Oldalak

2017. május 24., szerda

Beomolhat a pénzügyi palota

beomolhat 1 
"Nemcsak kívülről, hanem teljes egészében kikezdte az idő vasfoga a Nagyvárad belvárosában védőháló alatt omladozó pénzügyi palotát, melynek felső emelete bármelyik pillanatban beomolhat, tudtuk meg tegnap." - írja Szőke Mária a Reggeli Újságban.Teljes cikk a szerző fotóival : 

"A Fő utcán levő impozáns épületet 1899-ben építtette a mizerikordiánus rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián, és ez eleve bérpalotának készült, ugyanis a katolikus rend ennek bérleti díjából tartotta fenn a szegények számára készült kórházát és patikáját. A második világháborút követően a román hatóságok államosították az épületet, amelyben ezután évtizedekig járóbeteg-gondozó, ahogy a váradiak ismerték, „a 2-es poliklinika” működött.
Az 1989-es rendszerváltás után az életbe lépett restitúciós törvény alapján az épületet a román állam vissza kellett volna szolgáltassa a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek, azonban a Bihar Megyei Tanács akkori, nemzeti liberális (PNL) vezetősége az elsőfokú ítéletet követően óvást nyújtott be az egyház igénye ellen. Habár a katolikus püspökség egyértelműen tudta dokumentálni és igazolni, hogy visszaigénylése jogos, a megyei tanács akkori vezetősége különböző – zömmel megalapozatlan – állításokra hivatkozva foggal-körömmel ragaszkodott a kommunista érában elorzott épülethez.
2014 decemberében új fordulatot vett a bérpalotára vonatkozó visszaigénylési per, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a Bihar Megyei Tanács fellebbezését jóváhagyva újratárgyalást rendelt el az ingatlan ügyében. Az évekig tartó jogi hercehurca alatt az egykor impozáns műemlék épületből egy gigantikus belvárosi romhalmaz lett.
beomolhat 2
A román legfelsőbb bíróság aztán tavaly decemberi döntésével megváltoztatta a piteşti-i táblabíróság elsőfokú határozatát, és jogerős ítéletben fosztotta meg a római katolikus egyházat a pénzügyi palotától.
Az ítélethozatalt követően a megyei tanács új védőhálókat vont a hatalmas ingatlan köré, azonban a lepukkant kísértetház a védőháló alatt tovább omladozik. Majdnem egy fél esztendő múlt el a decemberi végleges ítélethozatal óta.
Mi lesz a bérpalota sorsa? – tettük fel tegnap a kérdést Pásztor Sándornak, a Bihar Megyei Tanács elnökének, aki elmondta, egyelőre nem tudják, mennyibe kerül majd az épület felújítása, sőt azt sem, milyen pénzből sikerül ezt kivitelezni. Nagyobb baj, hogy a most zajló statikai felmérések szerint lehetséges, hogy az egész épület stabilitása tönkrement az évek során, könnyen elképzelhető, hogy a felső emelet teljes egészében beomolhat, ha nekifognak ott a munkálatoknak. A statikai jelentés teljes elkészülte után derül csak ki, mekkora beruházás kell ide és milyen munkálatok szükségesek ahhoz, hogy ismét használható legyen a hatalmas épület.
Pásztor Sándor azt is elmondta, hogy a statikai jelentés pár hónap alatt elkészül ugyan, ám akkor is kérdéses még, milyen forrásokból lehetne a pénzügyi palota rendbetételét finanszírozni. A megyei tanács költségvetésében több olyan, prioritást élvező projekt van (az új múzeum, a reptér), ami háttérbe szorít egyéb kiadásokat."
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése