Oldalak

2017. április 27., csütörtök

A fogyatékosok jogaiért küzdenek

a fogyatekosok 1 TARTALEK 
"A siketvakság érzetét próbálhatták ki azok a vállalkozó szellemű érdeklődők, akik kedden ellátogattak a Romániai Sense International ideiglenes vándorkiállítására, amelyet néhány óra erejéig a nagyváradi Lotus Center bevásárlóközpontban állítottak fel (sajnos kevés előzetes hírveréssel). A résztvevőket egy úgynevezett szenzoriális sátorba vezették, ahol eltakart szemekkel és fülekkel kellett tárgyakat kitapogatniuk, illetve illatokat beazonosítaniuk." - írja Sz. G. T. a Reggeli Újságban.Teljes cikk : 

"A szervezők az akcióval a romániai siketvakok jogaira, illetve a vonatkozó törvényes keret hiányosságaira próbálták felhívni a figyelmet. A siketvakság ugyanis olyan fogyatékos állapot, amelyben a látás és a hallás is annyira sérült, hogy az egyik érzék sérülését nem lehet a másikkal kompenzálni. A két fogyatékosság együttes jelenléte miatt a siketvakok élete nagyon nehéz és mindenképp mások segítségére szorulnak. Fejlesztésük speciális, a siketekétől és a vakokétól is különböző módszereket igényel. A romániai jogrendszer mégsem sorolja a súlyos fogyatékossági fokok közé. Ezzel a becslések szerint közel kilencezer embert foszt meg egy élhetőbb élet lehetőségétől.
a fogyatekosok 2
A Romániai Sense International ezért figyelemfelhívó céllal megszervezte az Érzékenység Karavánját a www.sensabilitate.ro projekt keretében, melyet a Világ színekben és hangokban elnevezésű pályázat révén az országos Orange Alapítvány finanszíroz. A döbbenetes élményt nyújtó vándorkiállítás a tervek szerint az ország 12 városát járja majd be. A résztvevőknek Váradhoz hasonlóan a többi helyszínen is lehetőségük lesz arra, hogy aláírják a siketvakok jogaira vonatkozó indítványt. A karaván kedden 11–14 óra között tartózkodott Nagyváradon, a Lotus bevásárlóközpontban, ahol a szenzoriális élmény mellé részletes információs anyagokat is osztogattak az érdeklődőknek.
a fogyatekosok 3 TARTALEK
A nagyváradi eseményen jelen volt Vasile Adamescu, a Romániai Sense International igazgatótanácsának tagja, aki maga is siketvak, de minden nehézség ellenére – amit többszörös fogyatékossága okozott – egy átlagember számára szinte felfoghatatlan teljesítményeket sikerült elérnie az életben. Egyetemet végzett, tanár, szobrász és író vált belőle. Înfruntând viaţa (Harcban az élettel) című önéletrajzi kötete – világviszonylatban a harmadik olyan könyv, amelyet siketvak személy írt – szintén megvásárolható volt Nagyváradon.
A Romániai Sense International igyekszik felhívni a figyelmet a korai intervenció fontosságára az érzéki fogyatékossággal született csecsemők esetében, valamint a siketvakok igényeihez adaptált oktatás hozzáférhetővé tételének fontosságára.
a fogyatekosok 4 TARTALEK
A szervezet erőfeszítéseinek köszönhetően a 2006-ban kibocsátott 448-as számú törvény az egyszerű hallás-, illetve látáskárosultságtól teljesen különálló fogyatékosságként ismerte el a siketvakságot, ahhoz azonban, hogy az ilyen személyeket a súlyos fogyatékossági kategóriába sorolják, pontos orvosi és pszicho-szociális kritériumok meghatározására lenne szükség. És ez még várat magára.
A Sense UK által végzett nemzetközi tanulmány szerint a siketvakság a lakosság 0,04%-át érinti. Ennek értelmében Romániában körülbelül kilencezer siketvak személy élhet, közülük 3000 fiatalkorú."
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése