Oldalak

2015. november 14., szombat

Jövő évi adók Nagyváradon

"Szerda délután a nagyváradi helyi adók és illetékek jövő évi alakulásáról, azok megállapításáról tartottak közvitát a nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében. Íme a részletek." - írja Szeghalmi Örs a Bihari Naplóban.


"APro Democratia szervezet helyi képviselője, Adria Simon bírálta a városvezetést, ugyanis nem vettek figyelembe minden beérkező javaslatot. Eduard Florea városmenedzser azt mondta: a javaslatok szintézise, ami a város honlapjára felkerült, valóban nem tartalmaz mindent, de „az csak egy kivonat, és a tanácsosok elé az összes javaslat odakerül majd, amikor a helyi adók és illetékek elfogadása következik”. Egy másik felszólaló azt javasolta, ne legyen semmi adó- és illetékemelés, mert az infláció ezt nem teszi szükségessé, az új adótörvénykönyv pedig nem kötelezi emelésre a várost. Folreáék szerint viszont de. 

A fő számok
Így a közvitán a city manager által ismertetett 2016-os helyi adó- és illetéktervek nagyjából a valóságot tükrözik máris. Jövőre megmarad a magánszemélyeknek 10, jogiaknak 5 százalékos kedvezmény, ha időben és egyben fizetik be az adókat és illetékeket, a késedelmi büntetőkamatok pedig 2-ről 1%-ra csökkennek. Például lakóingatlan esetén az első utáni épületeket plusz 0,15%-os adó terheli. Magánszemélyek esetében, lakóingatlanokra 0,10%-os lesz az adó, nem lakóingatlanra 1%-os. (Az adatok nem a piaci értékre vonatkoznak, hanem az összfelület, a rendeltetés, az építőanyagok minősége, valamint több más ismérv alapján kiszámolt alapértékre – jelezte Florea.) Magánszemélyeknek a telekadó így alakul: A zóna – 687817.194 lej, B – 5199-12.998, C – 3558-8894, D – 1690-től felfelé. Jogi személyek ingatlanadója Megszűnik jövőre az úgynevezett diszkóadó. Eddig a diszkó jellegű szórakozóhelyeknek csak emiatt még 2,40 lej/nm/nap adót is fizetniük kellett. Más hasonló profilú szórakozóhelyeknek pedig 0,72 lejeset, ezt is eltörlik. Ugyancsak 0 lesz 2016-ban az előadásokra, rendezvényekre kivetett helyi különadó, ha azok színházi, filharmóniai produkciók, sportesemények. Mozik esetén viszont 2%-os lesz az illeték. Más rendezvények esetében 5. lakóingatlanra 0,3%-os lesz, nem lakóingatlanra 1, fel nem mért rendeltetésűre 7,5. A nem karbantartott területek adóját akár 500%-kal is emelhetik, büntetésként. Ötven százalékkal nő jövőre az építési/bontási engedélyek, városrendezési engedélyek sürgősségi eljárással való kibocsátásának díja. A gépkocsik esetén például az elektromos autókra nem lesz adó, de a hibridek is mentesülhetnek, akár 100%-os mértékben is."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése