Oldalak

2017. augusztus 23., szerda

Eltérített villamos vagy félresiklott közszállítás?HKV bajban van?

elteritett 1 
"Sajnos idült problémává vált Nagyváradon, hogy a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) szolgáltatásai egyre több kívánnivalót hagynak maguk után. Szerkesztőségünkbe folyamatosan érkeznek panaszok, melyekből kiderül, valami nagyon döcög az OTL-nél és ezek nem csupán a kimustrált, „urakról levetett” villamosok esetenként. Megszokhattuk, hogy sokszor (főleg hétvégén) 20–25 percet kell várni egy villamosra, megszoktuk többek között a senkinek sem praktikus elektromos bérleteket, a „bátor” jegyellenőröket, akik a blattoló,  hangoskodó, guberáló bandáktól sosem mernek jegyet kérni, s most úgy látszik, meg kell szoknunk azt is, hogy Nagyváradon a villamos tényleges útvonala egyre több alkalommal nincs kapcsolatban a villamos számozásával." - írja Szőke Mária a Reggeli Újságban.Teljes cikk :

"Ez történt szerda délután a csúcsidőben is, mikor az egyik piros 3-as jelzésű villamos kellemetlen meglepetést okozott az utasoknak. A jármű Szőllős irányából döcögött a központ fele, s jelzése szerint a nagyállomás felé kellett volna tartson. Pont ezért sok olyan utas szállt fel a villamosra bőröndökkel, utazótáskákkal megrakodva, akik az állomásra szerettek volna eljutni. Az Emánuel templomnál azonban kiderült, illúzió a villamos számozása, ugyanis a jármű minden bejelentés, figyelmeztetés nélkül rákanyarodott az Aradi úton haladó sínekre, azaz a 2-es vonalra. Persze kitört a botrány, a kavarodás, a dühös utasok, köztük a bőröndöket cipelők is iparkodtak leszállni az „eltérített” villamosról. Többen mérgesen reklamáltak, kiabáltak a villamosvezetőnek is, hogy azért illene betartani az útvonalat, vagy szólni a jóhiszemű utasoknak, akik megváltották a nem olcsó jegyet, arról, hogy a 3-as villamos nem a 3-as villamos útvonalán jár valamiért. A villamosvezető azonban nem tanúsított érdeklődést a háborgó utasok iránt. Nem is derült ki miért, hogyan történt ez a gikszer. Így a dühös emberek, sokan közülük nagy csomagokkal, iparkodtak át szerda délután a 2-es megállójából vissza az állomás fele tartó villamosok megállójába a sűrű forgalomban a csúcsidőben. És ez nem egyedi eset volt. Pár hete szerkesztőségünk hasonló történet miatt meg is kereste az OTL-vezetőségét, választ azonban mi sem kaptunk. Azt mondták, küldjük el írásban kérdéseinket. Megtettük. A válasz azonban azóta sem érkezett meg. Lehet akár a váradi villamosokat, ezt is eltérítették?"
Forrás : reggeliujsag.ro 

Szőke Mária cikke elgondolkoztató,mert velem is megtörtént hasonló. Nekem jobb helyzetem volt,mert nem voltak csomagjaim.Sietve sikerült elérnem a következő villamost,a lényeg,nem késtem el. Megállapítottam,hogy jó kondícióm,illetve vannak gondok a helyi közszállítási vállalatnál.Különösen hétvégén kell sokat várni a villamosokra.Egyre több a reklamáció a közlekedéssel kapcsolatban. Személyes véleményem az,hogy rosszabbra kell számítani,mert a villamosok öregednek,lerobbannak.A remízbe sem tudnak csodát tenni.Kész csoda,hogy még közlekednek.

Csuzi István távozása óta az igazgatói székből,egyre több a panasz. Miért?A választ nem tudom,de azt igen,hogy egyre kevesebb a csere alkatrész.Köztudott volt,hogy Csuzi és Bolojan között feszült volt a kapcsolat.Az igazgató mellé állt a HKV/OTL dolgozói,ezért nem tudta elmozdítani a polgármester úr.A háttérhez tartozik,hogy Groza idejében vásárolt Siemens villamosok mellé nem vásároltak többet,mert nagyon drága.Sajnos másodkézből sem.Néhány autóbuszt kellett vásárolni,mert a minibuszok alkalmatlanok csúcsidőben szállítani a váradiakat.

Csuzi István tudta,hogy előbb-utóbb le lesz váltva.Ezért bölcs döntést hozott,angolosan lelépett.Nem biztos,hogy jó szívvel ment,mert megreformálta a nagyváradi közszállítást.Nagyon jó kapcsolatba volt az alkalmazottakkal.Bárki bármikor beszélhetett az igazgató úrral. Megbeszélhette vele a problémákat.Ezért is szerették.Távozása óta rosszabb lett a helyzet.Szőke Mária írja,hogy "Pár hete szerkesztőségünk hasonló történet miatt meg is kereste az OTL-vezetőségét, választ azonban mi sem kaptunk. Azt mondták, küldjük el írásban kérdéseinket. Megtettük. A válasz azonban azóta sem érkezett meg." Nagyon nehéz bocsánatot kérni?Írhatták volna : Cerem scuzele '

Van egy gond.Az ideglenesen kinevezett igazgató nem ért a közszállításhoz.Őt politikai okból nevezték ki.A másik igazgató nagyon beteg,nem tudja ellátni a feladatát.Miben reménykedhetünk?Az ősszel lesz,ha lesz egy versenyvizsga az igazgatói székért,és talán egy hozzáértő vezető lesz az igazgató,aki sokat fog javítani a váradi közszállításon.Ha nem lesz hozzáértő igazgató a HKV/OTL élén,akkor felkészülhetünk a rosszabb helyzetekre.Reménykedjünk '

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése