Oldalak

2016. március 13., vasárnap

Bihar vármegye kiváló szülöttei : Vásári Miklós

"Vásári Miklós püspök. Egyike azoknak, kik születéshelyükről önmaguk értesítenek. Személye a legújabb időkig sok zavar és nagy homály leplébe volt burkolva. Hogy származása, családi összeköttetései és főpapi tevékenysége ma már meglehetős tisztán áll előttünk, az Karácsonyi János és Fraknói Vilmos érdeme. Atyja: Miklós, Lóránt vajdának a fia; anyja: a híres Csanád érsek nővére, Telegdy Tamás leánya. Szülőhelye: Vásári, a török hódításig igénytelen község Szalontától nyugatra, ma a hasonnevü puszta őrzi emlékét. Vásári Miklós, kit különben az oklevelek Szügyi néven is említenek, korábbi életírói pedig tévedésből hol Monoszlói, hol pedig Franko névvel ruházzák fel - 1300 körül születhetett; először 1330-ban tünik fel, midőn is, bár még csak alszer-pap (subdiaconus), az esztergomi nagyprépostságon kívül a zágrábi és egri káptalanokban is bírt egy-egy javadalmat. 1347-ben a nyitrai püspöki székbe emelte őt a királyi s pápai kegy. Nem egészen két év mulva - 1349. elején - zágrábi választott püspök, de még ugyanazon évben áthelyezést nyer Kalocsára. Itt sem maradt meg állandóan: nagybátyja, Csanád esztergomi érsek 1350. első napjaiban meghalt s ugyanazon év január 11-én már Vásári Miklós az érsek. Vásári Miklós a magyar Anjou-kornak egyik legkimagaslóbb vezető politikusa volt. Királya megvízásából többször utazta be nehéz feladatu követségekben Olszországot, Velenczét és Francziaországot. Mint érsek egyházmegyéjében tartott zsinatot is, melynek határozatai azonban, sajnos, elvesztek. Meghalt 1358-ban."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf 

Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése