Oldalak

2016. március 15., kedd

Március 15. Nagyváradon és Biharban

marcius 15_ (archiv)1 
Archív felvétel 

Ezúton tisztelettel tájékoztatjuk mindazokat a magyarokat, akik március 15-én a megemlékezés virágait vagy koszorúit kívánják elhelyezni a Nagyvárad Rogériuszi református templom tornya alatt kialakított Honvéd Emlékhelyen, hogy a nemzeti ünnepre való tekintettel délelőtt 11 órakor nyitjuk ki az egyházközség kapuit, és 13 órakor a kapukat bezárjuk. Tisztelettel kérjük, hogy az érdekeltek a jelzett idősávban ünnepeljenek. Szeretettel hívunk mindenkit a déli 12 órai istentiszteletre, amely az Egyházközség hivatalos rendezvénye. Ezt követően, 12.30 órakor kerül sor a toronynál elhangzó ünnepi gondolatok meghallgatására.
Az Egyházközség Elnöksége

Az EMNT és EMNP rendezvényei Váradon

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, mint minden évben, az idén is tisztelettel emlékezik nemzeti ünnepünkön, március 15-én őseinkre, hőseinkre.
Az EMNT és az EMNP ünnepi megemlékezése: 13 óra – koszorúzás Rulikowski Kázmér sírjánál, a Rulikowski temetőben. Rövid beszédet mond Kálmán Balázs, az EMNT alelnöke; 13.30 – koszorúzás a nagyvárad-rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen. Hőseinket méltatja Török Sándor, az EMNT megyei elnöke; 14.00 – koszorúzás Petőfi Sándor mellszobránál, a Petőfi parkban. Rövid beszédet mond Nagy József Barna, az EMNT megyei ügyvezető elnöke.
14.30 – Koszorúzás a Barátok templomának kriptájában, Farszádi Kovács István (Bem segédtisztje) síremlékénél. Rövid beszédet mond Moldován Gellért Lajos, a néppárt nagyváradi elnöke; 15.00 – ünnepi megemlékezés Szacsvay Imre szobránál az Ezredévi Emléktéren: Orbán Viktor miniszterelnök üzenete nemzeti ünnepünk alkalmából; ünnepi beszédet mond Csomortányi István, a néppárt megyei elnöke; a Nagyváradi Asszonykórus szolgálata; ünnepi beszédet mond Zatykó Gyula, a néppárt nagyváradi polgármesterjelöltje; a Váradi Dalnokok szolgálata; koszorúzás. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a megemlékezésre.

Requiem és szentmise

Március 15-én, nemzeti ünnepünkön 8.30 órakor kezdődik a nagyváradi Premontrei Préposti Széktemplomban az 1848-as forradalomban hősi halált haltak lelki üdvéért a requiem és szentmise, amelynek keretében megemlékeznek a váradi születésű Fekete Imre Gábor forradalmár premontrei kanonokról. A szentmisét követően, a jelenlévők megkoszorúzzák a premontrei kanonok egykori sírkövét a templom udvarán.

Nemzeti ünnep Székelyhídon

Székelyhídon az idén is megünneplik a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját. Az ünnepi megemlékezésre március 15-én, kedden 19 órára várják a megemlékezni vágyókat a központba, a Turulmadaras emlékműhöz. Innen indul a fáklyás menet az új városi parkon keresztül a Petőfi Sándor Elméleti Líceum elé, ahol megkoszorúzzák a forradalmár költő szobrát.
A szervezők, a Székelyhídi Polgármesteri Hivatal, a helyi RMDSZ, a Székelyhídi Református Egyház és a Pro Székelyhíd Egyesület szeretettel hívnak mindenkit, hogy ünnepeljenek együtt a magyar nemzeti ünnepen.
marcius nagyszalontan_ plakat

Nagyszalontán is ünnepelnek

Holnap, március 15-én, kedden a „magyarok ünnepére” várják a nagyszalontaiakat. A program a következő: 16.30 óra – ünnepi istentisztelet a református templomban; 18 óra – a Kossuth szobornál műsorral szolgál a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar, ünnepi beszédet mond: Kósa Lajos parlamenti képviselő, a FIDESZ frakcióvezető elnöke, koszorúzás, ezt követően fáklyagyújtás; 19 óra – fáklyás felvonulás, zenés díszmenet; 20 óra – ünnepi gálaműsor minden korosztálynak a Zilahy Lajos Művelődési Házban,
marc 15 MArgitta_

Ünnepség Margittán

Margitta Megyei Jogú Város RMDSZ szervezete, egyházai, a Horváth János Elméleti Liceum, illetve civil szervezetei szeretettel meghívják és várják az ünneplőket március 15-én, kedden 18 órakor a művelődési ház előtti Jókai-szoborhoz az 1848-49-es szabadságharc 168. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségre.
Program: ünnepi beszédek és megemlékezés a Jókai szobornál; a margittai Horváth János Elméleti Líceum diákjainak történelmi-irodalmi összeállítása Zúg március címmel; a Gyöngyvetők néptánccsoport kórusának ünnepi előadása; Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház színművészének ünnepi műsora; koszorúzás a Jókai szobornál; fáklyás felvonulás a Petőfi-szoborig; koszorúzás a Petőfi szobornál.
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése