Oldalak

2016. március 12., szombat

Bihar vármegye kiváló szülöttei : Román Miron

"Román Miron. A gör. keleti román egyház érek-metropolitája született Mézesen 1828-ban. Gimnáziumi tanulmányait Belényesen az ottani gör. kath. gimnáziumban végezte, azután Aradra ment theologusnak s később váradon jogot hallgatott. Szerzetes lett, majd Aradon theologiai tanár és püspöki titkár. Már mint theologiai tanár feltünt mély tudományával és bölcs mérsékletével. Arad vármegyében nagy népszerüségre tett szert, minek bizonyitéka, hogy a kisjenői kerület az alkotmányos élet ujraébredésével, 1869-ben, őt küldte fel az országgyűlésre. 1868-ban br. Eötvös József tanfelügyelővé nevezte ki Krassó-Szörény vármegyébe. E nemzetiségi vármegyében nagy tapintattal oldotta meg kényes feladatát. Már 1869-ben nagyváradi püspöki helyettes lett, midőn pedig Ivacskovics Prokop 1872-ben lemondott az aradi püspökségről, ő lett utóda, de csak rövid ideig, mert már 1873-ban, Saguna András halála után, őt választották meg nagyszebeni érsekmetropolitává, mely méltóságában 1874-ben erősíttetett meg. Mint metropolita különösen sokat tett egyházának anyagi felvirágzása érdekében. Rendezte a nyugdíj-alapot, az özvegyi ellátásokat és számos nagyobb alapítványt tett. Érdemei elismeréséül 1874-ben valóságos belső titkos tanácsossá neveztetett ki. Meghalt 1898. október 16-án Nagyszebenben."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf 

Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése