Oldalak

2017. szeptember 20., szerda

Bolojan sapkája - Sallerek az RMDSZ-nek?

"Rögtön az elején le szeretném szögezni, hogy valójában nem Ilie Bolojan nagyváradi polgármester fejfedőiről akarok most értekezni, hasonlatom a közismert viccben szereplő nyuszi sapkájára vonatkozik. Tudják, a nyuszika, akibe a róka és egyéb sunyi erdőlakók akkor is belekötöttek, ha volt sapkája, meg akkor is, ha nem volt neki. Valahogy így járt a Bihar megyei RMDSZ vezetőivel és persze azok hű szolgahadával most Bolojan is, ugyanis a tulipános párt váradi kiskirályai éppen amiatt háborognak, hogy a Bolojan vezette váradi önkormányzat egyre több olyan rendezvénybe társul be szervezőként, támogatóként, melyekkel a város magyarságát szólítják meg. Magyarán az történik, hogy a magát magyar érdekképviseletnek (félre)diagnosztizáló párt éppen azért acsarkodik a román polgármesterre, mert az végre-valahára elkezd odafigyelni a magyar közösség elvárásaira." - írja Szőke Mária a Reggeli Újságban.Teljes cikk :

Hol van a kutya elásva? Hát ott, hogy Bolojan nem az RMDSZ bábáskodása mellett teszi mindezt, sőt egy az egyben kihagyja ezekből a tulipános csapatot, akikről nyilvánosan több alkalommal azt nyilatkozta, hogy becsapták, megszegték a megállapodásokat, aztán meg odapiszkoltak, ahol addig ettek. Lehetne ragozni ezt, ki kit csaphat be a politikai kavarásokban, azonban szerintem ennél sokkal fontosabb lenne a magyar közösség érdekeit szem előtt tartani. Márpedig a magyar közösségnek az lenne az érdeke, hogy igenis minél többször, minél több magyar rendezvény legyen itt, s a Szent László alapította ősi városban hangsúlyosabb legyen a magyar jelenlét, kultúra, hagyomány. Valójában az RMDSZ-nek lenne, lett volna a feladata az elmúlt 27 esztendő alatt ezért munkálkodni, s ha ezt tisztességesen megteszik, és nem csak a saját pecsenyéjüket sütögetik hol ennek, hol annak a román pártnak a tüzénél, talán nem itt tartana a partiumi, erdélyi magyarság kisebbségi jogainak elismerése! Ám ehelyett az RMDSZ mit tesz? Bevágva a durcát, mint egy sértődött utcalány, ha a kliens (ki tudja miért? ) már nem őt akarja szobára vinni, ott bojkottálja az önkormányzat támogatta magyar rendezvényeket, ahol tudja. És közben a szemük sem rebben azt állítani, hogy mindezt a magyarok érdekei miatt teszik.
Vitathatatlan, hogy Bolojan nem csupán szívjóságból, hanem politikai számításból is kezdett most „magyarkodni”, de végülis neki mindeneken túl ez is volna a kötelessége, elvégre Nagyvárad lakosságának negyedrésze magyar. Az RMDSZ-nek simán az a baja, hogy Bolojan megunta a politikai prostitúció valamennyi pozitúráját kimerítő tulipános rúdtáncot, és nem kíván már a Cseke Attila és Szabó Ödön társulatával bálozni. Hogy néppárt-közeli politikusok véleményét is kikéri most a polgármester, az meg miért lenne baj? Nem házasodott Bolojan össze az RMDSZ-szel, már csak azért sem, mert ugye a prostituáltakat ritkán veszik feleségül. Így van ez a politikában is. Jó volna, nagyon jó volna tehát, ha az RMDSZ végre-valahára magába szállna, és ha használni nem tud már a magyar közösségnek, legalább ne ártson annak, se sértettségből, se dacból, se számításból! Ami meg a Bolojanék támogatta rendezvények színvonalát illeti, amiatt sem érheti szó a (város)háza elejét, ugyanis lássuk be, az RMDSZ lagzilajcsis-bunyóspityus-kampánygulyásos falunapjait alulmúlni egyszerűen képtelenség lenne.
Jó volna tehát, ha építenének politikusaink, és nem rombolnának. Minap a Magyar Kultúra Napjai rendezvény margóján több hű pártkatona sikongta szét, hogy: „márpedig Bolojan ne rendezzen semmit a magyaroknak itt!”. Tehát itt is van a viccbeli nyuszi sapkája, Bolojan ha nem támogatja a magyar rendezvényeket, az a baj, ha támogatja, az is baj! Pedig igaziból csak egyetlen baja van az RMDSZ-nek, éspedig az, hogy félrerúgták a rendezvényeket finanszírozó közpénzek zsírosfazeka mellől őket. Azonban nem ártana tudomásul venni, tetszik vagy sem, és megjegyezni, Bolojan jelenleg nem a nyuszi ebben a történetben, akit sapkával vagy sapka nélkül büntetlenül orrba lehet verni. Nem kellene tehát további etnikai feszültséget kreálni, hanem elsimítani az eddigieket is. Egy igazi érdekképviseletnek persze ez nyilvánvaló lenne…"
Forrás : reggeliujsag.ro

