Oldalak

2016. május 26., csütörtök

Majális lesz, ezúttal a várban

Majális lesz, ezúttal a várban"Szerda délután a vár volt katonai adminisztrációs épületében (I) gyűltek össze az idei Minden Magyar Majálisa nevű kétnapos rendezvény szervezői, egy utolsó közös megbeszélés végett. " - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.

"A majális főszervezője a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület és Mátyási Gábor, illetve a szervezői csapat tagja még Pető Dalma, Kecskés Irén Mónika, Czvikker Katalin, Tóth Márta és Kócza Erika. Újdonságnak számít, hogy több év elteltével idén ismét kétnapos lesz a rendezvény, illetve először a vár belterületén történnek majd az események, kivéve a kosárlabda és grundfoci mérkőzéseket, melyek helyszíne a megszokott vársánc lesz, valamint a hortobágyi csíkosok bemutatóját, mely a nyugati főkapu (a híd felőli főbejárat) közelében zajlik majd. Egyebek mellett egy 400 kilogrammos ökröt sütnek meg nyárson, óriás palacsinta is készül, valamint egy 500 literes bográcsgulyás, érdemes lesz tehát kilátogatni a helyszínre ezen a hétvégén.
A végleges program a következő.
Május 28., szombat: 11– 11.20 óra: Margaréta Majorette – Biharszentjános, 11.25-11.35: Galagonya néptánccsoport – Bors, 11.40 – 11.50: Szentjánosbogár néptánccsoport -Biharszentjános, 12 -12.50: Bábszínház- Vitéz László kun-kori kalandjai- a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának játékában, 13 – 13.30: Mystique Angel’s Majorette csoport – Nagyvárad, 13.35 – 13.55: Wolf SK – tékvandó bemutató, 14- 14.10: Passion Dance – latin táncok, 14.15 -14.40: Ezüstperje néptánccsoport – Érsemjén, 14.45 -15.35: Nyíló Akác Néptáncegyüttes- Érmihályfalva, 15.40- 15.55: Roma nemzetiségű fiatalok táncelőadása, 16: Díjátadó – Gulyások Királya, sportrendezvények eredményhirdetése, 16.30- 17: No Cable Rock Band -Nagyvárad, 17.30 -19.20: Ladánybene 27 – Magyarország, 19.25 – 19.55: Mystic Day női ruházati divatbemutató – Magyarország, 20– 21.50: Abrakazabra (Radics Gigi, Heincz Gábor – Biga, Subecz Tamás), 22: Tűzijáték
Május 29., vasárnap
11– 14.30 óra: Iskolák napja – bemutatkoznak a nagyváradi iskolák, 14.45-14.55: Sara Oaie – könnyűzenei előadás, 15– 15.30: Matyi és Bogi népdal- és néptánc előadása – Szalárd, 15.30 – 15.50: Szallós Tünde Brigitta könnyűzenei előadása – Nagyvárad, 16 – 16.30: Sunshine show tánc együttes – Nagyvárad, 16.40 -17: Unique dance stúdió-Nagyvárad, 17.05- 17.40 ART Group- könnyűzenei előadás, 18-19.45 Bohém Ragtime Jazz Band – Magyarország, 19.45- 20.15: Deac Lăcrimioara előadóestje – Nagyvárad, 20.20 – 20.50: Mystic Day női ruházati divatbemutató – Magyarország, 21 óra: Irigy Hónaljmirigy – Magyarország."
Forrás : erdon.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése