Csűry István püspök.Fotó : erdon.ro
"Pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem
dísztermében választói közgyűlést tartott a Királyhágómelléki Református
Egyházkerület, melyen a jelenlevők elsöprő többségekben
újraválasztották püspöknek Csűry Istvánt. Az egyházfő ezután interjút
adott szerkesztőségünknek." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.
Teljes interjú :
"– Második ciklusát kezdi meg a
Királyhágómelléi Református Egyházkerület élén. Lelkészi szolgálata
kezdetén gondolta, hogy így alakul majd a pályája?
– Annak idején, amikor a pályám alakult, mindig arra gondoltam: a
legfőbb terveim, álmaim azok lennének, melyek elsősorban valahol a
teológiai tudományok körül körvonalazódnának. Nagyon alkalmas lett nekem
erre a változások utáni idő, hiszen előbb a Harangszó szerkesztője,
aztán főszerkesztője lettem, párhuzamosan pedig a Sulyok István
Református Főiskola gyakorlati teológia tanárává váltam, majd a Partiumi
Keresztény Egyetemen folytattam ugyanezen a szakon. Mindig is ez volt
az álmom, de valahogy az akkori feszültségek, egyházi helyzet,
bonyodalmak, melyek akkor kialakultak, arra intettek, illetve a
Jóistentől arra kaptam biblikus üzenetet, hogy fel kell vállalni az
egyház szervezésének, ilyenfajta munkájának a dolgát is.
A helyzet az, hogy engem akkor nagyon hirtelen választottak meg, derült
égből jött, amikor egyből generális direktorrá, az egész egyházkerület
misszió tevékenysége vezetőjének választottak meg. Nagyon meghatott, de
ugyanakkor még nem tudtam, hogy milyen feladatok sorakoznak fel, és
milyen módon kezdek lassan elszakadni a tudománytól, addigi álmomtól, és
kerülök át egy olyan pászmára, ahol nem a tudományosság, hanem sokkal
inkább a gyakorlat, a gyülekezetek és a presbitériumok építésének a
feladatai várnak rám.
– Több éven keresztül püspökhelyettes is volt…
– Ez idő alatt voltam püspökhelyettes is, tíz éven keresztül, sőt ennek a
püspökhelyettesi időszaknak az utolsó két esztendejében már megbízott
püspökként is munkálkodtam. Ezt azért mondom el, mert valahogy úgy
látom, hogy nem egyfajta megvillanás volt a részemről sem, hogy erre a
pályára elindulok. Sőt, azt is ki kell mondanom, hogy még a körülöttem
annak idején levő közgyűlési tagoknak sem éreztem annyira az
elhatározottságukat arra nézve, hogy engem ilyen magas funkcióba
emeljenek, hanem inkább a Jóistennek egy olyasfajta folyamatos, hosszan
tartó szolgálatra nevelő, szolgálatra elhívó, és a szolgálatot
kiteljesítő megbízását érzékelem a háttérben. Ez a tizenkét év elegendő
volt arra, a püspöki szolgálatom előtt, hogy amikor az első ciklusnak
nekiindultam, akkor már nagyon tudatosan láttam, hogy mit kell az
egyházban tenni, milyen feladatok vannak, és milyen püspöknek akar engem
elsősorban a Fennvaló látni. És ez természetesen nincs ellentétben
azzal, amilyenek lennem kell abban a közösségben, amelyben élek.
Feladatkörök
– Ha lehet egy profán hasonlattal élni, ugye egy püspöknek is van feladatköre. Mit tekint Ön ennek?
– Érzem, Isten tőlem elvárja, hogy sokkal erőteljesebben igyekezzem az
igehirdetés igazi, csodálatos lehetőségeit most már nemcsak
tanulmányban, hanem egyre inkább a példaadás szolgálatával
lelkésztársaimnak felmutatni. Ugye az, ami az igehirdetések körül
kérdésként jelentkezik, az az, hogy a mai modern világban hogyan lehet
úgy Isten üzenetét megfogalmazni, hogy senki előtt ne úgy tűnjön, mintha
valami régmúltból jövő, archaikus okoskodás lenne, éppen ezért szinte
hitvallásommá vált, hogy egy-egy igét egy prédikációban három
szempontból tárgyaljam.
– Melyik az első szempont?
– Először is mindig ragaszkodni a Szentírás írott anyagához – ezt
nevezzük mi textusnak –, utána pedig mindig időszerűsíteni a régmúltból
jövő üzenetet. Hogyan szól az ma, a 21. század emberének. Harmadsorban
pedig mindig meg kell keresni az alkalmazást, mert Isten azért szól,
hogy azt fedezzem fel a saját életemben. Úgy érzem, hogy ezen a téren a
bibliaolvasó kalauz használata, illetve ugyanakkor ezeknek az igéknek az
ilyenfajta kezelése, elérkezett – mondom halk, szelíd tanácsként –
azokhoz a lelkipásztorokhoz, akik rájöttek arra, hogy valóban itt kell
kezdeni a közösséget építeni, a gyülekezetet létrehozni, a gyülekezet
erejét körvonalazni. Ez volt az egyik nagyon fontos feladatom. A másik
az, hogy egy világban, melyet beárnyékol a kommunizmus múltja, az új
kezdeteknek az a fajta töprengő, olykor-olykor elbizonytalanodó állapota
hogyan int bennünket arra – hogy evangéliumot idézzek –, hogy az eke
szarvára tenni a kezet, és nem hátrafordulni, hanem előre, szántani, ami
azt jelenti, hogy ütemesen haladni, a munkát becsülettel elvégezni. Itt
az a lényeg, hogy Istennek igéje, amikor a gyülekezeteket bátorítja,
vagy a gyülekezetben élő embert bátorítja, mindig jövő idejű. Milyen
érdekesek azok a kijelentések, hogy akiket Isten lelke vezérel, azok
Isten gyermekei. Nem arról beszél, hogy hogyan vezérelt, hanem hogy
hogyan fog vezérelni, tehát egy olyan időmúlás van mögöttünk, aminek a
lényege nem is a múltban, hanem a jövendőben fogalmazódik meg, és itt
lehet meglátni azt, hogy hogyan kell a hívő embernek, Isten gyermekének a
jövendőt látni, a jövőben tájékozódni. Egy elbizonytalanodó
társadalomban, mert ugye innen indultam ki, úgy szólni Isten igéjét,
mint ami nagyon precízen és pontosan tudja, hogy hogyan kell haladni.
– És a harmadik rész?
– Ennek a szolgálatnak van egy harmadik, kézzel fogható része, ami a
gyülekezeti munkából származó eredményeket jelenti. Ott, ahol templomot
és gyülekezeti házat tudunk akár újonnan építeni, akár felújítani, ott,
ahol megpróbáljuk a gyülekezeteket tényleg a 21. századi körülmények
közé hozni, ott lemérhetőek, hogy miként teljesíthetőek ezek a
szolgálati elemek, hogyan éli meg a gyülekezet a lelkipásztorával, a
presbitériumával és a gyülekezeti tagokkal. Az én hatéves szolgálatom
erről szólt, és remélem, hogy a következő esztendők ugyanezen az úton,
még több vállalással, talán még több munkával viszik majd előre ezeket a
kérdéseket.
Új székház
– Nem említette, hogy közben új székháza is lett a KREK-nek…
– Valóban nagyon fontos, hiszen egyfajta kifejezője annak a
szolgálatnak, amiről beszéltem. Ott, azon az új helyen most már otthon
vagyunk, és azt hiszem mondhatom azt is, hogy otthont teremtünk nem
csupán a hozzánk beérkezőknek, hanem a hozzánk beérkezőknek érezniük
kell azt is, hogy otthona van Istennek is. A problémákat, az örömöt és
minden szépet és jót megpróbálunk ott, azon a helyen, úgy Isten elé
vinni, hogy ezekre emberileg is választ tudjunk adni, de annak
tudatában, hogy ez egy nagyon korlátozott lehetőség, ezért Isten
kegyelmét és szeretetét is mellé kell rendelni. Ennek az épületnek ez
szolgálat a jelene, és remélem, hogy évtizedek múlva is ez marad.
– Azért maradtak befejezetlen feladatok is…
– Igen, vannak befejezetlen feladatok. Hadd mondjam el, hogy a kórházat
érintő feladatot nem adjuk fel, sőt talán most egy kicsit szélesítettük
is azáltal, hogy megpróbálunk egyéni vállalkozókat is, illetve olyan
embereket bevonni, akik érdekeltek az erdélyi magyar emberek
egészségének ügyében, annak hathatós javításában. Nagyon mélyről kell
indulnunk és nagyon szép eredményeket kell elérjünk, de el fogjuk tudni
érni. A többi feladat, ami ebből következik: valóban egy olyan
idősellátó rendszert létrehozni, ahol az amatörizmustól egyre inkább
kell elszakadni, és egyre inkább a profizmust alkalmazni. Az idősek
beteggondozása ugyanis nem csak egyfajta idősbetegellátás – gondolok itt
az altatásra és az étkeztetésre –, hanem valóban olyan szolgálatnak a
végzése, ami egészséget állít vissza, mentális állapotot javít, és olyan
komfortérzetet biztosít, amit megérdemel a 21. században élő idős
ember.
– Egy másik nagy kihívás az Egység-napjának megszervezése Váradon, a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
– Éppen most beszélgettem a három református gimnázium vezetőivel. Az
Egység-napot úgy képzeljük el május 20-án, amelyre néhány ezer embert
várunk, hogy valóban azt az üzenetet közvetítse, hogy együtt vagyunk. A
gimnáziumok kórusait kértem meg arra, hogy közös énekléssel is, illetve
ugyanakkor egyéni számoknak a bemutatásával érzékeltessék a
fiatalságunknak a jelenlétét. Remélem, hogy a presbitériumok minden
gyülekezetből, ha nem is teljesen, de bőséges jelenléttel, képviseleti
alapon jelen lesznek. Természetesen elhívjuk nemcsak a Generális Konvent
egyházkerületeit és ezek vezetőit, hanem szerte ebben a világ élő
valamennyi reformátust, Ausztráliától egészen Kanadáig, hogy együtt
ünnepelhessünk ezen a szép alkalmon.
– Közeleg október 31-e, a Reformáció Emléknapja. Milyen gondolatok fogalmazódnak meg ennek kapcsán Önben?
– Eleven megújulás. Hiszem azt, hogy Isten meg akar újítani bennünket. A
nagy kérdés azonban, amire nekünk kell megadnunk a választ az az, hogy
ezt a megújító szándékot mi valóra tudjuk-e váltani? Nagyon fontos
megérezni azt, hogy Isten bízik bennünk, mert látja a megújulni vágyó
embernek a lehetőségét és az igényét, viszont elvárja, hogy ehhez a
vágyhoz tegyük hozzá az erőnket, illetve ezt az erőt tudjuk úgy
megsokszorosítani, hogy mások is kedvet kapjanak a reformációban a
megújult léleknek és a megújult életnek a felfedezésére. Én kívánom azt,
hogy minden református – nemcsak a Királyhágómelléken –, és minden
református mellett élő keresztény ember ebben a világban érezze és tudja
meg azt, hogy jó az Úr. Ezt a jót akarja, és ezt a jót nekünk is akarni
kell, mert akkor létre tudjuk hozni, meg tudjuk valósítani."
Forrás :
erdon.ro