Szőke Mária cikke találó.Egyet is lehetne érteni vele.Szegény RMDSZ az utóbbi időkben több sallert kapott,balról,jobbról.Megérdemli?Azt mondhatnánk,hogy igen.Ha ismerjük az előzményeket,akkor tudni kell hogy a Kiss Sándor korszakot nehéz "kiheverni".Sok idő kell elteljen,hogy a következményeit felszámolják,és egy új érdekvédelmi szervezetet hozzanak létre,vagy legalábbis hiteles személyekkel induljanak el.Mindenhez idő és akarat kell.Van még három évük,hogy tegyenek lépéseket ennek érdekében.

Kis Sándor korszakáról olvashatnak a blogban a Tévészerelőből Bihar megyei keresztapa: ismerjük meg Kiss Sándor életútját című bejegyzésben.Kis Sanyi ellen nem volt mit tenni,mert olyan módszereket alkalmazott,hogy nem sok lehetőség volt elmozdítani.Végül a "törvény" közbelépett,és kénytelen volt "lemondani".Jelenleg várja a bírósági pert.A romániai igazságszolgáltatás olyan amilyen,vagyis kevéssel is megúszhatja.Ez nem a mi dolgunk.Várjuk ki a végét.

A helyi sajtó rendszeresen kiosztja a sallereket az RMDSZ-nek.Ilie Bolojannak a gyengítés a célja,melyet eddig sikeresen elért.Pedig az RMDSZ tagok között is vannak jó váradi magyarok.Bolojanék " összeborultak" az EMNP-vel.Ez nem baj?Sokak szerint nem.Nem tudom meddig lesz ez a "barátság ",de a tapasztalatok alapján nem sokáig,mert Bolojan kezében van a többség Váradon.Mit kellene tenie az RMDSZ-nek?Az egyik cikkben választ kaphatunk.Idézetek :

"A jövő egyik kérdése, mire lesz képes a legfontosabb Bihar megyei tisztséget megszerző RMDSZ? Hiszen az elvárás nagy: még a tanács apparátusának román dolgozói is erős nosztalgiával gondolnak arra az időszakra, amikor három mandátummal korábban Kiss Sándor személyében magyar vezetője volt az önkormányzatnak."

"A nagyváradi magyarokat most elsősorban az foglalkoztatja, hogyan tovább azután, hogy a képviseletük gyakorlatilag megszűnt a városi tanácsban, a polgármesteri hivatalban. Formai kérdés jut eszembe: végez-e a jövőben bárki is magyar nyelven esketéseket? A többség viszonyulását jellemzi, hogy a június 29-i rendkívüli tanácsülésen a kényelmes liberális többség simán elvetette azt az RMDSZ-es javaslatot, ami a vadonatúj Aquapark működési szabályzatát módosította volna, kedvezményeket biztosítva a nagycsaládosoknak. Nem speciel magyar téma, mégis leszavazták. Más ügyekben is hasonlókra lehet számítani. Ráadásul a négy fősre fogyatkozott magyar frakciónak bele kellene tanulnia az ellenzéki szerepbe."

Nem lesz könnyű. Különösen azért, mert az érdekvédelmi szervezet Nagyváradon rossz állapotban van, s ennek csupán egyik jele a pocsék választási szereplés. Új arcokra, új szövetségesekre lenne szükség, például a civil szervezetek és a vállalkozók köréből merítve, tudni a váradiak nyelvén beszélni, célokat megfogalmazni, hitelesnek lenni, s annak is látszani. Különben a most tapasztalható negatív folyamatról azt látjuk majd, még mindig nem vagyunk a gödör alján. "
Teljes cikk : erdelyiriport.ro  

Ideje volna elkezdeni az "építkezést",míg nem késő.De ez az ő dolguk.Szőke Mária egyik meghatározásával nem tudok egyet érteni : "Magyarán az történik, hogy a magát magyar érdekképviseletnek (félre)diagnosztizáló párt éppen azért acsarkodik a román polgármesterre, mert az végre-valahára elkezd odafigyelni a magyar közösség elvárásaira.". Miért?Mert nem bízok meg Ilie Bolojanban. Nem vagyok derűlátó mint a cikk írója.Ilie Bolojantól jót nem várok a magyar kérdésben.Lehet tévedek,de ez a személyes véleményem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése