Oldalak

2017. november 28., kedd

Leülhetnek Ady íróasztala mellé

Leülhetnek Ady íróasztala mellé 
"Írj úgy mint Ady! címmel premierkiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban, amelynek fő jelképe a költő középre kihelyezett íróasztala. A tárlatvezetés 2018. január 27-ig vehető igénybe." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.Teljes cikk :


"Az Ady 140 év 14 hónap alatt programsorozat részeként megnyílt kiállítás legfontosabb szimbóluma most Ady Endre eredeti íróasztala, melyet 1955-ben, amikor Tabéry Géza vezetésével megnyílt a múzeum, az intézmény bejárata felőli baloldali, zsineggel lezárt helyiségében helyeztek el. Így ezidáig nem lehetett hozzáférni, csak kívülről, a nagyteremtől látni, esetleg távolról fotózni, vagy csodálni. A költő születésének 140. évfordulóján azonban a jelenlegi igazgató, Imre Zoltán úgy gondolta, hogy ezt az íróasztal jó lenne kitenni központi helyre. Ezt használta Ady a Nagyváradi Napló szerkesztőségében, ezen íróasztal mellett ült, és írta meg a cikkei már kibontakoztatott változatát. Azt kell tudni ugyanis, hogy az emlékmúzeum épületében a századfordulón működött cukrászda, a kis Mülleráj volt az a hely, ahol a sarokban ülve a cikkei gerincét megírta, azonban a teljes anyagot, melyben összefoglalta a napi eseményeket, már ezen az íróasztalon vetette papírra. Most körbe lehet járni, sőt, mivel a tárlat tematikája és címe az, hogy Írj úgy mint Ady!, arra kérnek minden látogatót, modernül gondolkodót, hogy üljenek le bátran az asztal mellé, és használják azokat a hosszúkás papírcsíkokat, vagy ahogy Ady korában hívták, „kutyanyelveket”, melyeket kikészítettek számukra. Írhatnak verseket, vázlatokat, vagy akár aktuális politikai véleményüket is megfogalmazhatják, nem feltétlenül szükséges elmerengeni a múltban. A pontosság kedvéért illik még megjegyezni: a szék nem Ady széke, ez is megvan ugyan az emlékmúzeumnak, de a raktárban őrzik.

Faportré
A kiállítás másik jelképe az íróasztallal szemben levő, az Ady fejét, arcát megmintázó nagy értékű faportré, melyet Szervátiusz Jenő szobrászművész alkotott 1955-ben, éppen abban az esztendőben, amikor létrejött az emlékmúzeum. A szobrot Bruncsák Gyöngyi adományozta az intézménynek.
Abba a helyiségbe is, ahonnan „kijött” az íróasztal, tárlókat tettek, és Ady életpályájának fontosabb eseményeit mutatják be Érmindszenttől Csinszkáig, eredeti verseket, leveleket és képeket, meg lehet tekinteni például a jegyeit a zilahi értesítőjében. Jelentős a gyűjteménye a múzeumnak, úgyhogy van honnan válogatni folyamatosan. Léda nélkül Ady nem ugyanaz az Ady, így a múzeum nagytermében a vele kapcsolatos dolgok vannak, emellett érmék, domborművek is láthatóak.

Kínpaddá lett
Imre Zoltán az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: azért választotta azt a szlogent, hogy Írj úgy mint Ady!, mert Péter I. Zoltán helytörténész, és más Ady-kutatók szerint is van egy anekdota, hogy Fehér Dezső, a Nagyváradi Napló főszerkesztője miután Ady távozott Váradról, elment Párizsba, ezt mondta azoknak az újságíróknak, akiket tehetségesebbnek tartott. Természetesen már senki se tudott többé úgy írni, mint Ady, így a kiszemelt utódoknak valamilyen szinten kínpaddá vált a költő íróasztala."
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése