit mindig tüzetesen elolvasták a cenzorok, sok mű megjelenését jóváhagyták, azonban ezek a versek később kötetbe szedve teljesen más jelentést kaptak. Megjegyezte, nem csodálkozhatunk, hogy az 1957-ben megjelent Sirálytánc című kötetét bevonták és papírmalomba küldték.
„Költészeted meghatározó jelentősége abban rejlik, hogy nem féltél a hatalomtól, és általa minket is felszabadítottál a félelemből” – szólt néhai barátjához az irodalomtörténész jelezve, hogy a Fától fáig című versben erre félelemfeloldásra találhatunk rá. A könnyeivel küszködő Dávid Gyula megemlékező beszédét azzal a kérdésfelvetéssel zárta, hogy vajon lesznek-e olvasói a műveinek, amelyeknek most már a költő lényét kell nélkülözniük.
A szertartás után a költő hamvait tartalmazó urnát átkísérték a családi sírkertbe, ahol a temetési szertartás után a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában élő gyermekek, illetve a Kaláka együttes is a költő több megzenésített versét adta elő."
(Címlapfotó forrása: Czeglédi Zsolt/MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése