Oldalak

2017. szeptember 16., szombat

Átadják az idei Tőkés-díjat

Szabó Dénes zenetanár 
Szabó Dénes zenetanár

"Az 1989 őszén Kisvárdán megalapított Tőkés László Alapítvány díját szeptember 17-én ünnepélyes keretek között adják át, immár 23. alkalommal, a kisvárdai főtéri református templomban. Az alapítvány azokat a kiemelkedő személyiségeket díjazza a kuratórium döntése alapján, akik a magyarság helyzetét életművükkel (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segítik, fejlődését előmozdítják. Az elismerést ez évben Szabó Dénes makói születésű nyíregyházi zenetanárnak, a Nemzet Művészének, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógusnak, kórusvezetőnek, a Cantemus énekkarok alapítójának ítélték oda „a magyar nemzet érdekében és a zenekultúra terjesztésében végzett kiemelkedő munkájáért”. Vasárnap 15 órától kezdődik a kisvárdai templomban a díjátadást megelőző istentisztelet, amelynek keretében Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hirdet igét. A szervezők szeretettel várnak mindenkit az ünnepi alkalomra." 
Forrás : biharinaplo.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése