Oldalak

2017. január 2., hétfő

Szilveszter a városközpontban

Szilveszter a városközpontban 
"Nagyon sokan döntöttek úgy, hogy az újévet a nagyváradi Szent László téren köszöntik. A téren felállított színpadon egy lemezlovas szolgáltatta a zenét éjfélig, ezt pedig tűzijáték követte." - írja P. Nagy Noémi a Bihari Naplóban.


"Idén is sokan köszöntötték az újévet a váradi Szent László téren, ami szinte teljesen megtelt. A legtöbben ezúttal is közvetlenül éjfél előtt érkeztek, de sokan már korábban is kinéztek a főtérre, ahol a karácsonyi vásár szuveníres és ételes bódéi még nyitva voltak. Sokan álltak sorba forralt borért, forró teáért is, ezekkel az italokkal melegítve fel magukat. A korábbi évektől eltérően idén nem voltak énekes fellépők, este tíz órától DJ Balory szolgáltatta a zenét egészen éjfélig. A téren tartózkodók közül sokan táncra perdültek a zene ritmusaira, többen sétáltak és a tér közepén felállított körhinta is nagy népszerűségnek örvendett nemcsak a gyerekek körében.

Tűzijáték
Ahogy közeledett az éjfél, úgy lettek egyre többen a Szent László téren. Családok, baráti körök pezsgőkkel, poharakkal és dudákkal felszerelkezve várták a visszaszámolást, majd az éjféli tűzijátékot, ami idén tíz percig tartott. A tűzijátékokat a Sebes-Körös partjáról és a városháza tornyából lőtték fel. Nagy ováció fogadta a legnagyobb és legszebb tűzijátékokat, amiket idén is zenei alapra lőttek fel. A tűzijátékot követően a tömeg visszaindult otthonába, a szórakozóhelyekre. Sokan az úttesten haladtak, így a központ és a környéken levő utcák teljesen bedugultak az autósok előtt addig, míg a tömeg el nem vonult."
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése