Oldalak

2015. november 1., vasárnap

Beleznay Antal karnagy, zeneszerző Nagyváradon

Beleznay Antal.jpg 
Beleznay Antal.Forrás : hu.wikipedia.org 

Ki volt Beleznay Antal?Miért lehetünk büszkék rá? A Wikipedia ezt írja :

Beleznay Antal (Jászberény, 1857. január 13. – Nagyvárad, 1915. szeptember 26.) karnagy, zeneszerző, polgári iskolai tanár.

Élete és munkássága

Beleznay Antal, Jászberény főkántora és Szele Johanna fiaként született. Elemi iskolába és gimnáziumba szülővárosában járt. Zenei tehetségét édesapjától örökölte, Jászberényben Riszner József és Bastl József karmesterektől tanult. Egerben szerezte tanítói oklevelét, az 1870-es évektől szülővárosában tanított. 1888-ban került Jászberényből Nagyváradra, ahol polgári iskolai énektanár és 1897-től haláláig székesegyházi karnagy volt. Az ő általa 1878-ban újjászervezett jászberényi dalkörrel (Palotásy Dalárda) 1880-ban elnyerte a kolozsvári ezüst babérkoszorút. 1884-ben a miskolci országos dalosversenyen és az 1886. augusztus 11 és 15. közötti pécsi országos dalünnepen is részt vettek, utóbbin Beleznay már Riszner Józseffel együtt veezette a dalosokot. Végül 1894-ben vált meg a kórustól. Megzenésítette Endrődi Sándor kuruc dalait és több más magyar költő verseit. Ezen kívül két misét és néhány egyházi művet, valamint zongoraműveket és kórusműveket is írt. Dalai: A lehulló csillagok; Sárga dinnye levele; Sóhajtva nézek az égre; Két gyöngye van a falunak; Költözik a darumadár stb. Összeállított egy iskolai énekgyűjteményt, amely többször is kiadtak, ezen kívül az alap- és középfokú ének- és zeneoktatásban fontos tankönyveket és más segédkönyveket írt és szerkesztett. Tiszteletére 1915 januárjában országos Beleznay-ünnepségeket tartottak.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org

 
Kálvária (Gh.Doja) utca 3.szám: itt lakott Beleznay Antal zeneszerzõ, aki 1897-tõl volt a város ének- és zenekarának megbecsült karnagya.Forrás : Többarcú Nagyvárad Facebook 

Bővebb információ : kosakaroly.hu 
                                  varad.ro 

 Nótáiból 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése